A nemzetközi szakírói szervezet az EISA újságírói által tesztelt és minősített EURÓPA LEGJOBBJAI 2016/17 készülékeinek kiállítása köré létesült rangos szakmai bemutató ez évben is elmaradhatatlanul szolgálta az érdeklődőket, legfőképpen kihangsúlyozva a közelgő karácsonyi vásár várható termékválasztékát.
A már harmadik éve új helyszínen rendezett kiállítás meghozta a hozzáfűzött reményeket, mert a Budapest Marriott Hotel elegánsabb, jobban tagolt rendezvény-termekkel rendelkezik, így jobban megfelel a kívánalmaknak. A szálloda báltermeiben közel 1000 nm-en a szakmában évtizedek óta működő, széles márka-képviseleti profillal rendelkező importőr cégek mára gazdasági potenciállá válva, meghatározó választékát mutatták a hazai hifi-kereskedelemnek.
A résztvevő 22 kiállító cég, a megszámlálhatatlan audio-világmárka, több, mint 2400 vendég naponta – így elmondva talán száraz, de mélyen belegondolva mégis beszédes adatnak tűnik.
A rutinos látogatók és a szakma képviselői tudják, hogy még ettől is nagyobb potenciál van a hifi és High-End kereskedelmi területén, de minden évben azért változatos a kiállítás mert mindig az aktualitások szerepelnek. Ennek a véleménynek hangot adtak a látogatók is több dicséretben részesítve a kiállítókat. A nagyjából egy mozijegy árán megvásárolható belépő nem volt rossz befektetés, mert mindenki elégé átfogó képet kaphatott a hifi és a High-End hobbi, a szórakoztató elektronika területéről.
Ez évben a sztereó audiofil és High-End szegmens forgalmazási előretörésének és az analóg-technika újbóli népszerűvé válásának lehettünk tanúi. Legalábbis ezt mutatta az ebben érdekelt cégek részvétele. A hanglemezjátszás, mint zenei forrás, új reneszánszát élve ismét szerepet kapott az egyes hangláncok bemutatásakor. Erősítő berendezések és hangsugárzók arzenáljával találkoztak a látogatók. Ez évben kisebb hangsúly esett a házi-mozi és digitális AV/készülékeinek, tartozékainak bemutatására. Inkább halhattunk féltve őrzött hanglemezeket, sőt egy-két analóg mesterszalag is előkerült az elkötelezett hifi-barátok archívumából. A CD-Bár és a Hunnia Records kínálatából vásárolni is lehetett hanglemezeket és CD-korongokat. Rendkívül izgalmas felvételek és kiadványok voltak kaphatók.
Felhíva a figyelmet a High-End termékek széles körére, néhány magyarországi gyártó nagyon is kitett magáért. A kiállító munkatársak gondosságát dicséri a szakszerű árú-kihelyezés, a reklámok kivitelezésének sokszínűsége, a hangzás minél jobbá tételére tett erőfeszítések.
A már barátoknak mondható rendszeres látogatók mellett rengeteg, fiatal, új hifi-kedvelőt üdvözölhettünk országunk különböző vidékeiről. A „reklámzacskó-csörgetőket” felváltó, egyáltalán nem számottevő, évről évre ugyanazt a kritikát (nem jól szól a szoba) különböző internetes közösségi portálokon megfogalmazó néhány fő, nem zavarta a többi vendég élvezetes, emlékezetes élményszerzését. (megjegyzés: a zenehallgatási gyakorlatot csak hosszú évek elteltével lehet megszerezni) A világon minden hifi-show ilyen, de nekünk a mienk a legkedvesebb.
Magunk részéről gratulálunk a magas színvonalú, szép kiállítás megszervezéséhez, profi lebonyolításához! Mivel szerkesztőségünk munkatársai számára ez nem munka, hanem ugyanolyan szórakozás, mint a látogatóknak, az elkövetkező évben kötelességünk részletes tesztekben beszámolni a 17. AV Trend & Hifi Show bemutatott termékekről, ezért kérjük olvasóinkat, figyelmesen nézzék át képriportunkat.