Az utóbbi néhány évben az audio-világ digitális része egy kicsit bonyolulttá vált. Széles formátum választék került a látóterébe, amikor digitális fájlokat szeretnénk hallgatni, nem tudjuk eldönteni melyiknél tegyük le voksunkat. A tömörített és veszteséges, valamint a veszteségmentes és magas felbontású fájlok között komoly különbségek vannak. Az utóbbi időben előtérbe került egy nagyon érdekes formátum, amit sok készülék támogat. A DSD alapjaiban különbözik minden más digitális médiától, körülötte sok mítosz, és tévhit kering.
A DSD a Direct Stream Digital rövidítése. A DSD egy magas felbontású formátum, de a PCM rendszerektől, mint például a WAV, FLAC, ALAC, és AIFF, eltérő kódolási módot alkalmaz. Ha alapul vesszük a 24 bit 96 kHz fájlfelbontást, amelyet a zenei anyagok gyakran alkalmaznak, ott 24 bit az információ közvetítés mérete és másodpercenként kilencen-hatezerszer történik meg a mintavételezés, az információ közlése. Ez annyit jelent, hogy a DAC az analóg jellé való átalakítás során 96 kHz-es részletfelbontást alkalmaz. Ezt már a CD formátum (ami 16 bit 44,1 kHz jeleket alkalmaz) elterjedése óta használják és egyúttal megmutatja azt is, milyen alapokon nyugszik az ATF felskálázás.
A DSD más oldalról közelít a nagy felbontású fájlok létrehozásához. Ahelyett, hogy sokbitnyi információt alkalmazna, a jelben egyetlen bitet használ. A hangjel információból másodpercenként nem csak néhány tízezerszer vesz mintát, amelyből több bitnyi információt generál, hanem 2,8 milliószor vesz mintát és csak egy bitnyi információt generál. A végeredmény ugyanúgy egy nagy felbontású jel, csak másként van létrehozva.
A DSD létrejöttét, a többi formátummal ellentétben, nem a számítógépes zenehallgatásnak köszönheti. Az 1990-es években a Sony és a Philips összefogott, hogy kifejlesszék a CD utódját. Az eredmény a Super Audio Compact Disc lett. Az SACD lemezeken a nagy felbontású réteg DSD formátumban van kódolva (sok lemez, hybrid SACD, ami tartalmazza ezen felül a normál CD réteget is, így hagyományos lejátszón is hallgatható). Miközben az SACD nem váltotta fel a CD lemezeket és továbbra is megmaradt különleges formátumnak, a digitális audio túllépett a fizikai lemezalapú hordozókon. Ez a tendencia átmenetileg hordozófelület, materiális médiaformátum nélkülivé tette a DSD-t, de a benne rejlő potenciál miatt sok ember úgy érezte, ez a formátum alkalmazható a zenei letöltések során UPnP streaming-hez, vagy USB-hordozókon történő tárolásra.
Mi is ez a potenciál? A formátum hívei azt mondják, van egyfajta természetessége és tonális jellegzetessége, amely a többi fájl-formátumban nem található meg. A DSD fájlokat emiatt kellemesebb hallgatni. Nehéz ezt a szemléletet kézzelfogható adatokkal bizonyítani, de sok készülékgyártó úgy vélte, meg kell adni a szabad választás lehetőségét a zene rajongóinak, így sok hálózati lejátszóba beépítette a DSD formátum támogatását.
Viszont van pár fontos dolog, amit érdemes tudni, mikor összehasonlítunk egy DSD anyagot például egy FLAC fájllal. Először is az, hogy a DSD nem lesz varázslatosan, ugrásszinten jobb, mint riválisa. Egy hagyományos DSD fájl, amit gyakran neveznek DSD 64-nek is, nagyjából megegyezik a 24/88,2 kHz mintavételezésű anyagokkal. A dupla DSD, avagy DSD 128 az egybites információt 5,6 milliószor ismétli másodpercenként, hogy a 24/176,2 kHz formátummal összemérhető élményt nyújtson. Tisztában kell azzal lenni, hogy ez a mintavételezés frekvencia alkalmazás mód bár képes a formátumot reprodukálni, nem DSD. A magasabb mintavételezés ráták léteznek, de nagyon, nagyon ritkák. Ha tehát bár ki azt mondja, hogy a DSD formátum „jobb” mint bármely más, ne dőljön be neki, mert a számok ezt nem igazolják. (a különbség megjelenítése csak kiváló minőségű komponensek és hangsugárzók használatával érhető el, az átlagos berendezések erre nem alkalmasak)
Ami még szorosan ide tartozik az a felvétel tulajdonjogi kérdésének félre értelmezése. Egyes fájl-kereskedők és torrent portálok stúdió minőségűnek hirdetik „portékájukat”. Erről csak annyit kell tudni, hogy a felvétel tulajdonosa a kiadó cég abból él, hogy övé a felvétel, bármennyire is jó minőségű, bármilyen formátum következik a jövőben, azzal a kiadó rendelkezik, abból a kiadó akar pénzt csinálni. Tehát az eredeti felvételeket nem adja ki a kezéből, az erről készült digitális másolatok már – fizikai és matéria nélküli változataikban is kevesebb jeltartalmat képviselnek. Az igazi stúdió-minőség csak a stúdiókban létezik, az eredeti masterek-ről és az ott alkalmazott berendezésekről hallható. Minden ezután következő „másolat” magával hordozza a veszteséget, legyen az analóg vagy digitális. Természetesen a veszteség mértéke különböző lehet, és igen élvezhető minőség is fellelhető a kiadók saját honlapjain.
A következő témakör a digitális fájlgyűjtemény létrehozásának kérdése. Ehhez komoly számítógép és szoftver szükséges. Minél jobb minőségűek ezek a komponensek, annál jobb lesz a hangzás eredménye. Amennyiben saját felvételeinket digitalizáljuk, vagy eredeti CD-lemezeinket fájl-állományokba írjuk át, nagy mennyiségű zenét tudunk digitálisan tárolni. Ha még vásárolunk hozzá nagy felbontású felvételeket a kiadók portáljain, igazán szép gyűjteményre tehetünk szert. Mindaddig zavartalanul élvezhetjük gyűjteményünket, míg a HDD (több év alatt 2-3 TB-nyi, stílusok és előadók szerint rendezett, válogatott fájl műsora), amin tárolunk, el nem romlik. Sajnos ekkor minden elvész, vagy kezdhetjük elölről az egész folyamatot. Természetesen ez is kiváltható a felhőalapú, fizetős tárolással. Gondoljuk meg mennyit ér ez nekünk, mennyit vagyunk hajlandók tárban, időben és anyagiakban erre áldozni!
Mindezek ellenére van logikus válasz arra, hogy miért szól sokkal jobban néhány DSD felvétel. Először is kezdetben, amikor a formátumot be kellett mutatni a világpiacnak, azok a felvételek jelentek meg SACD (DSD) formátumban, amik a kiadók elmúlt három-négy évtizedének legjobb felvételei és kasszasikerei voltak. Elég sok van belőlük, kijön egy tisztességes gyűjtemény a legjavából. Többségük analóg master esetleg restaurált, újradigitalizált változat, sok mára feltámaszthatatlan előadó felejthetetlen, megismételhetetlen előadása. Másodszor, a mai stúdiók, amelyek a master anyagot DSD formátumban rögzítik, a legkitűnőbb stúdió berendezéseken nagyon jó minőségű felvételeket készítenek, kiváló kortárs zenészek közreműködésével. Emiatt ezek a DSD forrásanyagok tényleg magukba foglalják a zene érzékiségét, ezért mindenki, aki a zene rajongója, a gondos utómunkálatoknak köszönhetően, ezekben valóban megtalálhatja a zenekar és a zeneszerző minden tolmácsolni kívánt érzelmét. Néhány DSD formátumú fájl hangzása ettől lehet fantasztikus élmény.
A DSD jelenleg nem túl elterjedt formátum, és arra is van esély, hogy soha nem lesz széleskörű vagy teljes az ezzel a kódolási móddal rögzített művek kollekciója. Ennek ellenére hozzáférhető sok kiemelkedő minőségű felvétel, amelyet érdemes lejátszani és gyűjteni.
