– avagy, ezek a SPARS kódok!?!

Amióta digitális világ (a világ) a CD-lemezek borítóin feltüntetik a felvételi eljárás mikéntjét. Nem ár tájékozódni, mi is ez? És, rögtön felmerül az első kérdés, csak a DDD felvételeket kell keresni az ADD vagy AAD helyett? A válasz egyszerűen nem. A SPARS kód gyakran önmagában értelmetlen. Sok szörnyű digitális felvétel létezik (de, léteznek szörnyű előadások felvételei is) és sok-sok hihetetlenül jó felvétel van nagyszerű előadásokról. Ha a hangzás a fő kritérium, akkor valószínűleg ragaszkodni kell az 1950-es évek végétől napjainkig készített audiofil felvételekhez, bár néhány korai sztereó, sőt késői mono felvétel is kiváló, talán sokkal jobb, mint gondolnánk. (A kiváló minőségű mágnesszalagos stúdió-berendezések már 1954 körül kezdtek elérhetővé válni.) A SPARS (Society of Professional Audio Recording Studios) kód meghatározása számos CD-n a következő: DDD – Digitális magnetofon vagy szoftver, amelyet munkamenet rögzítés, keverés és/vagy szerkesztés, valamint mastering (átírás) során használnak. ADD – a munkamenet rögzítéséhez használt analóg magnetofon; utólagos keverés és/vagy szerkesztés, valamint mastering (átírás) során használt digitális eszköz. AAD – analóg magnetofon, amelyet a munkamenet rögzítéséhez és az azt követő keveréshez és/vagy szerkesztéshez is használnak; csak a mastering (átírás) során használt digitális eszköz.

Miért lehet a SPARS kód szinte értelmetlen? A kódban lévő betűk jelzik, hogy milyen működési elvű stúdió magnetofont használtak a rögzítési folyamat lépéseiben, az eredeti felvétel, szerkesztése/keverése, illetve a mastering/átírás folyamán. A digitális stúdió-magnetofonok manapság „viszonylag” olcsók, azonban a 32 vagy 64 sávos digitális szerkesztő/keverő konzol, még mindig csillagászati árban létezik, meglehetősen drága. Ezért gyakran készítenek digitális 32 sávos felvételt az eredeti előadásról, egy D/A konverteren keresztül majd vezetik át analóg keverőpultra, és egy A/D-konverteren keresztül visszateszik egy 2 sávos digitális szerkesztő-szalagra. Ugyanez a folyamat előfordulhat akár a digitális mesterszalag felé vezető úton is.

Ha a SPARS kód az alkalmazott technológia összességét lenne hivatott reprezentálni, akkor a kód valami DADAD lenne, de a definíció szerint a CD hordozhat DDD kódot, annak ellenére, hogy a jelet analóg formában dolgozták fel többször is a folyamat során. Egyes vállalatok a „teljesen digitális” kifejezést társítják annak jelzésére, hogy az egész folyamat digitális volt, D/A és A/D konverzió nélkül. Egyes cégek valójában az első lépést teljesen nélkülözik (a közvetlenül lemezre kerülő felvételekhez hasonlóan), és menet közben keverik, majd átírják a digitális master-re. Erről ismert például a Digital Music Productions jazzkiadó. Az ilyen típusú felvételeknél a SPARS kód lehet – DD. Mivel a CD-lemezek digitális műsor hordozók, ezért értelemszerűen a mester szalagnak is digitálisnak kell lennie, amelyről a CD-lemez készül. Emiatt minden eredetileg analóg felvételt a rendszer digitálissá alakít, hogy CD-adathordozóra lehessen vinni.

Ne feledjük, hogy a „az eredeti analóg szalagról digitálisan újramaszterelt” kifejezés nem jelenthet mást, mint azt, hogy megtörtént a szükséges lépés a zene digitális tartományba kerülése és a CD-lemezre való kódolás, a sokszorosítás előkészítése során. Bár az analóg felvétel digitálisan is újra keverhető/szerkeszthető, ez nem következik automatikusan. Tehát, a kód önmagában véve nem jelzi a felvétel minőségét semmilyen konkrét értelemben. Attól függően, hogy a digitális technológia általánosságban elfogadható-e, a digitális technológia alkalmazása nagyobb potenciált jelenthet az alacsony zajszint, a szélesebb dinamikatartomány, az alacsony torzítás stb. számára. Mint minden eszköznél, a technológia csak annyira jó, mint az alkalmazás. Lehetséges szörnyű felvételt készíteni akár a legújabb digitális technológia segítségével is. Ha valami, minél kifinomultabb és összetettebb a modul, annál nagyobb a hibalehetőség. A korai digitális felvételek gyakran olyan mérnökök áldozataivá váltak, akik nem fogták fel a technológia finomságait. Azon klasszikus felvételek esetében, amelyek nagy múltra tekintenek vissza és nagymértékben függenek az előadótól, a karmestertől és az interpretációtól, az alkalmazott technika nem lehet elsődleges meghatározó tényező az egyik felvétel kiválasztásában a másikkal szemben.