– avagy, hogyan kerül mindez a lemezjátszóra
A hanglemez, népszerűen a vinyl LP, teljes mértékben emberi, amit egyenlőre semmi nem képes pótolni. A hanglemez többféle öröm forrása. Kézzelfogható, tapintható, bámuljuk borítóján a képet, tanulmányozzuk, gyűjthető, órákat tölthetünk rendszerezésével és meghallgatásával, még az „illata” is különleges. A lemezt egész életen át tartó szeretetből fakadóan hallgatni, élvezni és a formátumából származó zenét csodálni lehet. A vinyl az egyetlen olyan fogyasztói (közhasznú) lejátszási formátum, amely teljesen analóg és teljesen veszteségmentes. Amire a folyamatos jelfelírás és kiolvasás képes az analóg technikában azt a digitális technika csak nagyon nagy mintavételezési-rátával képes megközelíteni. A vinyl-préselés nem jelent hibamentességet. Egy adott lemez barázdája, a szélsőséges magas és alacsony frekvenciák korlátozása miatt, nem a mester-szalagon rögzített audio-jel hullám pontos replikációja. A hangzás hűsége minden feltétel maximális teljesülése esetén is megkérdőjelezhető.
A fenti kijelentések több kérdést vetnek fel. Miért van az, hogy egy időszak után digitális technikával készült felvételeket adtak ki hanglemezen? Hogyan tudjuk meg, hogy mi van a lemez barázdáiban? Van ennek értelme? Cikkünkben mindezek hátterét kívánjuk felvázolni.
Egy hanglemezen az audio-jel egy meghatározott minta formájában, barázdában tárolódik. A mechanikus letapogatást a lemezjátszó hangszedő rendszere végzi, ami a vinyl-be préselt „audio-adatokat” egy gyenge elektromos jellé alakítja. A mikrobarázdás hanglemez-technikában mi, magyarok tevékenyen kivettük a részünket, hiszen 1949-ben Goldmark Péter (Goldmark Károly zeneszerző dédunokaöccse) mérnök-fizikus alkotta meg a mikrobarázdás, long play – azaz hosszan játszó – hanglemez szabványát. Alapanyaga a vinyl, hangminősége a gyártási fegyelemtől függően a jótól a kiválóig terjedhet. Többféle méretben, többféle sebességgel készül. Sztereó változata 1957-ben jelent meg, majd a hatvanas évektől terjedt el szélesebb körben. A mikrobarázdás technológia továbbfejlesztésével lehetővé vált egy hangbarázdában két egymásra merőleges hangcsatorna besajtolása, s ezzel a sztereó lemezek gyártása. A hangrögzítés technológiájának továbbfejlődése egyre jobb minőséget, formátum- és hordozó gazdagságot, ezáltal a befogadás körülményeinek változatosságát, a felhasználási területek bővülését eredményezte.
A körülöttünk lévő valóságos világ analóg változások sorozatából áll. Az emberi érzékelés, a látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés mechanizmusa mind analóg „technikákra” alapul. Még az emberi felfogás mechanizmusa is analóg, habár az analóg digitális kettősség az emberi agy tevékenységében már felismerhető. A jobb agyfélteke szerep köréhez tartozik az analóg gondolkodás, a fogalmak összehasonlítása, párhuzamba (kapcsolatba) állítása, új fogalmak hozzárendelése korábbról ismert fogalomhoz. A bal agyfélteke a dolgokat részekre bontva analizálja, a részeket sorba rendezi, értékeli. Megkeresi a bonyolultságot a részletekben, de átlátni az egészet nem képes, mert erre csak a jobb agyfélteke alkalmas. A két agyfélteke együtt alkotja az agy-at, vagyis az 1-et. Előző mondatunk egy példa arra, hogy maga a magyar nyelv is analóg szemléletű.
…”Az analóg jel egyik legfontosabb jellemzője az időbeli folytonosság. De az analóg jel egy folyamatosan változó jelnek tekinthető amplitúdó szerint is. Az analóg jelek információ tartalma végtelen. Ha mintavételezéssel, kvantálással digitális jelet állítunk elő belőle, az információ veszteséggel jár. Miért van mégis az, hogy a műszaki világ egyre több téren igyekszik áttérni az analóg technikáról, a digitális rendszerekre, ha az analóg technikával – úgy tűnik – nagyobb pontosság érhető el? A magyarázat az ideális és a valós viszonyok különbségében rejlik. Az analóg jelfeldolgozás legnagyobb hátránya az, hogy minden analóg fizikai rendszerben létrejönnek véletlenszerű változások, úgynevezett zajok és torzítások, ami a feldolgozás pontosságát behatárolja. Sőt, ha ezek a nem kontrollálható változások uralkodóvá válnak, az analóg jel teljesen elveszhet, vagy visszaállíthatatlanul eltorzulhat. Nyilvánvaló, hogy a digitális jelek zavarvédettsége jóval nagyobb, hiszen az információt ebben az esetben két lehetséges (feszültség)-értékkel írjuk le, és csak azt kell biztosítanunk, hogy a zaj ne érje el a tartományszélesség felét, vagyis a (szinte) egyetlen kritikus hibát. Az analóg világ legnagyobb hátránya, érdekes módon, mégsem lett a digitális technika legnagyobb előnye. A digitális rendszerek ennél lényegesebb jellemzője, hogy a technológiai fejlődés eredményeképpen végtelen egyszerű elemekből – az 1 és a 0 kapcsolatának manipulációjaként – végtelen összetettségű rendszerek felépítésére vagyunk képesek. Az emberiség egyik forradalmi lépése (paradigmaváltása) volt, amikor megtanulta az analóg világot digitális úton tárolni, feldolgozni és továbbítani. Pont ez a három lépés jelenti a digitális jelfeldolgozás rettenetesen nagy előnyét az analóg világ egyre tökéletesebb másolásában”… – Dr. Losonczi Lajos Sapientia Tudományegyetem villamosmérnöki-tanszék
Az analóg aranykor kezdetén a hangfelvételeket elektroncsöves keverő asztalokon készítették, és a felvételek szalagos stúdió-magnetofonnal rögzítették. Nagyon sok múlt azon, hogy kik és milyen eszközökkel csinálták a felvételeket. Több cikkben már foglalkoztunk azokkal a stúdiókkal, hangmérnökökkel és kiadókkal akik sokat tettek a hangfelvételek minőségi asztalára. Azt eddig is tudtuk, hogy a hangfelvételek kiadásának „nagy öregjei”, a Victor Talking Machine Company, a Columbia, a Deutsche Grammophon, az EMI, a Decca és a Mercury mindig is tudtak minőségi lemezeket készíteni. Most egy érdekes információval szolgálunk, amit mi is a neten való böngészés közben találtunk, adalék a hanglemez-gyűjtők „titkos tudományához”.
Egy Decca hanglemez esetében a minőségi különbség felfedezése, még a meghallgatás előtt, nagyon egyszerű. Egy „G”-jelet kell keresni a lemez számában. A „G” a Decca lemezvágó mérnökének, Ted Burkett-nek a jele. Például: Albeniz-Suite Espagnol-London CS 6581-”ZAL-8284-3G” Burkett lakk-lemezei szinte mindig jobbak, mint a többieké, bár a „W” (Harry Fisher) és a „K” (Tony Hawkins) lemezek is majdnem olyan jók. Nem tudom, miért van így, de feltételezem, hogy a jobb berendezések miatt, mert a szakértelem önmagában, még ha „zseniről” is lenne szó, ilyen folyamatosan magas hangminőséget nem eredményez. (Nagyobb tisztaság, transzparencia és részletesség, kiterjedt magasak és nagyon alacsony zajszint.)
http://www.egalizer.hu/hifi/highend/lemezek.htm Tehát ennyire nem mindegy kik és mit csinálnak a napi műszak alatt.
…”Az első digitális hangfelvételek hanglemezen 1975-től jelentek meg. Az ezt követő néhány évben csak azok a cégek tudtak kiadni digitális felvételeket, amelyek képesek voltak saját erőből megkonstruálni az ehhez szükséges digitális hangrögzítő berendezéseket. Az új technológiát a néhány amerikai készülékgyár mellett főleg a japán elektronikai ipar igen intenzív fejlesztő munka nyomán vezette be. A fejlesztések elkerülhetetlenek, viszont nagyon egyoldalú volna azt feltételezni, hogy az új technika kizárólag a hangminőség javítása érdekében fog elterjedni.”… – nyilatkozta Dr. Takács Ferenc a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat műszaki igazgatója 1981-ben.
Ma már tudjuk több tekintetben is igaza volt. Az NHK abban az időben tökéletesítette a sztereó PCM hangrögzítőt, a British Broadcasting Corporation szintén kísérletezett a PCM technológiával a televíziós sugárzás hangminőségének javítása érdekében. A BBC kutatási osztálya az 1970-es évek elején kifejlesztett egy kétcsatornás PCM felvevőt és ennek a technológiának felhasználásával a 3M Company 1977 végén mutatta be digitális Mastering rendszerét. Szerencsére a piacvezető stúdiók a klasszikus zenei felvételek megőrzése érdekében abban az időben kezdték el a digitális technika alkalmazását, amikor rájöttek, hogy a mesterszalagok gyorsan romlanak. Képesek voltak átvinni analóg felvételeiket digitálisra. A régi, eredeti analóg mastereket különböző zenei alapítványok, jazz-múzeumok, valamint az „élelmes” audiofilek és zenerajongók magángyűjteményekben őrzik. Ha szalagról szalagra történt másolatot akarunk, mindegyikért legalább 400 dollárt számítanak fel. Ennél is fontosabb, hogy az 1990-es évek közepétől a digitális felvételkészítés nem korlátozódott a bolygó legjobb stúdióira és mérnökeire, a digitális felvétel mindenütt elérhető volt, még néhány zeneművész otthoni stúdiójában is. Léteznek tömörítetlen, kevésbé feldolgozott, tiszta, bizonyos esetekben még selymes hangzású felvételek.
Az analóg technikának megvoltak és megvannak a dinamikai korlátai. Vagyis a pianissimo-t a keverőasztalon emelni, a fortissimo-t pedig vissza kell venni egy kicsikét, mert különben a lemezbe préselt hang eltorzult. Viszont az is kiderült, hogy a lakószobánk adott dinamikai lehetőségei pontosan megegyeznek a hanglemez dinamikai paramétereivel! A digitális technika két fontos, mérhető műszaki adattal tud többet az analógnál, egyik a jel/zaj viszony, a másik a dinamika. A jel/zaj viszony fontos a hanglemez-gyártáshoz viszonyítva, hiszen elmarad a szalagos magnetofon sziszegő alaphangja és a lemez és a tű érintkezésének zaja. Helyette ott van a digitális csend, ami ki tudja használni az jelerősítés teljes intervallumát. A digitális technika nyújtotta dinamikai sávszélességet a hanglemez sajnos nem tudja kihasználni, mert 100 dB dinamika hanglemezbe vágásához olyan vastag anyag kellene, mint egy hamburger. Mindegyik formátumnak megvan a maga varázsa. Az általános minőségi különbségeket gyakran betudják a kezdeti rögzítő berendezések gyenge minőségének.
Az első felvételek áttekintése:
First digitally-recorded commercial release: „Something” by Steve Marcus and Jiroh Inagaki (Nippon Columbia NCB-7003) Recorded in Tokyo, September 1970 (Denon prototype system)
First digitally-recorded classical album: Mozart: String Quartet No. 17 in B flat minor, K.458 ‘Hunt’ Smetana Quartet (Nippon Columbia NCC-8501) Recorded 24-26 April 1972, Aoyama Tower, Tokyo (Denon DN-023R)
First all-digital recording in Western Europe intended for Commercial Release: Bach: Musical Offering, BWV 1079 Paillard Chamber Orchestra (Denon OX-7021) Recorded 2-3 December 1974, Notre Dame de Rose, outside Paris (Denon DN-023R)
First all-digital recording in U.SA intended for commercial release: „On Green Dolphin Street” by Archie Shepp (Denon MJ-7262) Rec. 28 Nov. 1977 at Sound Ideas, NYC (Denon DN-034R)
First all-digital classical recording in U.SA intended for commercial release: Holst: Suites for Military Band Nos. 1 and 2 / Handel: Music for the Royal Fireworks / Bach: Fantasie in G major Frederick Fennel1 conducting the Cleveland Symphonic Winds (Telarc 5038) Recorded 4-5 April 1978 at Severance Hall, Cleveland, Ohio (Soundstream)
First Grammy Award-winning Digital Recording: Copland: Appalachian Spring / Ives: Three Places in New England Dennis Russell Davies conducting the St. Paul Chamber Orchestra (Sound80 DLR-101) Recorded June 1978 at Sound80 Studio, Minneapolis, Minnesota (3M prototype system) Winner – Grammy Award, Best Chamber Music Album, 1979.
First all-digital classical commercial recording by a European company: „New Year’s Day in Vienna” Willi Boskovsky conducting the Vienna Philharmonic (Decca D147D2 / London LDR-100012) Recorded 1 January 1979 at the Musikvereinssaal, Vienna (Decca system) Az 1979-es New Year’s Day Concert album volt a Decca első digitális koncert-felvétele, a Decca saját keverőpultot készített erre a célra. http://www.aes.org/aeshc/pdf/fine_dawn-of-digital.pdf
Tehát, a hetvenes évek közepétől számítjuk a digitális hangfelvételek kezdeti korszakát, amiket először hanglemezre rögzítettek. Nem kellett hozzá hét év és megjelent a teljesen digitális műsor hordozó, a CD-lemez, amit digitális rendszerrel működő készülék tudott lejátszani és képes volt a két fő paraméter – a jel/zaj viszony és a dinamika – teljes kihasználására.
Ekkor a kiadók elkövetettek egy és mást. Először is megjelentették CD-lemezen az addigi piaci sikernek számított felvételeket. CD-lemezre tették, úgy, amilyen minőségben az volt. Ennek hátulütője a szolidabb technikai és személyzeti képességű stúdiók gyenge felvételeinek hangminősége, ami egyáltalán nem a technikai fejlődést mutatta. Azután elkészült sok felvétel amik már csak(!) CD-lemezen jelentek meg. Mivel a piac eléggé nehezen vette fel a kiadók által gerjesztett értékesítési ritmust és a magas árakat, elkezdtek olcsóbb, de gyatra minőségű válogatás-lemezeket kiadni. A hangzásminőség mindig is dacolt az árral, de közben a CD-technika is fejlődött. A híres előadókkal, kiváló hangmérnöki munkával készített minőségi felvételek, gondos kiadásokban mindig magasabb áron keltek el. A legjobb példa az ezredfordulón megjelenő SACD-rendszerű műsor hordozó és készülékek megjelenése. Ezt a technikát csak a legjobb hangfelvételekkel lehetett bevezetni a piacra. A lemezgyártók a legjobb, analóg(!) technikával felvett előadásokat vették elő és tették át SACD-re.
A CD-lemez 1982-ben kezdődő diadalmenete után a hanglemez – az ezen lejátszási technikát kedvelők sajnálatára – egyre inkább visszaszorult. Ma viszont, a digitális korszakban, készülnek olyan felvételek is, amelyeknél a digitális mester-felvételt „átfuttatják” magnetofon-szalagon és az így készült „szelídített” műsor anyagból készítik a CD-lemezt vagy az LP-t. A hanglemezek újból arany korukat élik, a régi zenei hanganyagok ezzel a technikával ismét eladhatók, ráadásul nem is olcsón. Ma egy Media Markt áruházban folyvást szűkülnek a CD-lemez polcok, de hanglemezt egyre többet rendelnek a kiadóktól. A lefóliázott és felcímkézett lemezeken található feliratok sajnos nem minden esetben tájékoztatnak a hanglemezen hallható hang minőségről. Van gyártó aki fennen hirdeti, hogy analóg felvételű préselése audiofil hang minőséget ad, van amelyik csak azt közli, hogy un. szűz-vinylre présel – szabadon hagyja a következtetés és a találgatás lehetőségét.
Ma még rengeteg az ebből fakadó probléma, hogy a zenekiadók, a tartalomszolgáltatók, a készülékgyártók profitorientált céljai és az audiofil-zenerajongók igényei (tökéleteset, de olcsón) igen ritkán esnek egybe. Egy biztos, ma a minél jobb hangzás eléréséért nagy összeget kell letenni, bármilyen megjelenési formát választunk. Miért? Mert a felvételek tulajdonosainak, a kiadóknak ez az érdekük. Páncélszekrényeikben őrzik a már az ötvenes-, hatvanas évek elejétől napjainkig meglévő, kiváló minőségben létrehozott műsoranyagokat. Ők akarnak pénzt csinálni! Teljesen kézenfekvő, hogy csak valamilyen másolatot adnak el, az eredetit nem adják ki kezükből még a jelenleg legjobb hangzást kínáló stream-szolgáltatóknak (Tidal: 1411kbps FLAC, 24bit/96kHz MQA, 2999 Ft/hó egyéni hifi-előfizetés vagy Qobuz:16 bit/44,1kHz FLAC, 24bit/192kHz FLAC $349,99/év) sem! A ma divatos szolgáltatóknál csak abban bízhatunk, hogy ekkora felbontás mellett a jel náluk nem, csak nálunk, az otthoni készülékek hatására romlik tovább.
Az már csak hab a tortán, hogy napjainkban Magyarországon készülnek a legfejlettebb digitális felvételi technikával készülő hanglemezek. A felvételek a Super Size Studió-ban készülnek és a Hunnia Records kiadó gondozásában kerülnek kiadásra. Egyedi érdekességük, hogy a felvételek kis létszámú csoportok részére nyilvánosak, ott lehetnek az előadóktól néhány méterre a felvételi helységben. A meghívottak a My Reel Club Facebook-csoport regisztrált tagjai, akik a belépődíj fejében bepillantást nyernek a kulisszák mögé is.
A rövid jel-utas hang-láncon analóg mester-szalagra rögzített felvételek több formátumban hozzáférhetőek, a teljesen analóg mesterszalag-másolaton kívül, DSD256, illetve HQplayer Pro-val konvertált és meta adatokat is tartalmazó PCM FLAC file-ok is rendelkezésre állnak 16 bit/44.1 kHz, 24bit/96kHz, 24bit/192kHz formátumban. A DSD verziók DSD64, 128 és DSD256 .dsf file formátumban, szintén ellátva meta adatokkal, készülnek.
De, és ez a legfontosabb! A hanglemezeket Ausztriában, az Austrovinyl Gmbh. üzemében gyártják, egy meseszép helyen, ahol két gyerekkori jóbarát, egy régi számukra fontos épületet alakított át precíziós kisüzemmé. A teljes folyamatot ellenőrzik, mindent saját kezűleg személyesen készítenek..
A jövő kérdése, hogy kik, miért, hogyan és meddig látnak majd értéket a hanglemezekben?!
Végül álljon itt egy világhírű karmester nyilatkozata: …”Az volt a szerencsém, hogy mindig kiváló, magasan képzett zenei rendezőkkel és hangmérnökökkel dolgoztam, akik megértették és megvalósították az elképzeléseimet.”… – Solti György. Higgyük el, volt köze hozzá!
