– avagy hol terem a harmónia?
Ki ne szeretné azt, ha az erősítője a lehető legszélesebb frekvencia tartományt erősítené? Igenis büszkeséggel tölti el a gazdát a minél alacsonyabb alsó, és minél magasabb felső határfrekvencia érték, hiszen az csak jót jelenhet – igaz? Nos, ez a dolog, ebben a formában nem teljesen állja meg a helyét, mert a széles frekimenet sok mindentől függ, sőt, van az audio-elektro-technikában olyan hely, ahol kifejezett hátrány. Elmeséljük, hogy miért. Sietünk megnyugtatni mindenkit, hogy az amúgy tömény szakmai jellegű magyarázatokat közérthető formára degradáljuk.
Először is, nem mindegy, hogy hol alkalmazzuk rendszerünkben a széles átviteli tartományt. Erre a gondolkodás nélkül rávágott válasz az, hogy ha lehet, mindenhol az erősítés láncban, az elejétől a végéig! Nos, mint a gondolatébresztő cikk írója azt mondom, hogy nagyszerű(?!), hiszen így az összes haszontalan zavarjel akadálytalanul vágtathat át a teljes rendszeren, és fejtheti ki „áldásos” hatását a hang elszínezésében. Rondán hangzik, ugye?
De, hogy mondjak valami vigasztalót is, nem mindegy a zavarjel mértéke sem. Ha például alacsony a hasznos jelhez képest, a hatása elhanyagolható, nyugodtan rálegyinthetünk, hiszen a hasznos jel egyes esetekben jótékonyan eltakarja a zajt. (pl.: magnetofonok működése) A gyártók a zavarjeleket különböző stratégiákkal próbálják csökkenteni, de folyton ellentmondásba ütköznek. A forrásról érkező jeleket illene a lehető legnagyobb átviteli sávszélességgel fogadni, hiszen ez javítja a hangzás minőségét. Ha ezt megteszik, a bejutó zavar együtt erősödik a hasznos jellel, és mire eljut a végerősítőig, a mértéke akkora lesz, hogy komoly harmonikus torzítást okozhat. Ilyen módon költözhet be a lehető legtöbb „harmónia” az életünkbe. (Gondoljunk bele, hogy egy MC-hangszedő szolgáltatta minimális jelen mekkorát kell erősíteni, hogy az a hangsugárzóknak feldolgozható legyen! Kb: 1000X) A zajok terjedésének nagy részét meg lehet akadályozni, van megoldás, árnyékolásnak nevezik! Mértéke változó, sajnos a készülék és a kábelek árkategóriája dönti el, hogy a jel milyen mértékben részesül belőle. De, tudni kell, hogy nem minden gyártási folyamatba fér bele a relatív drága, nagy odafigyelést és esetleg kézi munkát igénylő árnyékolás beépítése.
Milyen megoldást választhatunk még? A sávszélesség csökkentését az előerősítőben! Ilyen módon kiszűrhető a forrás anyagból az impulzus tápegységek 30-40 kHz-es kapcsoló jele, az elektromos hálózatban „kóricáló” ilyen-olyan vezérlő jelek, az energiatakarékos világítás visítása, és még sok minden más, mivel az erősítő egyszerűen nem viszi át. A CD-lemezen nem volt véletlen a 20 kHz, vagy a „ledérebb” típusokon (HDCD és társai) a 22,5 kHz-es sávkorlátozás! (Lehet, hogy a stúdiókban is neonvilágítás volt?) A jelzett értékeken felül egy magára valamit is adó rendszerben ugyanis csak a zaj, és a felharmonikus tartalom tartózkodik. Nem szabad legyinteni, hogy azt úgy sem halljuk, mert a kapcsolódó harmonikusok bizony ott vigyorognak a jól hallható tartományban. Ez ad némi – nem is csekély – jogosságot a sávszélesség korlátozásának. A stratégia az, hogy a végfokok előtt a csökkentett átvitellel alacsonyan tartják a zavarjel mértékét, így mire a végfokra kerül, már alig lesz befolyásoló tényező. Ügyes megoldás, elfogadható szinten tartja a gyártás költségeit, ráadásul a műszaki adatokban ha a végfok szabadon engedett átviteli sávszélességét adják meg, még jól is hangzik. Az, hogy a valódi hangszer hang hogyan hangzik, már egy másik kérdés.
Ahhoz, hogy a zene rajongói számára a berendezés jól hangozzon, bizony tényleg meg kell őrizni a lehető legnagyobb sávszélességet a teljes átviteli láncban, kerül, amibe kerül. De, itt hangzik el a mindent eldöntő kérdés: mennyit vagyunk hajlandóak fizetni érte? Vagy együtt élünk a hangrendszerbe menet közben termelődő harmóniákkal (harmonikus torzítással)? Akik korábbi kapcsolódó cikkeinket olvasták, azok tisztában vannak vele, hogy ez csak a hab a tortán!
Végezetül álljon itt egy diagram, ami egyetlen 10 kHz-es hasznos jel által létrehozott felharmonikus tartalmát mutat be! Gondoljunk bele, hogy a sokféle bejutó zavaró jel mit rendez a készüléken belül felfelé és lefelé is az átvitelben a muzsikával? Egyáltalán hány frekvenciából áll össze a zene? Na, annyival kell szorozni a lent látott karikával jelzett oda nem illő tüskéket, ahányszor az adott értékek többszörösei és hányadosai beleférnek az átvitt frekvencia sávba – persze csak akkor, ha az átvitelt mondjuk 50 kHz-re korlátozzuk. Jó számolgatást!
A képért köszönet a National Instruments-nek.