– Avagy, mit forgassunk, ha sok a magashang?
Digitális lehetőségeink kellős közepén ülve azt várnánk, hogy a sávszélesség növekedése egyre tisztább közép és magas hang átvitellel kápráztat el minket, hiszen azt mindenki egész jól hallja. Ez elméleti síkon igaz is, de sok zenerajongó tapogatózik könnybe lábadt szemmel a hangszín szabályzó után főleg néhány streaming anyag hallgatása közben, mivel a gyakorlat időnként mást mutat. Az még rosszabb, ha az általános íratlan szabályok miatt olyannak fogadja el a hangzást, ahogy van, és inkább otthagyja az egészet, lesújtó véleményt formálva. Csakugyan a hangszín szabályzás az egyetlen lehetőség a tonalitás módosítására? Több korábban megjelent cikkünk is bizonyítja, hogy nem, ám azok csak nagyon felszínes formában taglalták a beállítások miértjeit. Többen furcsa jelenségekbe szaladhatnak bele azok közül, akik megpróbálkoztak a hangfalak forgatásával! Ebben az írásban kicsit mélyebben bele fogunk menni az irány szögekbe, csak azért, hogy mélységében megértse mit művelünk a „mechanikus hangszín szabályozás” során. Végső célunk az, hogy egyetlen nehezen megszerzett zenei részletet se veszítsünk el a hangszín szabályzó tekergetése miatt.
Attól nem kell tartani, hogy nem fogja érteni az itt megfogalmazottakat, hiszen minden itt leírt jelenség meghallható lesz a hallgatási pozícióban. Gyorsan átrohanunk néhány alapfogalmon, ami tökéletes időhúzás lesz rendszeres olvasóink számára, és mindazoknak, akik azt képzelik magukról, hogy tudják, de valahol csak el kell kezdeni.
Először is, mit hallunk a szobában elhelyezett hangfalunkból? A legfontosabb a direkt hang, amit visszaverődés nélkül hallatszik. Aztán van kétféle visszavert hang, amelyek közül az egyik kedves nekünk, a másik meg van, mivel nincs megfelelően csillapítva a mögöttünk lévő fal, és a plafon – a sarkokról, és egyéb helyekről már nem is beszélve. Másodsorban tisztáznunk kell a hangerősséget, amit innen-onnan hallunk. Nyilvánvalóan mindenki azt gondolja, hogy a direkt hang a legerősebb, a korai reflektáció a középső, és a késői pedig a leghalkabb. Ez olyan hihetőnek tűnik, de sajnos nem minden esetben van így, sőt hangtartomány és szobai akusztika függő. Legyen erős, még hangosabb is lehet a végeredmény, mint a kiindulási alap! Ehhez jön még hozzá a hangfal tervezési módja, amit meg aztán senki nem vesz figyelembe.
Lássuk a klasszikus beállítás módot, ami elűzött a hallgatási pozícióból! Csak az egyik oldalt rajzoljuk le, és bízunk a szoba szimmetriájában. Hanyagoljuk a késői reflektációt, mert az nagyon megbonyolítaná a helyzetet.
A korai reflektáció szöge szinte minden nagykönyv szerint beállított hangfal esetében 70 fok felett van, és a csipogó (magas-hangszóró) a gazdira mutat. Jó kérdés, hogy miért? Itt jön képbe a hangfal tervezési stílusa. Az úgynevezett túl fényes (értsd: visít a magas) kiváló mozihoz, de fertelmes tud lenni zenehallgatáshoz, mert fárasztó. VAGY! Úgy tervezték, hogy ne a gazdira mutasson a csipogó, hanem mögé, mert így megmarad a felső közép részlet gazdagsága, és a magasak sem lesznek túl sokan. A hallgatási pozíció mögé mutató tengely irány meg nagyítja a színpad ábrázolás szélességét. OK, a 4 kHz körüli hangok energiájának egy részét bukjuk, de az ilyen stílusú hangfalakból árad az általában bőven. A kevésbé fényes hangú hangfalak arról ismerhetők fel, hogy azok elé még leül a gazda tömörített hanganyagokat is hallgatni, ám ez az Ő szerencséje.
Hogyan csökkentsük a magas-hangok tömegét? Forgassa el a hangfalát, de apránként, és figyelje a hatást! Szinte minden hangfal tesztben benne szokott tartózkodni néhány mérési grafikon, ami a magas-hangszóró tengely irányán, és az attól eltérő irányokban mutatja a felső traktus hangerejét. A fenti példából kiindulva egy tényleg fényes hangú hangfal mérési eredményeit tekinthetjük meg, ami persze csak akkor fényes, ha nem jól használják!
Nem kerülgetem a kását, a diagram láttán egy népszerű Dínó mérési eredményein hördülünk fel. ÁM őkelmét nem úgy tervezték, hogy a hallgatóra mutasson a magasa! Sokkal inkább úgy, hogy jelentős távolságban a füle mögött legyen a tengely irányok metszéspontja (kb. 45 fok legyen a tengely iránytól való javasolt eltérés), különben valóban fényessé válik a hangzás. Nos, ezért kell figyelembe venni a tervezési szempontokat, és nem sablon szerint eljárni! Minden eset egyedi, próbálkozni kell az optimális beállítások megtalálásával!
Mekkora szögben kell elforgatni? Nos, itt is óvatosnak kell lenni, mert az első reflektáció lesben áll, és büntet, ahogy csak teheti. Hiába csökken ugyanis a direkt hang erőssége, erősödni kezd az első visszaverődés hangereje az oldalsó falról. A két huncut meg vektorosan jól összeadódik (szerencsétlen esetben kivonjuk egymásból, és elmúlik a magas), és még az is előfordulhat, hogy több lesz a magas tartalom a hallgatási pozícióban, mint annak előtte. Ebbe a jelenségbe már a szoba akusztikája hatalmas mértékben bele fog szólni, tényleg nincs rá szabály, csak a meghallgatásra hagyatkozhatunk. Hogy bizonyítsuk igazunkat, esetleg megvigasztaljuk azokat, akik ebbe bele szaladtak, a lenti ábrán jelzett szögek közelében történhetett a gyalázat.
Persze a fentiek csak akkor igazak, ha minden Ön ellen esküdött, ami az audiofil társadalomban sajnos rendszeres érzés. Tudnia kell, hogy Floyd mindezt előre megmondta! Nem a Pink, hanem Toole Floyd volt az elkövető. Írt is egy iszonyatosan száraz, de attól függetlenül nagyon igaz szakkönyvet a pszicho-akusztikáról és a hangképzésről. Persze sokan mások is írtak, sőt Earl Geddes még azt sem átallotta javasolni, hogy a hallgatási pozíció előtt legyen a tengelyirány metszéspontja, ha túl sok a magas.
Melyik beállítás lesz a jó? Kezdje forgatni a hangfalát, de ne feltétlenül az általános szabály szerint Mekka irányába, hanem erre-arra, ahol a legjobbat fogja mutatni. Elsősorban a saját fülének higgyen, és bízzon benne, hogy a hangszínszabályzón nem kell forgatnia.
A képekért köszönet az Acoustic Frontiers-nek
