Isamu Asano Japán egyik nagyon híres erősítőépítője. Míg a Bank of Japan pénzintézetnél dolgozott – bankár volt – hobbiból erősítőket épített. Lemondása után számos erősítőt épített és erősítő építési szakcikkeket írt az MJ Audio Technology magazinnak, amely a rögzített, továbbított vagy reprodukált hangzással és hangkeltő eszközökkel foglakozott. Kiadta az „Attractive Tube Amps” cikksorozatot amely még mindig a japán erősítő építők bibliája. Isamu Asano az elektroncsöves erősítők tervezésének egyik fő alakja volt, nem szerette a szilícium diódákat, inkább az egyenirányító csöveket választotta, különös tekintettel a teljesítmény-csövekkel való illesztésre.
A hifi mozgalom? valójában a rádió korával kezdődött! Amint az 1920-as években megjelentek az első tömbvázlatok és kapcsolási rajzok, a rádió barkácsolás hobbiként szárnyalt. A legtöbb állam középiskolája akkoriban elektronika-elméletet tanított, így természetes volt, hogy sokan saját maguk építettek otthon rádiókészüléket. 1927-re a kimenő-transzformátor egyszerűsítése garantálta a „nagyobb zenei teljesítményt” vagy „jobb hangvisszaadást”. Igen, a hifi-barkács (ma D.I.Y) elindítása a leginkább a transzformátor gyártók nevéhez fűződik.
Az Egyesült Államokban a Single Ended erősítők öröksége az 1920-as évekre és az 1930-as évek elejére nyúlik vissza. Míg a legtöbb audiofil a Western Electric 91A, SE 300B mozi-erősítőt tartja a nagypapának, a Single Ended Triode erősítők valójában a korábbi rádiós körökben jelentek meg. Az USA-ban az RCA UV-202, UX-310, UX-245, 171 és 250 végcsövek megelőzik a 300B-t, csakúgy, mint a WE 102, 104 és 205 csövek, amelyeket ma már nagyon ritka „antik” erősítőkben használnak. 1927 körül, az USA-ban az RCA, a Silver-Marshall, a Samson, a General Radio, a Pilot és néhány más korai rádióberendezés-gyártók mind erősítőket vagy barkács készleteket kínáltak saját erősítő vagy rádiókészülék megépítéséhez. Amikor 1928-ban a Jensen elektrodinamikus (gerjesztett mágneses) hangszórói már magas hangzáshűséget értek el, a mozgalom már úgymond sínen volt. Természetesen a lemezjátszó-hangszedő még másfél évtizedig nem érte el a magas hűségű státuszt, de az erősítők, mikrofonok és hangszórók 1929-re már valóban „élethű” reprodukciók szállítójának számítottak! A push-pull konfigurációjú erősítők uralták a hifi világot, nagyobb teljesítménnyel és (papíron) alacsonyabb torzítással. A puristák regéket mesélnek az SE hangzásról, valamint a push-pull trióda erősítő erényeiről. Az „underground” módszertant nem osztották meg széles körben, viszont a második világháború után nagy lendületet kapott.
Isamu Asano a Single-Ended kapcsolású triódás erősítők újjászületésének atyja. Erősítői a régebbi Loftin-White áramkörön alapultak – jó kiindulópont. Asano egy Single-Ended DC 2A3 erősítőt fejlesztett ki. A japán audiofilek (vagy inkább az audio-mániákusok) régóta használtak és használnak ma is SET erősítőket. A hatvanas években Kei Ikeda jó hírekkel szolgált a Western Electric SET-ekről. 1970-ben Nobu Shishido publikált egy cikket egy „barkácsmagazinban” egy bizonyos SE erősítő áramkörről, amely a 2A3 közvetlen fűtésű kimeneti csövet alkalmazta, amit Loftin-White-nak nevezett el. 1972-ben Isamu Asano felhívja a figyelmet a klasszikus trióda erősítőkre, amelyeket a második világháború előtt építettek. Isamu halálakor, talán 2006 körül fia, Tadashi Asano veszi át a tervezést, apja mono erősítőjét sztereó erősítővé fejleszti. A továbbiakban megjelenő Asano 2A3, Asano 300B, Asano (2)45, Asano WE275A, Asano 50 modellek mind Loftin-White alapú Single Ended sztereó modellek.
A vélemények túlnyomó többségében a vákuumcsöves kialakítást tartják a legjobb erősítésnek, például olyan gyártóktól, mint a Cary Audio, az Art Audio, a Wavelength Audio, a Wawac stb. A SET erősítőkben rejlik a legtöbb lehetőség – persze hangsugárzótól függően. A Single-Ended triódás erősítők nagy mennyiségben és változatosságában készülnek. Szinte minden nap találni új márkákat, modelleket vagy projekteket a magazinokban vagy az interneten, amelyek megerősítik azt az álláspontot, hogy a bölcs audiofilek manapság ezeket keresik legtöbbet.
Az emberiség nagyon sok audioeszközt és technológiát fejlesztett ki, hogy fenntartsa, megőrizze a hangzás „hűségét”, vagyis az „eredeti hang” minőségét. Ezenkívül számos eszközt és technológiát fejlesztett ki a hang javítására, torzítására, kombinálására, szétválasztására és általában manipulálására. Mint tudjuk, a hang rögzítésének és lejátszásának metódusa mindig megváltoztatja magát a hangot, a felvételkészítő és a hallgató szándékától függetlenül. Az elmélet és a gyakorlat között mindig van egy homályosnak mondott terület, mert minden, a hanggal végzett művelet, új hangzás lehetőségét teremti meg. Az eszközök és technológiák hátterének feltárása is érdekes. Érdekesek hatásaik, módszereik, fejlesztésük. Leginkább az fog meg, hogy a híres felfedezők, konstruktőrök, hangmérnökök képesek értelmet teremteni azoknak az embereknek, akik meghallgatják az új hangokat. Hangok, amelyek nagy távolságokon, az időn keresztül hozzánk elérnek, és amelyeket az őket létrehozó „műtárgyak” keltenek éltre.