Robert William Fulton 1925-ben Minneapolisban született. Édesanyja, Blanche tehetséges énekes és zongoraművész volt. Otthonukban mindig a zene volt a középpontban, és mint gyerek talált olyan hangszert, ami tetszett neki. Robert zongorázni tanult, később a rézfúvós hangszerek között a kornett-re váltott.
Bár soha nem kutatták családfáját, nem erősítették meg lehetséges származását, amely esetleg Robert Fulton (1765-1815), az első kereskedelmileg sikeres gőzhajót építőjéhez kötné, az azonos név számos csínytevésnek nyitott ajtót. Egyszer a játékboltban igazi gőzzel működő vonatot rendeltek neki, az üzlet tulajdonosa a helyi újságnak el is híresztelte, hogy …„Robert Fulton megveszi a gőzgépet!”… Igen, Amerika már akkor a korlátlan reklámok hazája volt.
Fiatalként lenyűgözte az elektronika. A Minneapolis Boys Vocational High Schoolba járt, ahol szakrajzot, autó- és rádiógyártást tanult. Egy kis erősítővel és egy hangszóróval működő, oszcillátorral felszerelt zavaró készüléket konstruált, hogy a szomszéd kutyáját (aki egész nap aludt és egész éjjel ugatott) jobb belátásra bírja. Estére, amikor a készüléket kikapcsolta, a kutya annyira kimerült volt, hogy átaludta az éjszakát. Sok évvel később egy kaliforniai cég piacra dobta a „The Barker-Breaker” nevű termékét, amely egy gombnyomásra magas frekvenciájú zajt bocsátott ki. A gyártó 80%-os sikert aratott a kutyák ugatásának megakadályozásában. (Igen, ez is Amerika – ma beperelnék állatkínzásért)
Beválasztották az Illinois Institute of Technology Army Signal Corps elektronikai mérnöki kurzusára, Robert egyike volt a legjobb elektronikai hallgatóknak. Itt nagy hangsúlyt fektetett a radar- és erősítő technológiára. (A Signal Corps Laboratories feladata volt a második világháborúban az amerikai erők által használt kommunikációs berendezések nagy részének tervezése és fejlesztése.) A II. világháború után Robert rádió- és elektronikai műszerészként dolgozott, valamint két évig rádió- és elektronikai osztályt tanított a National Radio School-ban Minneapolisban. Vonzódását az autók iránt az elektronikához való hozzáértésével ötvözte, kifejlesztett egy 6 Volt-os gyújtórendszert, ez volt a „Mir-A-Coil”. Az 1960-as években Robert kifejlesztett, szabadalmaztatott és forgalomba hozott egy autó gyújtás-elemzőt. Nemsokára további termékei is voltak, ilyenek a repülőgép gyújtáselemző, a Fulton Lightening gyújtógyertya-tisztító (amelyet be kellett önteni a karburátorba vagy hozzáadni a benzinhez), majd később egy hordozható akkumulátorral működő autó indító egység. Az évek során beleszeretett a Packard autókba, fiatalként még Packard kerékpárja is volt. Mindent szeretett gyűjteni, mindig voltak különleges modelljei a márkától, átfogó gyűjteménye a Packard autóit az 1930-as évektől 1956-ig reprezentálta.
A zene iránti érdeklődését William Allen Abbott a Minnesota Music Educators Association elnökénél fejlesztette. Robert és Mr. Abbott jó barátok, majd később üzleti partnerek lettek. Robert kifejlesztette, Abbott úr pedig piacra vitte a „Tone-O-Graph”-ot, egy olyan eszközt, amellyel a zenekar minden hangszerét a koncert előtt B-dúr hangmagasságra hangolhatták. Robert kornetten és trombitán játszott, az 50-es évek végéig szólót koncerteket is adott. Trombitásként folyamatosan kísérletezett a hangszer fejlesztésével. Mérnöki ötleteit a chicagói Schilke Music Products vállalathoz vitte, ahol elkészítették szigetelő gyűrűvel ellátott fúvóka-tervét. Itt készítettek neki egy különleges, egyedi, aranyozott trombitát, ami csodálatos hangszer volt. A trombita fúvókák készítéséhez gyakorlatilag nincs technológia, csak mesterségbeli tudás, minőségét csak a hangzása alapján lehet megítélni. Bár a trombiták, akárcsak a hegedűk, másként szólalnak meg, és még mindig „jól” szólnak, a hangzás az egyetlen módja annak, hogy a jót az elfogadhatatlantól hogyan ítéljük meg. (Az 1956-ban Renold O. Schilke által alapított Schilke Music Products a világ legjobb minőségű professzionális trombitáit, harsonákat és rézfúvós hangszereket kínálja.)
Ekkor a nagy polgári közösségek nagyon büszkék voltak városi zenekaraikra, és az éves, országos zenekari versenyek hatalmas rendezvények voltak. Robert játszott a már az első világháború idején létező Working Boys Band-ben, az 1906-ban alakult Robbinsdale City Band-ben, a Fridley City Band-ben és olyan kis együttesekben, mint a The Men of Note és a Crystal Brass.
A zene és az elektronika szeretete természetszerűleg elvezette a felvételek készítéséhez, és egy életre szóló kapcsolatra a Crown International-lel. A hanglemezek előállításához a mester-szalagokat szerkeszteni, különböző pontos helyeken vágni és toldani kellett. Hogy segítse ezt a folyamatot, Robert készített egy szerkesztő eszközt, amelyet a Crown később beépített gyártmányiba. Mindig Crown szalagos tape-deck „masinákat” használt, és mint a Crown képviselője, a készülékekből igen nagy kollekciója volt. Ahogy bővítette felvételkészítési üzletágát, találkozott néhány zenei ikonnal, a zeneipar számos hivatásos jazz-zenészével és rendezőjével, valamint középiskolai és főiskolai zene-oktatókkal. Az elsők között rögzíthette az 1991-ben alapított, immár 32. szezonját tartó Jazz Aspen Snowmass Fesztivált. Baráti és munkatársi kapcsolat fűzte többek között Clark Terry, Doc Severinsen, Buddy DeFranco, Urbie Green, Zoot Sims, Cal Marsh és Bill Pearce világhírű jazz művészekhez. Sokan közülük vendégei voltak otthonában vacsorára vagy zenehallgatásra. A klasszikus-zene iránti intenzív elhivatottsága és meglehetősen figyelemre méltó hallása a reprodukált hangzás iránt lenyűgöző volt. Zenei felvételei, bár korlátozott számban, de a valaha készült legélethűbbek közé tartoznak. Hang-installációiban ragaszkodott hozzá, hogy a hangsugárzó-rendszernek legyen egy fókuszpontja, de oldalról semmi „ne rikácsoljon a gyülekezetre”. Ahogyan egyre inkább a hangfelvételre és a hangvisszaadásra kezdett összpontosítani, útja saját hangszórósorozatának elkészítéséhez vezetett. A zenei élmény újrateremtésére törekedett, hangsugárzó-rendszeri egyre nagyobbak lettek.
Fulton leginkább természetes hangzású hangszóróiról volt híres. Meggyőződve arról, hogy az élőzene sávszélessége szinte korlátlan, kereste az audio-lánc fejlesztésének módjait. Ő volt az első, aki komolyan megvizsgálta az audio-láncban a kábelek és csatlakozók hallható hatását! Munkája specifikus audio-kábelek vezetékek kifejlesztéséhez vezetett: phono-kábelek, head-shell vezetékek és hangszóró vezetékek készültek. Fulton kábel jóval a „Monster Cable” előtt volt forgalomban.
Következő termékei a „Kinetic Barrier” névre keresztelt hanglemez-alátét (record mat), és végül egy mozgó tekercses hangszedő voltak. 1983-ban szabadalmaztatott egy új, faházba illeszkedő hangszóró csatlakozót, amelyet csak korlátozottan gyártottak, 1986-ban pedig szabadalmaztatta a J’-Modular és Premiers által használt hangszóró-házat. Míg Robert nagyra értékelte a klasszikus zenét és a jazzt, soha nem volt Rock-‘n’-Roller. Ez valószínűleg azért volt, mert a természetes hangok helyett elektronikusan erősítették. Robert W. Fulton és cége, a Fulton Musical Industries (FMI) a hetvenes évek közepén friss ötletekkel lépett be az audio-szcénába, tiszteletet érdemelve, miközben vitákat kavart. Fulton maradandó változásokat hagyott abban, amit a zene megfelelő reprodukálásától várunk.
Robert elsősorban mérnök volt, mindig új berendezésekkel bővítette laborját, szeretett a technológia és a tesztberendezések élvonalában maradni. Néha úgy tűnt, hogy egyedül tartja életben vállalatát. Mottójuk …„A kiválóság végtelen törekvése”… volt. Mérnökként és perfekcionistaként mindig olyan módszerekkel kísérletezett, amelyekkel jobbá teheti termékeit. Ez egy kétélű fegyver volt. Úgy érezte, hogy a fejlesztéssel járó kényelmetlenséget bőven ellensúlyozza a eredmény. A kereskedők azonban vonakodtak attól, hogy olyan hangszórókat raktározzanak, amelyek gyorsan elavultak. Robert W. Fulton nagyon intelligens, kreatív és nagy tudású ember volt, aki több, különböző területen sok-sok érdeklődéssel és képességgel rendelkezett. Ezek az érdeklődési körök közé tartozott az autók, a mechanika, az elektromosság, az erősítők, a felvételek, a hangszórók, az elektronika, a fotózás és a zene. A hangzás világában az „aranyfülű” emberként ismerték. Olyan ember volt, aki mindig gondolkodott, valami újat tervezett, arra törekedett, hogy jobbá tegye a dolgokat. Emiatt néha némi konfliktusba is belebonyolódott vagy nevetség tárgyává vált az audio-világban. Ironikus módon ezek közül az elképzelések közül sok ma már elfogadott norma. Az audio-lánc tökéletesítésében való részvétele a mikrofonoktól, magnóktól, lemezgyártástól, lemezjátszóktól, hangszedőktől és karoktól, erősítőktől és kábelektől a hangszórókig terjedt. Kevés audio úttörő vett részt valaha is annyira a teljes hangreprodukciós láncban, mint Robert W. Fulton. Kevesen rendelkeznek azzal a megalkuvást nem ismerő „füllel” a zenei hangok iránt, mint Robert. Sok emberben kitörölhetetlen benyomást hagyott és sokan „tanárként” tekintették az audio-közösségekben.
Mérnök, kereskedő és guru rejtélyes keveréke volt. Azok az úttörők, akik ennyire félelmet nem ismerve, intenzíven és megalkuvást nem tűrően képviselnek egy egyedi célt, a zenei reprodukció természetességét, gyakran félreértésbe ütköztek. Fulton nem volt olyan képzett üzletember, mint amilyen tervezőmérnök, elbűvölő, bár néha őrjítően kiszámíthatatlan úriembernek jellemezték. Robert W. Fulton 1988. szeptember 13-án hunyt el, cége megszűnt, nagyon kevés dokumentum maradt fenn utána.
