Miért is használunk tranzisztorokat?
1960-ban, amikor a tranzisztorok átvették a szerepet az űrkutatásban és a katonai alkalmazások terén, kiderültek előnyeik. Az űrkutatásban és a katonai alkalmazásoknál rengeteg feltételnek kellet megfelelni, nem éppen a hangzás volt a releváns. Fontos volt a szükséges alacsony teljesítmény-veszteség, a miniatűr méret és a rezgésekkel szembeni immúnis viselkedés. Akkoriban a tranzisztorok drága holminak számítottak, szemben a csövek néhány dolláros árával.
Akkor miért a cső?
1970-ig a csöves erősítők nem voltak kívánatos holmik szintúgy, mint egy régi mobiltelefon ma. A csövek képviselték a régimódit, a tranzisztorok voltak a jövő letéteményesei. A tranzisztorok izgalmasak, a csövek unalmasak voltak. A tranzisztorokat soha nem kellett cserélni, a vákuum csöveket – mint az autó gumiabroncsait – egy idő után ki kell cserélni.
A 70-es években az átlag hangszórók és audio-források, néhány remek kivételtől eltekintve, még nem éppen a legjobb minőségűek voltak. Még a „tejjel-mézzel folyó” Amerikában sem voltak elterjedtek a háztartásokban csúcs hifi-készülékek. A legjobb műsorforrás, ami elérhető volt, az FM rádiók élő adása – de ez is mono volt 1961-ig! A stúdiók már rendelkeztek kiváló minőségű hangrögzítőkkel és különböző megoldásokkal a felvételek elkészítéséhez. A felvételek rögzítése sztereó szalagos magnetofonokkal történt, csak éppen még nem volt szalagzaj csökkentési módszer. A 35mm-es szalagok hatalmas tekercsei rettenetes súllyal nehezedtek a szerkezetekre, ehhez egy otthoni használatra is alkalmas magnetofon, az Ampex 350, egy mosógép méretével vetekedett. Mégis ebben az időben keletkeztek az emberiség kultúrtörténetének legjobb hangfelvételei. Természetesen elektroncsöves mikrofon-erősítők, rögzítő-erősítők közbeiktatásával, de számos más okból is, ami a felvételkészítést, mint mesterséget illeti.
Mai szemmel nézve, akkoriban a hangszórók nem álltak a helyzet magaslatán. Nem lehetett hallani annyi finom részletet, pont azt amitől a cső jobb! Még az akkori legjobb – minden idők klasszikusának számító hangszórók – mint az Electro Voice Patrician, az Altec 19, az Altec A7 és az Acoustic Research hangzása is elszínezett volt és némelyikük nevetségesen rossz tranziens-választ produkált. Nem mintha ezek a hangszórók nem hangoznának „jól”, csak egyikük sem nyújtja a hangszínpad átláthatóságát, amit a mai modern hangszórókon oly sokszor számon kérünk.
A félvezetős erősítők hangzása annyira száraz volt, hogy ezt segített ellensúlyozni a hangszórók meleg, tompa, gyapjas hangleképezése. Nem voltak dóm-magassugárzók, mindössze 2-coll átmérőjű papír kúpok! A hangspektrum legteteje hiányzott. A hangszórók többsége zavaros és homályos hangzású volt, persze akadt szerencsés is, aki már akkor Quad ESL hangsugárzót hallgatott.
Miért kellenek a csövek ma?
A válasz egyszerű: mert jobban hangzik, ma a felvételek és a hangszórók is elég jók ahhoz, hogy végre értékelni tudjuk a zenében elkövetett finoman mágikus dolgokat. Ma többnyire minden hanglánc világos hangzású, a szólamok átláthatók, a „hozzáadott” csöves melegség csak fokozza a tökéleteshez való hasonlóságot. Az elektroncsöveket ma is fejlesztik. Nemrégen jelentek meg a KT120 és KT150 típusú végerősítőcsövek.
Mintegy 40 éve tudjuk, hogy két azonos erősítésű erősítő, ugyanazt a mért frekvenciamenetet, ugyanazt a mért kimeneti impedanciát és alacsony mért torzítást/zajt produkálja, azok hangja ugyanaz, mindaddig, amíg azok üzemeltetése lineáris. Két erősítő, topológiájától, elektroncsöves vagy tranzisztoros konstrukciójától függetlenül ugyanazt a hangot produkálja, ha alapvető mért jellemzőik egyeznek, a zaj és a torzítás elég alacsony. Mivel az AES mérnökei rendelkeznek megfelelő technikai és szakmai háttérrel, tesztjeik forrásanyagát a muzsikát egy Ampex 350 szalagos, csöves elektronikával rendelkező magnetofonnal, 15 IPS sebességű, „hernyótalp szélességű” szalagokról játsszák. A lehallgató lánc végén lévő hangsugárzókat szintén elektroncsöves erősítő hajtja.
Az emberi oldal
Az Audio Research atyja William Z. Johnson 1970-ben alapította a cégét Minneapolis városában. 1994 augusztusában interjút adott a Stereophile magazinnak, amelyben kifejtette, hogy miért akarja az 1970-es évek elektroncsöves technológiáját visszahozni a High-End Audio világába;
…„Kipróbáltam a tranzisztort, ám az többféle kapcsolástechnika alkalmazása mellett sem tudott meggyőzni – nevezzük nevén: szörnyű volt. Később, mikor a FET megérkezett, ismét kísérletet tettem. Bár az eredmények biztatók voltak, a hangminőség még mindig nem felelt meg. Az eltelt évek alatt természetesen sokat javultak a félvezetők, ezért a bipoláris tranzisztorokat és a FET-eket is bevontuk a tervezésbe. Mára már elmondható, hogy néhány félvezetős termékünk eléri a korai elektroncsöves darabok hangminőségét”…
Még mindig igaz, hogy ha egymás mellé teszünk egy elektroncsöves és egy félvezetős készüléket, az elektroncsöves fog győzni… (Fiatalabb olvasóink számára egy kis történelem: Az Audio Research volt az a cég, aki mindig is a mérési adatok fölé helyezte a hallgatási teszteken elért eredményeket. Tette ezt annak ellenére, hogy akkoriban a bemutatók legfontosabb értékelési szempontja a mérési eredmény volt.)
A napjainkban alkalmazott mérés-technikák nem szükségszerűen mondanak bármit is a hangminőségről. Magától érthető emellett az is, hogy rossz mérési eredmények mellett nem lehet jó egy készülék hangja. Ám egyszerű belátni azt is, hogy pusztán a mérési adatokra hagyatkozva nem lehet kimondani, hogy jó hangú-e egy berendezés.
A csövek jobban hangzanak, mint a tranzisztorok? Vagy mindkettő jól szól! Ha egyezik minden, akkor ugyanazt a hangot halljuk, de a valóságban, a dolgok soha nem megegyezők, kiegyenlítettek. A valóságban a csöves erősítők hajlamosak elég sok torzítás bevinni a jelbe, a frekvencia válaszai változnak és a kimeneti impedancia is természetesen változhat, mindez nagy hatással van a hangzásra.
Az átlagemberek nem tudnak valódi összehasonlítást végezni. Furcsa, de igaz, az emberi hallás annyira ingatag és rejtélyes, hogy ha két készülék vagy hangsugárzó meghallgatása között hosszabb a csend vagy a kihagyás, agyunk elkezd hozzá képzelni olyan különbségeket amik nem is voltak ott.
Mivel fizikailag a levegő rezgéseiről beszélünk minden zenei észlelés tisztán szellemi. Mint tudjuk, a bennünk felidézett zenei kép és amit látunk, egy festmény, egy szobor, egy kotta, egy könyv vagy egy fénykép mindannyiunkban más összehasonlításokra ad alkalmat. Agyunk állandó összehasonlító műveleteket végez, mert már láttunk (hallottunk) ilyen dolgot és a most észleltekkel megpróbáljuk ismereteinket bővíteni, elmélyíteni. Mivel a muzsika hallatán agyunkban zenei képek jönnek létre szükségünk van teljes képzeletünkre, arra gondolunk, amit már előzőleg, gyakran hallottunk. Azért húnyjuk le szemünket zenehallgatás közben, mert észlelésünk 60%-át elfoglalja a látás, a látott kép a hangzásról alkotott véleményünket nagyon befolyásolja.
Ez az, amiért egyébként épeszű emberek azt hiszik, hogy „óriási” különbségekkel hallják összekötő-kábelek vagy a tápkábelek hangját. Annak ellenére, hogy a különbségek mértéke nem „hatalmas”, az nagyon is valós, hogy a hallgatónak élénk a fantáziája. Ezért szoktunk használni dupla vak teszteket, ahol sem a hallgató, sem a „műsorvezetők” nem tudják, mit is hallottunk.
Zene szól a képzeletünk dolgozik. Ez egy nagyon jó dolog és a zene éppen ezért olyan erős művészeti forma. Egy jó hifi-t újra bekapcsolunk az eredeti zenei élmény elérésének érdekében. Eltérően a televíziós műsor vagy egy film élvezetétől, a szemünket be csukva hallgatunk zenét. Ekkor lehet látni és érezni, azokat a dolgokat, amiket felidézünk egy koncerttermi élményből. Látjuk mozogni az előadót, a hangszerekkel való munkát, a kotta lapozását és akkor „látni”, magát a zenét. Koncentrálni kell és ha odafigyelünk, látni fogjuk a zenét.
Amennyiben a gyártó egy tranzisztoros erősítőről azt állítja, hogy olyan jó, mint a csövesek, akkor miért nem konstruált egy csöves erősítőt? Néhányan képesek kifizetni akár 50 000 USD-t egy félvezetős erősítőért, csak azért, mert azt állítják róla, hogy a hangzása „majdnem olyan jó, mint a csöveseké”, ahelyett, hogy egyszerűen vennének egy csöves erősítőt. Néhány évente vásárolunk egy pár válogatott minőségű elektroncsövet, még akkor is lehet, hogy sokkal kevesebb pénzt költünk, mint amit ki kellene fizetni egy túlárazott tranzisztoros erősítőért, ami nem is hangzik olyan jól.
Mindig azt hittem, hogy a csőkedvelő emberek őrültek, de amióta egy „csövi-erősítő” tulajdonképpen kinyitotta a fülemet és több éve hallgatom, a valóshoz közeli zenei világ hatása csodálatos.
Ajánlás
Amennyiben monitor pontosságra van szükség, természetesen használhatunk félvezetős erősítőt, de ha azt akarjuk, hogy a hangzás tökéletes élvezetet nyújtson, ez leginkább csövekkel lehetséges. Félvezetős erősítőt használunk, ha éppen zenekészítéssel foglalkozunk, így minden apró változtatást meg lehet hallani, minden részlet pontosan megállapítható, de ha azt szeretnénk, hogy az elvégzett munka a lehető legjobban hangozzék, csövesre váltunk. Amikor egy tranzisztoros erősítő megváltoztatja a hangzást, akkor az szinte mindig csak rosszabb lesz. Amikor egy csöves erősítő módosítja a hangot, akkor általában zeneibbé, jobbá teszi a hangzást. Amikor elektroncsöves erősítők szól hallani fogod, milyen sima, folyékony és meleg a csövek szolgáltatta valódihoz közeli hang.
A tökéletes, klasszikus McIntosh modellek az MC225 (2 X 25 Watt), az MC240 (2 X 40 Watt) vagy az MC275 (2 X 75 Watt), amelyek a legjobb tervezésű csöves erősítők, amik valaha készültek. Ezek azok a stabil szerkezetek, amelyeket elfogultság nélkül elfogadunk a rendkívül alacsony torzítás és az egyedi kivitelezés miatt. A bőségesen elég teljesítmény mellett rendíthetetlen képességük szállítani látszólag végtelen mélységű basszust. Ezek a modellek 50 évesek, ma a használt-piaci értékük több ezer dollár. Ha birtokolsz és használsz egy ilyet akkor tudod, hogy az emberek miért fizetnek ilyen magas árat. Mert valóban jó. Természetesen egy új, eredeti McIntosh, a mai alkatrészekből összeállítva és beüzemelve kis torzítású, lehet úgy hangzik, hogy kevésbé „csöves”. Ha birtokolsz egy McIntosh-t, amely még nem szolgált egy évtizede, valószínűleg új csöveket veszel hozzá, ebben az esetben több kellemes torzítás és „csöves” hangzás jön létre. Itt jön a művészet! Mennyi jó-hangzású torzítást akarsz?
Ken Rockwell cikke nyomán
