– avagy amit az átlagos zenerajongó rendszeresen átél
Igaz nem úgy, ahogy az a népszerű paradoxonban szerepel. Biztosan beugrik, ha röviden leírjuk. Az időutazó visszalép egy korábbi korba, és a magával vitt fegyverével kiírtja valamelyik ősét. A paradoxon az a dologban, hogy akkor Ő miként tudta mindezt végrehajtani, ha meg sem születhetett? A zenerajongó ennél sokkal bonyolultabb időutazással szembesül akár nap, mint nap, amely elég jól hallható paradoxon létrehozására képes. Könnyű dolga volt az elméleti példában szereplő időutazónak, mert minden része egyszerre lépett vissza a múltba. Képzeljük el, hogy milyen bután éreznénk magunkat akkor, ha Ő már megérkezett az ősével való találkozás helyszínére, de a ruhája, és a „stukker” késik, esetleg ez utóbbi virágcsokorrá változik, így kimarad az alkalom. Nos, az audio-világban ez az érzés sajnos rendszeres.
A magas sugárzók szépen oda varázsolják a hangszerek hangjának egy részét a tér adott pontjára, ebben ritkán van hiba. (Aki ezt nem tapasztalja otthon, az lapozzon, tiszta időhúzás tovább olvasni a cikket.) Ha nem figyel a muzsikára, azt hiheti, minden rendben van. Kritikus hallgatás során viszont kiderülhet, hogy a magas tartomány meztelenül, azaz a közép és mély nélkül érkezett a fülével való találkozóra, azok késve jönnek. Mi az eredmény? Test nélküli hangszer ábrázolás, amelynek nincs több dimenziója, csak pontszerű megjelenítése. Még egy gyakorlatlan fül is megérzi, hogy itt valami nincs rendben.
A többféle ok közül a hangfal elhelyezéssel most nem foglalkozunk, mert már többször megtettük, inkább egy sokkal izgalmasabb, ritkán, esetleg egyáltalán nem hallott dolgon mélázunk el – a kábel reaktancia fogalmát járjuk körbe. Miért? Mert gyakrabban lehet találkozni vele, mint gondolnánk. A „nagy-közösségi náthában” megrendül gazdasági helyzetben lévő zenerajongók a kábelek csereberéjével próbálnak javulást előidézni rendszerük hangzásában, hiszen ez olcsóbb, mint a készülék csere, ennyi valószínűleg belefér. A nem megrendültek is előadják ezt rendszeresen, csak más szinten. A két táborban a közös az, hogy egyiknek sincs fogalma erről a dologról, mégis szembesülnek vele. Ebben az írásban tisztázzuk a jelenséget, és bár nem tud ellene tenni, legalább nem írja tele sületlenségekkel a blog oldalakat.
Vágjunk bele, mert csak elfogadni nehéz, megérteni könnyű! A reaktancia bizonyos érvényesülő hatást, jelleget jelent. Az összekötő kábelek esetében például a kapacitív, és induktív hatást jelenti. Mikor? Melyiket? Mikor-melyiket, és sajnos ez még változik is! Minek hatására? Elsősorban a frekvencia hatására, de érzékelésének mértékét befolyásolja a két összekötött eszköz más jellemzője is. (nos, ezért nem szabad szidni vagy ajnározni egy kábelt ész nélkül, mert más eszközök közé csatlakoztatva teljesen mást fog mutatni)
Minden magára valamit is adó kábel kapacitív reaktanciát mutat alacsony frekvencián, amely induktívra szokott változni általában az 1kHz – 2kHz közötti tartományban a választott alapanyagtól függően. És akkor mi van? Nos, akkor „nyúl bele” a kábel a hangba! Sajnos, hogy a dolog ne legyen ennyire egyszerű, bele kell kevernünk a kábel által termelt zajt, valamint a be- és kimeneti impedancia illesztést (amire sokan fütyülnek) is. Hogy kapcsolódik mindez az időutazáshoz, meg a virágcsokorrá változott stukkerhez? Várjunk kicsit, az is be fog következni, de előbb tisztáznunk kell ezt-azt!
Kezdjük a kábel által termelt zajjal, ami abból adódik, hogy az elektronok nem úgy szökdécselnek a fém szemcsék között, ahogy az ideális lenne. Ez visszavezethető arra, hogy nincs elegendő kilences számjegy az anyag tisztaság érték tizedespont utáni felsorolásában. A saját zaj mellé még bele keverhetnénk a rádiófrekvenciás zajokat, de nem tesszük. Viszont a saját zaj akár akkora méreteket is ölthet, hogy elfedheti a hasznos jel halk részleteit! Ez borzasztó! Lehet ezt még fokozni? Könnyedén! Kell hozzá egy meggondolatlan készülék tulajdonos, aki fütyült a rendszer összeállítása során a be és kimeneti impedanciák értékére, és a jelek egy része oda-vissza „pattog” a kábelben.
Ha nem jön létre a tökéletes impedancia csatolás, bizony csökken a sávszélesség, és az elveszett információt még a zaj sem tudja pótolni. Vagy igen? Legalábbis meg fogja próbálni, hogy a rendkívül szemléletes példánkra hivatkozva a stukkert virágcsokorrá változtassa a meztelen időutazónk kezében. És mi felelős a késésért? Hol ez, hol az, attól függően, hogy a kábelünknek éppen milyen reaktanciát van kedve mutatni. Sajnos a fülünk iszonyú pontosan be tudja néhány hangtartomány helyzetét határolni a térben, emiatt érezhetjük úgy, hogy a közép- és a mély-hang el van mázolódva, a magas-hangok élesen kirajzolódó képe mellett. Úgy is mondhatnánk, hogy a bal- és jobb oldalról meztelenül, test érzet nélkül érkeznek a találkozási pontra a magasak. Megfogalmazni nehéz, megtapasztalni valószínűleg könnyebb. Miután elolvasta a cikket, tegyen be egy kevés szereplős felvételt, és próbálja meghatározni egy hangszer méretét. Olyat válasszon, amelynek hangjában van magas, közép, és mély tartalom is. A zongora túl aljas tipp lenne részünkről, legyen akusztikus gitár a teszt alanya, azt úgy is üdítő dolog hallgatni még akkor is, ha nem érzékeli a hangszer valós szélességét – nem a helyzetét(!) – például egy country muzsikában.
Lesz sok lekonyult orr, de a fenti jelenség csak hab a tortán, az igazi fájdalmat elsősorban az szokta okozni, hogy módosul a tonalitás is. Ha csak egy kábel van, akkor nincs összehasonlítási alap, érdemes más típust is kipróbálni, és figyelni a változásokat. Egyszerre csak egy kábelt cseréljen, mert bele fog zavarodni! Szinte halljuk a kérdést, hogy ha úgy sem lehet a fent felsoroltak ellen mit tenni, minek egyáltalán tudni róluk? Boldog tudatlansággal próbálgathatnánk tovább a kábeleket a hangrendszerben, és formálhatnánk véleményt az ott hallottak alapján. Csendesen kérdezzük: Ki mondta Önnek, hogy nem lehet ellene tenni? Igenis van az a pénz, amiért lehet!
A vaskos számla abból áll össze, hogy kell egy alapvetően jó kábel, amelynek paraméterei a teljes hosszában állandók. Ez már drágának hangzik, de jön még hozzáadott érték. Ez egyrészt szellemi, másrészt fizikai, és szűrő áramkörnek nevezik, amit bele szerelnek a kábelbe. Többféle megközelítés módja van az alkalmazott szűrésnek is. Kell neveket mondanunk a hitelességhez. A MIT például komoly, szabályozható, kezelő elemekkel szerelt dobozokat épít be a kábel meghatározott helyére, amin a gazdi kis kapcsolót állítgatva tetszés szerinti dolgot beszélhet be magának a beállítás hatásról, és határozhatja meg azt, hogy neki melyik tetszik jobban. A másik megközelítés mód ekkora szabadságot nem ad a tulaj kezébe, és a Transparent használja. Hozzá nem értő emberek harsányan kiröhögték a szűrő egységbe beépített „malacfarok” elrendezésű drótot, és fogalmuk sem volt róla, hogy a doboz szétbontásával, meg a farkinca elmozdításával tönkre is tették a kábelt. Elégtételt az jelenthetett az elkövető számára, hogy sokan olvasták miként kiabálta ki boszorkányságnak és rablásnak az általa fel nem ismert hangolt kört.
A Transparent módszere a fentiek miatt érdekesebb, ezért ezt vesézzük ki, de csak felszínesen. A „drótocska” a kábel-rendszerbe illesztése folytán a kábel rezonancia frekvenciáját jelentős mértékben eltolja, így fejti ki a hatását azzal, hogy a lehető legszélesebb tartományon induktív lesz a kábel reaktanciája. Ha jól sikerül behangolni a szűrőt, a hallás tartományon kívülre lehet a pontot tolni, így a kábelnek csak egy káros tulajdonságával kell számolni. Hát nem! Tiszta induktivitás ugyanis csak a tankönyvekben létezik, a való életben nem. Csorbát fog szenvedni az idő és frekvencia viszony ez garantált, de ezt ha jól – értsd állandónak – sikerül belőni, a kutyát nem érdekli, a hang gyönyörű lesz, az utazó minden része egyszerre érkezik a találkozási pontra ruhástól, és stukkerrel a kezében.
Nehéz felfogni a módszer mögött rejtőző „velőt”, de még nehezebb a beállításhoz szükséges műszer parkot megvásárolni, ennek ellenére a módszer bár nem olcsón, de jól működik. Beállítani csak a gyártás során lehet, és annyi mindent kell hozzá figyelembe venni, hogy az már szinte nevetséges. Ugyan ki adná meg szívesen egy amerikai gyártónak a készülékei típusait, amik közé a kábelt szeretné betenni? Ez mondjuk csak akkor igaz, ha új Reference, vagy annál magasabb árú/értékű kábelt vásárolunk. Ha pedig valaki a használt piacról jut hozzá, egy az övétől teljesen eltérő készülékek közé optimalizált cucchoz – amikről az aktuális gazdának fogalma sincs – persze, hogy nem esik hanyatt a gyönyörtől. Ebben a MIT rendszere egyébként rugalmasabb, mert a szűrés módosítható, aztán hátha valamelyik beállítás tényleg tetszeni fog a hangban. Szóval a Transparent az állandóságot kedvelőknek való, míg az örök keresőknek a másik gyártó, ha csak erre a kettőre hagyatkozunk a rengeteg közül.
Mint annyi más alkalommal, most is oda lyukadtunk ki, hogy a legbiztosabb módszer az, ha meghallgatja az adott kábelt a saját rendszerében, vagy csináltat egyet személyre szabva, ha megengedheti magának, és megbízik az évtizedes gyártói gyakorlatban. Azért meg ne törjön pálcát semelyik kábel gyártó felett, hogy megpróbálják a saját bevett módszerük szerint előállítani a lehető legjobb hangzást, de nem jött össze az Ön rendszerében. Még az is lehet, hogy a hiba nem a kábelben van, hanem egyszerűen kevésbé félelmetes jelenségnek tartja a meztelen időutazót kezében egy csokor virággal, mint a felöltözöttet, aki stukkert szorongat. Nagy gyakorlat kell ám a felfegyverzett időutazók felismeréséhez, és persze jó minőségű felvétel, jó minőségű hangrendszer és hangsugárzó.
