A 600-as tipikusan skandináv, jellegzetes minimalizmussal illeszkedik a márka eddigi kivitelezési struktúrájához. Az új modellt a sorban állás miatt nehéz beszerezni – mint tyúknak a protézist – viszont a türelem jutalma egy erőtől duzzadó integrált, ami telis-tele van a modern kor szolgáltatásaival, tehát nemcsak erősít.
…”Minden áramkört házon belül terveztünk, csak a legjobb minőségű alkatrészeket használjuk. A legfejlettebb megoldásunk a SoundEngine2 korrekciós technológia, egy hibajavító áramkör, amelynek célja az „A/B”-osztályú kialakításokban rejlő keresztezési torzítás kiküszöbölése”… – nyilatkozta Bent Holter a cég alapítója, vezető tervező. A továbbiakban azzal érvel, hogy minden a hasznosságról szól. …„A tipikus Hegel-ügyfél univerzális zenehallgató. Emlékszem, egyszer egy konkurens gyártó képviselője azt mondta nekem, hogy a vásárlóik általában rock’n’rollt hallgatnak és whiskyt isznak késő este. Ez a mondat az elmémbe vésődött. Ehelyett, én másképp közelítem meg a dolgokat. Egyszerűen csak azt kérdezem, hogyan használják az emberek az audio-rendszereket – majd megpróbálom olyanra konstruálni, hogy a lehető legjobban működjenek.”…
Teljesítmény: | 2 x 303 Watt |
Frekvenciamenet: | 5 Hz – 100 kHz |
Jel/zaj viszony:: | jobb, mint 100 dB |
Torzítás: | kisebb, mint 0.005 % |
Intermodulációs torzítás: | kisebb, mint 0.01 % |
Csillapítási tényező:: | magasabb, mint 4000 |
Méretek: | 170 x 430 x 445 mm |
Tömeg: | 22kg |
Ár: | https://audiocentrum.hu/HEGEL-H600-halozatos-sztereo-integralt-erosito |
A Hegel termékek minimalista kivitelezésűek, talán kissé unalmasnak tűnnek azoknak, akik azt szeretik, hogy féltett „játékaik” a rack-állványon csillogva-villogva „jól” nézzenek ki. Az audiofilek viszont nagyra értékelik a Hegel haszonelvű esztétikáját. Mi is elegánsnak és józannak találjuk a Hegel H6 kivitelezését, a készülék nagyon finom látványt biztosít az audio-enteriőrben. Azt a benyomást kelti, ami jobban összpontosít a hangzásra, mint a megjelenésre. A H600 korántsem pehelysúlyú, ugyanez igaz a mellékelt RC8 távirányítóra is, ami erős és masszív, egy „Hegel-érték” fémből – ezért óvatosan helyezünk el egy üveg dohányzóasztalon. A távirányító az erősítő beállításainak módosításához gazdag funkcionalitást kínál sőt, lehetőség van az automatikus bemenetválasztás és az automatikus bekapcsolás konfigurálására is.
Az enyhén ívelt előlapon könnyen leolvasható fehér OLED panel és két nagy forgatógomb található, ha elfordítjuk, akkor gördülékenyek, ez pedig „prémium” érzetet nyújt. A nagy vezérlőgombok a központi kijelzővel együtt uralják a front-panelt. Az erősítő masszív alsó váza alumíniumból készül a felső burkolat pontos megmunkálású, tartalmazza a megfelelő méretű szellőző nyílásokat, a lábak kiváló stabilitást és rezgéselnyelést biztosítanak. Az előlapon található nagy be-/kikapcsoló gomb csak készenléti állapotba helyezi az egységet, teljesen nem kapcsolja ki – ami egy Hegel tervezési jellegzetesség. Az erősítő készenléti állapota lehetővé teszi a hálózati port számára, hogy ébresztési parancsokat kapjon az erősítő ismételt bekapcsolásához. A H600 tápegysége egy DC-szűrővel is kiegészül, ami kellő hatásfokkal kiküszöböli az elektromos hálózat ilyen jellegű zavarait. Az erősítő készenléti üzemben mindössze 1,5 Watt energiát fogyaszt.
Az előerősítő rész rendkívül precíz és stabil hangerőszabályzóval rendelkezik. A DAC-egység, a stabil áramellátás érdekében dedikált tápegységgel rendelkezik, és egy vastag acéllemezzel van árnyékolva, így az erősítőn belüli egyéb elektronikák sem okozhatnak interferenciát. A hátlapon kiváló minőségű RCA csatlakozók találhatók, míg az analóg és a digitális csatlakozók elhelyezése úgy lett megválasztva, hogy kevesebb zajt és jobb csatorna elválasztást biztosítson. A kettős mono konstrukció magával hoz kettő szimmetrikus (XLR) analóg bemenetet, emellett kettő vonali (RCA) bemenetet is találhatunk. A jel továbbfűzhető az analóg kimeneten, ebből 1 db RCA fix és 1db szabályozott (RCA) csatolót találunk. Digitális bemenetekből bőven akad: 1 db Coax (BNC) S/PDIF – 24/192, DSD64(DoP), MQA 8x, 1 db Coax (RCA), S/PDIF – 24/192, DSD64(DoP), MQA 8x, 3 db Optikai – S/PDIF – 24/96, MQA 8x, 1 db USB – 32/384, DSD256(DoP), MQA 8x, 1 db LAN – 24/192, DSD64, MQA 8x. A digitális jel további feldolgozás céljára kinyerhető, a készüléken 1 db Coaxial (BNC) S/PDIF kimenet 24/192 mintavétellel található. A H600 D/A konvertere bit-perfect, újramintavételezés vagy upsampling nélkül végzi feladatát.
A Hegel H600 integrált erősítő lényeges eleme a Streaming képesség. A korszellem és a vásárlói igények szülte integráltságba ma beletartozik az AirPlay 2, a Spotify Connect, a Roon Ready (hamarosan), a Tidal Connect és UpnP hozzáférés lehetősége. A lehetséges, feldolgozható streaming formátumok a következők: MP3, WAV, FLAC, ALAC, AIFF, DSF, DFF, AAC, PCM, MQA, Ogg. „Ez azonban csak a kezdet” – mondják a Hegel munkatársai – mintha ez még nem lenne elég. A későbbiekben letölthető firmware-frissítéseket ígérnek, amelyek ingyenesek lesznek és automatikusan települnek.
Az eddigi Hegel erősítők DAC egységei az Asahi Kasei Microdevices (AKM) 4493 chipjén alapulnak. A japán Nobeoka Cityben lévő AKM gyárban bekövetkezett tűz megzavarta az ellátási láncot, a 4493 elérhetőségét, és arra kényszerítette Hegelt, hogy új DAC-chipet találjon, és az erre alapozó új elektronikát tervezzen a termelés biztosítására. A legkedvezőbb megoldásnak végül az ESS Sabre 9038Q2M chip-re épülő konverter implementációt választották. Bit-tökéletes kialakításként a Sabre DAC a bejövő jelből nem túlmintavételez.
A H600 integrált erősítő, csatornánként 12 teljesítmény tranzisztorral, dual-mono kialakítású. Az összes elektronikus áramkört, nem utolsósorban a Hegel által szabadalmaztatott Soundengine2 korrekciós technológiát, Bent Holter tervezőmérnök, cégtulajdonos és csapata házon belül tervezte,. Az elektronika „A/B”-osztályú, a Hegel adaptív csatolási kialakítása alapján, amely ugyanazokkal a hangzási tulajdonságokkal rendelkezik, mint egy tiszta „A”-osztályú erősítő. Az erősítő kiemelt jellemzői közé tartozik a nagyon alacsony torzítás, ami kisebb, mint 0.005 % és a rendkívüli csillapítási tényező (damping factor), ami magasabb mint 4000. Az egy másik kérdés, hogy ilyen magasnak kell-e lennie a damping tényezőnek. De, arról sokat elárul, amiben ez az erősítő igazán jeleskedik, és ez a hangsugárzók lankadatlan és precíz vezérlése. Ennélfogva a Hegel H600 integrált erősítő a kritikus impedancia-menetű hangsugárzókkal kiválóan elboldogul, a legkisebb impedancia akár 2 Ohm terhelés is lehet. Egyesek számára a fenti tételek lehet bonyolultnak tűnnek, de a Hegel mérnökei a tervezési kritériumok között a könnyű használhatóságot magasra helyezik. Az összes rész egyesítése olyan egészet hoz létre, amit az árának háromszorosával lehet felülmúlni.
Meghallgatás
Amikor az új teszt-alannyal olyan zenét kezdünk hallgatni, amelyet már rég nem játszottunk – csak azért, hogy az új komponensen halljuk – az elég jó jele annak, hogy a termék különleges.
Egy alaptétellel kezjük: a magashangszórók nagyon alacsony impedanciára tudnak lemenni, ha egy erősítő nem elég „combos” a hangszórók vezérléséhez, az első dolog ami elvész a részletek és a tisztaság. A másik oldalon ott vannak a mélyhangszórók, általában nagyon nagy impedanciájú alkatrészek, így a kevésbé alkalmas erősítők tompává vagy döcögőssé teszik a hangzást. A két jelenség hangzásbeli hatását a H600 esetében el lehet felejteni. Ez az erősítő a zene minden részletét és árnyalatát feltárja, nagyon otthon van a zenei anyagok kezelésében. Úgy tűnik a hangszórók szteroidokat szednek, magabiztosabbak és érettebbek, nagyon meghallatszik az erő és a kiegyensúlyozottság kombinációja.
Az első benyomások nem is ezzel foglalkoznak, hanem, a figyelemre méltó a megjelenítési képességgel, a zenei megszólalással, a simasággal és tisztasággal. A reprodukálás gördülékenysége minden korlátozás nélküli. Az élénkség és a realizmus csak a valósághoz hasonlítható. Ez az erősítő kilép a zene útjából, és hagyja, hogy a felvétel önmagáér beszéljen. Nagy dolog ez egy félvezetős erősítőtől. Nyugodtan „meg lehet kínálni” drámai dolgokkal, és meglehetősen kemény akadályokkal. A hangszínek sokasága csodálatosan semleges, megvalósításuk precíz, színtelen és ellenőrzött, nagy hangerőn is kiválóan tartja a „gyeplőt”. A zongora muzsikát köztudottan nehéz jól reprodukálni, ugyanakkor könnyű kritikusnak lenni a zongora felvételekkel kapcsolatban. A legtöbb hallgató hallott már közvetlen közelről egy zongorát, és elvárásokat támaszt arra vonatkozóan, hogy hangsugárzóból megjelenítve milyennek kell lennie. A H600-on keresztül reprodukált felvétel teljes mértékben beváltotta az elvárásokat, tudja, hogyan kell elmesélni egy lenyűgöző történetet, de ez az erősítő nem próbál mást tenni, mint erősíteni.
A H600 különösen jól valósítja meg a sok apró árnyalat megjelenítését, mint például a lágyan játszott gitárkíséretet. Mellékesek nélkül, nagyon közvetlenül mutatja be zenei kísérleteket. A képalkotás és a koherencia kiváló, kristály-tisztasága kihangsúlyozta jelenlét érzetet, következetesen kifinomult, mégis merész hangzást ad. Hatását úgy éri el, hogy nagy mennyiségű tiszta energiát ad le, ahelyett, hogy fémes felső középső sávot vagy rideg magas hangokat erőltetne a hallgató felé. Sima hangzása a legkevésbé sem éles. Mondhatnánk: vasököl bársony kesztyűben.
Egy integrált erősítőnek szinte lehetetlen feladata van. Kiváló teljesítményt kell nyújtania, miközben számos feladatot végez, és számos funkciót kínál a rendszer integráláshoz. A Hegel H600 pontosan ezt teszi. A hang tiszta és nyitott megközelítése lehetővé teszi a részletek könnyű áramlását, miközben precíz és átlátható jellege azt jelenti, hogy soha nem veszít el egyetlen szeletet sem: a Hegel H600 mindent nyomon követ, és ezt hatékonyan teszi. Könnyen használható, teljes funkcionalitású és kiváló hangzású – mi kell még egy ilyen erősítőtől?
Konklúzió
Tetszetős esztétikus és ergonomikus kialakítást, kiváló kivitelt és bőséges felszereltséget kínál de, nem a hangtechnikai oldal rovására. Képes megteremteni a személyes kapcsolatot, ami kiterjed a hallgatással kapcsolatos rituálékra és élményekre. Sok audiofil számára a zenehallgatás nem csupán passzív tevékenység, inkább egy magával ragadó foglalatosság. A szoba fényeinek tompítása, a meghallgatni való kiválasztása, a hangerő beállítása és a kedvenc hallgatási helyünkön való elhelyezkedés – mind aktusok – meditatív, szinte szent élménnyé változtatják a zenehallgatást. Ez egy olyan időszak, amikor elszakadunk a világ nyüzsgésétől, és mélyen kapcsolódunk a zenéhez. Fontos a rituális szempont, személyes jelentőségű réteget ad az élményhez, így többről szól, mint pusztán hangminőségről.
Az új DAC-chip és hálózati kártya köré épülő, továbbfejlesztett digitális/analóg átalakító előnyeit élvező Hegel H600 méltó utódja a sok díjat elnyerő és méltán népszerű H590 erősítőnek. A Hegel azt az evolúciós megközelítést választotta, hogy az új integrált csúcsmodell ne veszítsen elődje erősségéből, hanem javuljon a D/A-átalakítás minősége terén. Egy igazi erőmű, amely minden audiofil igényt kielégít. Rendkívül nagy teljesítmény, magas csillapítási tényező, kiváló hangzás – nem tudhatod, mit hagysz ki, amíg nem hallottad!
Pro
+ Rugalmasság és funkcionalitás
+ A hangsugárzók meghajtásához szükséges erő
+ ESS Sabre 9038Q2M chipre alapozó DAC
+ Vasököl bársony kesztyűben
Kontra
– Egy fehér változat, mint a H190 esetében, szintén csábító lenne
Disztribútori információk:
Forgalmazó: Audiocentrum
Internet: www.audiocentrum.hu
Telefon: +36-1/468-2176