Az elektroncsöves erősítők beállítása, az „Auto bias” rázós terep. A szó átvitt és valós értelmében is helytálló a megállapítás. Játszadozzunk el egy kicsit a munkapont beállítás témakörével!
Apropó! Tud ilyet az Ön erősítője? Még az is elképzelhető, hogy igen, bár a hang ebben az esetben más lapra tartozik. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a fenti képen látható jelenség egyetlen zene kedvelő otthonában sem tetten érhető. Visszavezethető ez arra, hogy vagy nem vagyunk eléggé elszántak, vagy nem bízunk a cucc automatikus bias beállító rendszerében. Hogy csak gondolatban, vagy akár a gyakorlatban belenyúlunk a dologba, az függ az erősítőtől. Amennyiben a beállítás módosításának neki akarunk állni, a minimum felszereltség egy jól szigetelő strandpapucs, egy szigetelt nyelű csavarhúzó és némi mérési gyakorlat valami műszerrel egyetemben. Esetleg mindez elkerülhető, a rendelkezésre álló erősítő függvényében.
Kezdjük az elején. Bias beállítást minden erősítőben alkalmaznak, akár félvezetős, akár elektroncsöves. Ezzel állítják be a fokozat munkapontját, ami a hangot is komolyan befolyásolja. Akik régóta hallgatnak zenét, más lehetőségük nem igen volt, mint az első bekezdésben felsorolt felszereléssel neki esni a készüléknek és időnként utána állítani a dolgoknak. Ez csövek cseréje után elengedhetetlen volt, sőt a régóta alkalmazott csőkészlet használata idején esetenként elvégezve nagyon jót tett a hangzásnak.
Akinek nem elektronok keringenek az ereiben azok tapsolva üdvözölték a félvezetős technológia megjelenését, mivel ott semmiféle állítgatásra nem volt szükség. Imádta a nép, de véleményünk szerint valamit el is vesztettünk. Mégpedig a hangzás befolyásolásának lehetőségét. Az elektroncsöves cuccok esetében volt arra mód, hogy a külföldi rokon jobb minőségű csöveket szerezzen és azok beszerelésével komolyat lendülhetett előre a hangminőség. A kézi bias beállításával, bár kicsit macerás a művelet, el lehetett térni a gyári ajánlásoktól és így saját ízlés szerinti hangot lehetett elérni. Nem mondjuk, hogy mindig rosszabbat, de a javulásnak megvolt az ára. A jobban megpörgetett elektroncső élettartama ugyanis csökkent, mert több teljesítményt disszipált de az akkoriban kit érdekelt? Minden bozót alatt lehetett kapni őket, egyszerű volt kísérletezni.
Aztán mikor a félvezetők ára drasztikusan lecsökkent, és egyre több háztartásban jelentek meg a gondozásmentes készülékek, a zene szerelmesei elgondolkodtak. Igen, a tranzisztoros erősítőnek más a hangja. Mire észbe kapott a hifi-társadalom, már a sok kézimunkát igénylő csöves erősítők ára úgy felment, hogy csak kevesen engedhették meg maguknak. Hogy próbálják a gyártók a jelentősen drágább masinákat vonzóbbá tenni? A gondozás mentességgel, ami jelen esetben az automatikus bias beállítást jelenti. Ennek több módja is van, kicsit csámcsogunk rajta, aztán majd ki-ki eldönti, hogy mit választ – ha egyáltalán van választási lehetősége.
Kezdjük a legegyszerűbb megoldással, amely csak a katód áramát figyeli, és minél inkább csináld magad készülékről beszélünk, annál gyakoribb. A DIY kittek divatja elharapózott manapság és azt a kicsit hamis dolgot sugallja, hogy csak össze kell rakni és jó lesz. A kérdés az, hogy mit jelent a jó? Működőképességet, vagy jó hangot? Akik elég affinitást éreznek magukban az alapszintű ismeretekkel történő készülék építéshez, már megelégednek az előbbivel. Ha már nem lángol vagy füstöl, akkor jó – és kész. Elfelejtik viszont azt, hogy a „nagyok” ekkor kezdik az erősítő finomhangolását, ez bizony tovább is tarthat, mint maga az építés.
A katód auto bias beállítás elve rettenetesen logikus, szinte minden más módszer erre vezethető vissza, persze különböző szintű svédcsavarokkal. Ha ezt megértjük, a többivel könnyebben fogunk boldogulni. Az ábrán szürke nyíllal jelölt áram mennyiségét figyelve mozgatja a munkapontot a rendszer. Minél nagyobb áram folyik a csövön, a vezérlő rács auto bias előfeszítése annál negatívabb lesz, így védi a fokozatot a túlvezérléstől. Ugye, hogy nincs benne semmi ördöngösség? Jól megválasztott alkatrész értékekkel megfelelően működik, de vannak árnyoldalai. Több is.
Az első mindjárt az, hogy csatoló kondenzátort kell hozzá alkalmazni, amely amellett, hogy leválasztja az előző fokozat esetleges DC tartalmát, mindjárt meg is határozza az alsó határfrekvenciát. Sajnos túl nagy értékű kondenzátort nem lehet a rendszerbe tenni, hogy a lehető legalacsonyabb legyen az átvitel alja, mert az felborítja a fokozat működését. Mese nincs, ebbe a pozícióba minőségi kondi kell, különben teljesen agyon fogja csapni az amúgy is leszűkített mély-tartományt, ennek pedig ára van. A második, és talán nehezebben leküzdhető dolog az, hogy nem állítható be vele rugalmasan az elérni kívánt teljesítmény, ami pedig az elektroncsövek esetében nagy hatással van a hangra, mivel gyakorlatilag képtelen követni a cső öregedését/emissziójának/teljesítményének csökkenését. Ezt már eleget szidtuk, lépjünk tovább.
Milyen módon lehetne kicsit jobban követni a cső paraméter változását, és emellett elvégezni a teljesítmény szabályozás? Úgy, hogy az anódot is figyeljük, így relatív pontos információval fogunk rendelkezni az eszköz aktuális teljesítményéről. Ezt nevezik Smart Bias-nak. Ez azonban csak annyira okos, amennyire a gyártó engedi. A rendszer működési elve szintén egyszerű, nem kell hozzá egyetem. Valamekkora bejövő jel hatására, a fokozatnak egy általunk elvárt teljesítményt kell előállítani, különben beleavatkozunk a bias beállításba. Nem riogatjuk kapcsolási rajzzal, egyszerűen képzeljen el a fenti ábrán az anód munkaellenállásként használt kicsatoló tekercs felső pontjáról egy visszavezetett jelet, amit egy áramkör összehasonlít a bejövő jellel. Az áramkör az okosság a dologban, mivel az „tudja”, hogy egy adott bejövő jel nagyságnak mekkora teljesítményt kéne előállítani. Ha eltérést tapasztal, azonnal nekiveselkedik, és belenyúl a munkapont beállításba, hogy elérje a fokozat a kívánt eredményt. Ez a szabályozás mód jól követi a cső paraméter változásait, és ha a referencia értékek pontosak, még csak dinamika csökkenést sem okoz. Egy baj azért van ezzel is a kisebb problémái mellett. A rettentő okos szabályozás nem tolerálja a más cső típus alkalmazását, amit pedig a hifi-rajongói rendszeresen elkövetnek. Csak ész nélküli berendezésben csereberéljenek ész nélkül! Miért? Elmagyarázzuk.
A KT88, KT120 és KT150 mivel megegyező lábkiosztással rendelkeznek, rendszeresen áldozatul esnek a felcserélésnek. Nem árt viszont tudni, hogy a KT120 és a KT150 pentóda, míg a KT88 tetróda. Az anód áramok közötti eltérést a grafikon mutatja. Ha tehát más típusra cseréli őket, a legokosabb auto bias vezérlő elektronika is megbolondulhat. Ez teljesítmény vesztésben, élettelen hangzásban, esetleg jelentősen megkurtított cső élettartamban nyilvánul meg. Ha tehát Ön amolyan folyton variálós típus, nem való magának auto bias erősítő, és nyakába kell vennie a rázós beállítás művelet minden veszedelmét cserébe a jobb hangzásért.
Most, hogy már úgy az auto bias, mint a fix bias előnyeit és hátrányait is ismeri, nyugodtan veselkedhet neki az erősítő vásárlásnak, esetleg nyugtalankodhat az elektroncső típus felcserélése miatt. Gondolkodjon el a dolgon, az soha nem árt, bármit is ajánlanak a kibicek a neten, mert minden költséget Ön áll.
A képekért és a cikk alapötletéért köszönet a Monange-audio szakembereinek.
