Aki a hifi-hobbi iránt érdeklődik rengeteg dologra kíváncsi. Arról biztosan mindenki hallott, hogy a túlzott kíváncsiság öregít. Ebben az írásban szeretnénk csökkenteni azoknak a dolgoknak számát, amikre a kedves olvasó amúgy kíváncsi lenne, de mivel az internet adta lehetőségeken kívül másképpen nem nagyon lehet megtudni, csak feleslegesen öregíti vele magát. Rövid fiatalító kúránkat a hangzás materiális világára korlátozzuk és ígérjük lesz néhány meglepetés.
Papírból készült hangszóró-membrán. Nemcsak a modern, de a régi idők egyik Szent Grálja a levegőn szárított, merített papír membrán. Csodálatos természetes megszólalási módot tulajdonítanak neki, nem minden alap nélkül. Tényleg csak ezen múlik a hangszórógyártás? Elegendő lenne csak ezzel a membrán anyaggal nekiszaladni a világpiacnak és garantálva van a győzelem? Nos, ezt tisztázni szeretnénk. A hangszóró sem csak membránból áll. Valóban kell egy megfelelően merev, lehetőleg könnyű anyag, amit a lengőcséve kényére-kedvére rángathat. A membrán felépítés módjai és a modern kori alapanyag-kutatás eredményei széles határok között változnak, ezek bizony mind rányomják bélyegüket a hangzásra. Sokféle gyártó sokféle membrán anyagból épített már hangsugárzót, ezek közül nem egy legendás hírnévre tett szert. A külső papír réteg amúgy is csak a hanghullám leválási felülete, és mint ilyen, csakugyan nagyon lényeges, de mögötte tartózkodhatnak a merevséget hatékonyabban biztosító egyéb anyagok is. Ugyanígy lényeges a keresztváltó hangolás módja, meg a doboz méretezése, amik szintén befolyásolják a hangzást. Cseppet sem biztos, hogy elengedhetetlen feltétele a természetes hangzás módnak a papír membrán – egyszerűen élvezze a hangfal hangját, ha tetszik.
Audio olaj/papír kondenzátor. Amíg nem volt jobb, mindenki ezt használta. Igazat megvallva elég nehézkes dolog, de újra a reneszánszát éli, ezért foglalkozunk vele néhány szó erejéig! Régen, a műanyagok felfedezésével, azonnal sutba vágták, talán nem véletlenül. Kicsit messzebbről megközelítve, tudni kell, hogy egy ideális szilárd szigetelő közegben nem alakul ki polarizáció. Manapság már egész jó, az ideálist jól közelítő szigetelő anyagok érhetők el „gombokért”, amik a valóban jó minőségű és kis méretű kondenzátorok gyártását tették lehetővé. Minden szigetelő anyagnak van valamilyen tulajdonsága, ami rontja a hatásfokát, ez alól talán csak az olaj/papír kondenzátor kivétel, mert az szinte minden káros tulajdonságot magáénak tudhat. Ennek ellenére istenítik az audio-technikában. Eszünkbe nem jut elvitatni az érdemeit, de rettenetes ára miatt a keresztváltókban és az áramkörökben is csak jó minőségű egyéb alkatrészekkel veszik körbe, emiatt nem garantálható, hogy minden esetben csak az övé az egyedüli érdem. A régi, még nem kiszáradt orosz darabok a leginkább keresettek, mert „az nem lehet mindenkinek”. Mint elektronikai alkatrész, jó nagy kacatnak minősül a szó átvitt és legszorosabb értelmében is, ha nagy kapacitás értékről beszélünk. Amelyik rendszer képes megmutatni egy modern és egy olaj/papír kondenzátor hangja közötti különbséget, már nem nevezhető rossznak. Arra meg ne legyünk kíváncsi, hogy jobb, vagy csak más lett az amúgy is jól szóló rendszer hangja, mikor a gazdája egy stráfkocsi pénzért telerakta ezekkel, mert a jó ügy érdekében bármit bemesél magának.
A vörösréz. Bár jóval gyakoribb, mint az arany, ára mégis azzal összemérhető, sőt azt meg is haladhatja. Elég csak ezzel-azzal bevonni, így-úgy ötvözni, vagy formázni és az ára csillagokig emelkedik. Az arany csak néha képes erre, a vörösréz pedig szinte mindig. Amíg a réz mögött „neve nincs-audio” vagy alig ismert kábelgyártó áll, addig az ár az „háztartási hulladék átvevő” (MÉH) átvételi árának szintjén található, ha jól bevezetett márkanév áll mögötte, az ár akár az aranyé, ha pedig megfelelő történet is áll mögötte, az ár megdöbbentő szintet érhet el. Természetesen nem önmagában a vörösréz világpiaci ára az, ami a kábelgyártás költségeit befolyásolja, a technológia meg a kábel köré szőtt legenda, illetve a hangzásra gyakorolt hatás a legfontosabb tényezők. Az ötvöző anyagok, a bevonatok olyan komponensek, amik sikeressé, vagy kegyvesztetté tehetnek egy kábel-kompozíciót. Az ezüst snassz díszítés a rhodium mellett, pedig tudjuk, hogy az még jobb vezető mint a réz. A rézhez képest a rhodium vezetőképessége csak 39%, ami hasonlóan gyalázatos mint a berillium vagy a bronz, mégis harsányan ajnározzák. Rendben(!), mese nincs, a vörösrezet be kell valamivel vonni, különben teljes keresztmetszetében oxidálódik. Itt következik aztán a varázslat. Minél inkább bevonják valamivel, majd ügyesen rendezgetik, annál vaskosabb lehet az ár. A fejlesztő mérnökök fantáziája aztán itt legalább annyira elszabadul, mint a termék technológiájának kidolgozásakor. Minden hifi-rajongó tegye a kezét a szívére(!), ha lenne egy olcsó kábel ami amúgy jól szól, adna neki esélyt a rendszerében? Na ugye! Nagyon jól tudják ezt a gyártók és ezért a jól sikerült darabokat csakis drágán „osztogatják”. Egy a lényeg, ne legyünk kíváncsi a kábel gyártási költségére, mert utána annyiszor alkalmazzák az árképzés során a szemrebbenés nélküli szorzószámokat, hogy el se hinnénk.
Mivel a fent felsorolt három dolog csak ízelítő a hifi-titkok és tévhitek tárházából, de szinte minden zene rajongót foglalkoztat, a cikk olvasottságának függvényében reméljük jelentős mértékben emelni tudtuk a nagyra-becsült hifi-hallgató tábor átlag élettartamát.
