2019 az ECM lemezkiadó fennállásának ötvenedik évfordulója. Az ECM – Edition of Contemporary Music – a kezdetektől fogva hangsúlyozta a kortárs zenei művekkel foglalkozó, független kiadói mivoltát. Már az indulásakor, 1969-ben, Keith Jarrett, Paul Bley, Jan Garbarek, Chick Corea, Gary Burton, a the Art Ensemble of Chicago és még sok más előadó kezdeti sikerei és további pályafutása adott támpontot eldönteni, hogy a kortárs jazz mellé állnak. Azóta folyamatosan rengeteg felvétel, több mint 1500 komplett album jelent meg, tartalmas és bőséges életművét mutatva az újabb kori jazz zseniális művészeinek.
Úgy gondoltuk, hogy megemlékezünk erről a jeles évfordulóról és lemezfelvételeik közül ismertetünk egy leginkább meghatározó lemezt, amit szerintünk minden jazz rajongó ismer.
Keith Jarrett amerikai dzsesszzongorista The Köln Concert című albuma 1975 őszén jelent meg. A teljes mértékben zongora-improvizációkat tartalmazó koncertlemez, a jazz-történelem legkelendőbb szólóalbuma lett, egyben a legnagyobb példányszámban eladott zongora album is – több mint 3,5 millió példányban kelt el. Vajon mekkora lett volna a siker, ha nem következnek be sorozatos bakik az előadás lebonyolításában(?) – kérdezhetjük ez 44 évvel a lemez megjelenése után.
A koncertet az akkori Németország legfiatalabb, részmunkaidős promoterére bízták, a koncert szervezője, a mindössze 17 éves Vera Brandes. Jarrett kérésére Brandes kiválasztott egy Bösendorfer 290 Imperial koncert zongorát az előadáshoz. Az Operaház munkatársai zavarukban (talán nem álltak a helyzet magaslatán?) ehelyett egy másik Bösendorfer zongorát toltak a színpadra a kulisszák mögül. Sajnos a hibát túl későn fedezték fel ahhoz, hogy az eredetileg kiválasztott zongorát a megfelelő időben eljuttassák az esti koncertre. A színpadra felvitt zongora, amelyet csak próbákhoz használtak, rossz állapotban volt, több órányi hangolást és beállítást igényelt ahhoz, hogy „játszható” legyen. A hangszer a felső regiszterekben vékony hangú volt és gyenge basszusban, a pedálok nem működtek megfelelően.
A helyzet, nemsokkal a kezdés előtt, az előadás hangmérnökének is feltűnt: …”a színpadra mentem és rájöttem, hogy itt van a Bösendorfer zongora, de ez nem a megfelelő méretű és úgy hangzik, mint egy módosított elektromos csembaló. Aztán rájöttünk, hogy nem kapták meg a megfelelő zongorát – annak ellenére, hogy létezett – mert a bérelt teherautójuk eltűnt”…
Keith Jarrett késő délután, öt órás kimerítő, 350 mérföldes útról érkezett az operaházba. Néhány nappal korábban Zürichben lépett fel, több éjszaka nem aludt jól, hátfájdalmaktól szenvedett. Miután kipróbálta az alacsony színvonalú zongorát, majdnem megtagadta a szereplést. Brandes vacsora asztalt foglalt egy helyi olasz étteremben Jarrett számára, de a személyzet megvárakoztatta, késlekedett az étel felszolgálással, ezért csak néhány falatot tudott enni.
A koncertre szokatlanul későn, 23.30-kor került sor, egy korábbi opera előadás után. Ez a késő esti idő volt az egyetlen, amelyet az adminisztráció rendelkezésre bocsátott Brandes számára. Ez volt az első jazz-koncert a Kölni Operaházban. Minden jegy elkelt a több mint 1400 fő befogadására képes operaházban.
Nem volt mit tenni, Keith Jarrett zsenialitása következett. Az ECM Records producere, Manfred Eicher későbbi nyilatkozatában elmondta:…„Jarrett valószínűleg úgy játszott, ahogy legjobb tudása szerint egy nem jó zongorán kell. Mivel nem tudott beleszeretni annak hangjába, talált egy másik módszert, hogy a legtöbbet hozza ki az előadásból”…
Jarrett az előadásában gyakran használt ostinato-kat és balkezes ritmus-figurákat, hogy gördülő, erősebb basszus futamokat hozzon létre, valamint a játékot a billentyűzet középső részére koncentrálta. Akik nem rendelkeznek tökéletes ismeretekkel a hangmagasságok tekintetében, vagy nem zongora ínyencek, azokat nem befolyásolja a hangszer a virtuóz előadás élvezetében. Az akadályokról mit sem sejtve Jarrett-et a közönség lelkesen fogadta, a későbbi felvételt a kritikusok is elismerték.
…”Valaki azt mondta nekem, hogy az előadás legelején játszott dallam az előcsarnok csengőit utánozta. Tudomásom szerint fogalmam sincs, hogy ez igaz volt-e, de akkor történt valami érdekes. Úgy tűnt, hogy a közönségből mindenki az elvárt élményben részesül és ez megkönnyítette a munkámat. A zongorával történtek miatt arra kényszerültem, hogy más módon játsszak. Valahogy úgy éreztem, hogy ki kell emelnem mindazokat a tulajdonságokat, amelyeket ez a hangszer itt és most tud. És ennyi volt. Tudtam, hogy ezt meg kell csinálni, nem érdekel, hogy hangzik az a f…(falls) zongora. Megcsinálom! És sikerült megtennem”…- mesélte egyszer Jarret.
Az előadást az ECM Records mérnöke, Martin Wieland rögzítette. Egy pár Neumann U 67 elektroncsöves erősítésű kondenzátor mikrofon és egy Telefunken M5 hordozható szalagos magnetofont használt. A felvételt dupla albumként adták ki, amely elegáns fekete-fehér fotóval (a zongora fölött afro-frizurás Jarrett) a közepén jelent meg. Nehéz pontosan meghatározni az egyes pillanatokat és forrpontokat mivel az egész koncert egy hosszú előadás. Az akkori kizárólagosan analóg hanglemez formátum lehetőségei miatt van négy részre osztva, hogy beleférjen a vinyl műsoridejébe. Az élet iróniája, hogy végül is a kevésbé tökéletes zongora, amelyet Jarrett legrosszabb rémálmának tartott, áldásnak és nem pedig átoknak bizonyult. Évtizedekkel az első kiadás után még mindig ez a legnépszerűbb Keith Jarrett felvétel. Szóval, mi lett volna ha minden stimmel???
Keith Jarrett a dzsessz történetének legnagyobb rögtönözője. Jarrett nemcsak saját zenéje tekintetében lett jelentős, hanem a kortárs jazzben és részben az ECM Records fejlődésében is. Jarrett sajátos szólózongorista stílust alakított ki. Figyelemre méltó improvizációs adottságait különösen a szólókoncertjein használta ki, ahol két zongoradarab egy estét is kitölthet. Kitűnően ötvözi a klasszikus zene és a dzsessz zongorázás nagy egyéniségeinek játékát. Jarrett minden zenét befogad és egyesít, amit saját világán átszűrve ad vissza. Nem véletlen, hogy nemcsak zenész berkekben és a jazz-rajongó közönség körében népszerű, hanem a lemez piacon is sikeres.
Források: Gonda János – Jazz, Zeneműkiadó 1979
Jazz-zenészek lexikona, Kossuth Könyvkiadó, 1993
felhasználásával – a szerk.
