Az audiofil hangrendszerünk által szolgáltatott zenei dinamikai leképezés nehéz kérdés, több helyen lehet veszíteni belőle. Sokan mindjárt az elején elveszítik, mivel tévesen azonosítják, emiatt talán soha nem találják meg. Elsőként tisztáznunk kell, hogy mit keresünk. Olvasóink biztosan tudják, hogy a műszaki paraméterek között megadott dinamika érték a leghalkabb és leghangosabb részlet közötti hangerő arányt jelenti egyezményes mértékegységben, decibelben kifejezve. Ez tökéletesen igaz, de inkább utal a berendezés minőségére, mint a hangzás dinamikájára. Amit mi keresünk a zenében, az valami más fajta dinamika és számokban talán nem is kifejezhető.
Az érzelmek kifejezésére használt dinamikának is van köze a hangerősséghez, ahogy ez a lenti ábrán is megtekinthető. Ezt a klasszikus skálát használja minden zeneszerző, karmester és a zenész, tehát ők így közös nyelvet beszélnek.
Még ebben a szakértő muzsikusokból álló láncolatban is fordulhat elő veszteség, ha például a karmester nem úgy értelmezi a zeneművet, mint ahogy azt a szerző elképzelte. A karmester megpróbálja a saját értelmezés módját „ráerőltetni” a zenészre – az ki van rúgva, aki nem úgy csinálja, ahogy azt ő elképzeli. De a zenész akaratán kívül is okozhat veszteséget, ha az előadás előtti napon például szenet lapátolt, és izomláz gyötri. Rettenetes dolgok ezek, de mind eltörpül a zenerajongó téves elképzelésére visszavezethető károkozás mellett.
A laikus gyakran a dinamikát a mély-hangok mennyiségével azonosítja, ami téves megközelítés. Mert aktív mély-sugárzót használni a sztereó rendszerhez, vagy nagyméretű hangszórókkal épített hangfalakban keresni a dinamikát, valljuk be nem a leg célszerűbb. A laikusok sajnos soha nem lesznek maradéktalanul boldogok, mindjárt elmondjuk, hogy miért.
A zongorista leüti a billentyűt, a húros hangszeren játszó zenész pendít egyet, ez eddig kézenfekvő dolog. A titok ott van elrejtve, hogy mekkora intenzitással teszik mindezt? Például, ez is megkülönbözteti a művészt a hangszeren csak játszani tanulótól. Boci-boci-tarkát mindenki tud zongorázni, de úgy játszani már sokkal kevesebben tudnak ezen a hangszeren, hogy érzelmeket tudnak közvetíteni. A sokak által keresett, de kevesek által megtalált dinamika közvetíti az érzelmeket, ebben az írásban segítünk megtalálni.
Amikor egy hangszert élőben hallgatunk, attól lesz olyan csodálatos a hang, hogy veszteség nélkül jut el fülünkhöz az összes, úgynevezett micro dinamikus részlet. Ne csodáljuk, hogy az ebben hiányt szenvedők, illetve a vérbeli zenerajongók rendszeresen hangosítás nélküli koncertre járnak, mert ott lubickolhatnak az apró részletekben. Természetesen a „zenei konzerv” is tartalmaz ilyen részleteket, de ezekből csak a rendszer képességeinek figyelembevételével részesül a gazda. Ha hiányzik például a húr megpendítésének első hangosabb, vagy kevésbé hangos pillanata, kevésbé lesz valósághű a hangszer ábrázolása. Ám ez csak a kisebb probléma. Ha elvész az érzelem, vagy a zene drámaisága a hangszínpadról, az nagyon tud hiányozni.
Nemcsak a mély-tartomány reszortja a dinamika(!), kell hozzá az alsó/közép-tartomány is, ráadásul időben együtt – ha van rá mód. A hangsúly az együtt szón van. Hiába röffenti el magát a „közép” gyorsan, ha például a nagy méretű mély hangszóró membránja nem követi elég hamar, elvész a dinamika érzete. A nagy méretű hangszórók membránja nehéz és ezt a relatív nagy tömeget képtelenség hirtelen jelentős kitérésre bírni, ki- és visszatéréskor tehetetlenségét kordában tartani. Persze van olyan ár, ahol ez lehetséges, de azt kevesen kívánják megfizetni. Van megoldás. Több kisebb, pl.: 17 centi membrán átmérőjű mély-hangszóróval egészen jó, ráadásul tényleg gyors alsó traktus állítható elő. A gyors mély csudajó dinamikus élményt nyújt. Meghökkentő, de a több, kisebb mély-hangszórót erőteljesebbnek lehet hallani, mint egy nagyot, pont a dinamika érzése miatt.
A fentiek alapján már sejteni lehet, hogy mi lehet az alapja sok zenerajongó monitor hangfalak iránti szerelmének. Igen, van, aki a dinamika miatt még a mély-tartomány alsó részéről is lemond. Ehhez természetesen meg kell választani a hallgatni kívánt zene típust, de főleg magát, a monitor hangsugárzót.
Máshol is lehet dinamikát veszíteni, mégpedig az erősítés során. A hangsugárzó és az erősítő párosának egymáshoz illeszkedni kell, ez nem kérdés. A hangsugárzó folytonosan változó teljesítmény igényét az erősítőnek ki kell szolgálni, ellenkező esetben dinamikát veszít. Az elektroncsöves erősítés az, ami a dinamikát messzemenően ki tudja szolgálni, ha jól csinálják. Drágább megoldás az átlagnál, ezt el kell ismernünk, de talán nem véletlen az ajánlás, hogy az árban egy egységnyi elektroncsöves erősítést, két, három sőt durva esetben öt egységnyi félvezetővel lehet csak helyettesíteni. Bizony, az elektroncsöves végfokok nevetséges teljesítményükkel és a félvezetőshöz képest sokkal gyengébb mérési adatokkal mégis hangosabbnak tűnnek. Ez csak egy érzés, de nagyon kellemes! Ha nem fér bele a csöves megoldás, mese nincs, addig kell keresgélni félvezetős erősítőt, amíg megtaláljuk a legjobban tetsző dinamikus hangot. Ügyelni kell arra, hogy a félvezetős erősítők hajlamosak kicsit túllihegni, vagy ellazulni a dolgot, ami a tonalitás megváltozásához vezethet.
Az ostor is a végén csattan, ebben hasonlít legjobban egy hifi-rendszerhez. Elérkeztünk a legutolsó láncszemhez, ami alapvetően meghatároz mindent, ez pedig a hangszóró. A elektromechanikus „szócső” egy-két paraméteréről már hallott mindenki, ezért a gyártók ezt meg is lovagolják.
Gyakran az a hiedelem, hogy csak egy általunk megfelelőnek ítélt, több száz Watt teljesítményű hangsugárzó felel meg, csak hogy ez téves megközelítés, hiába véli úgy, hogy tudja mit jelent. Nem megyünk bele mélyen, de higgyük el, annyiféle teljesítmény meghatározás mód létezik, hogy el sem lehet képzelni, ráadásul minden gyártó más mérés módot alkalmaz, hogy kedvezőbb színben tüntesse fel termékét. Ha valódi kiindulási alapot keresünk a hangsugárzó kiválasztásához, kezdjük hangjának meghallgatásával, tudni illik ez az egyetlen mérési eredményekkel nehezen kifejezhető dolog, amihez viszont mindenki tökéletesen ért. Nem kell nagy gyakorlat, hogy kiderüljön egy hangdobozról, hogy tetszik-e a hangja, vagy sem.
Az érzékenységi adat ésszel való felérése már kevesebbeknek sikerül, de szerencsére ilyenek is akadnak. Rossz hír számukra, hogy ez alapján sem lehet következtetni a hangfal dinamikájára, mivel átlagolt eredményről beszélünk. Elegendő egy jó nagy kiugrás az átvitelben, a többit a matematika majd elintézi, így jelentősen javul a számadat. Sajnos a nagy érzékenységű hangfalak között is találhatók igazi energia-temetők, amelyeket „normál” erősítőkkel képtelenség meghajtani, ezért elvész a dinamika érzése. Ugyanez fordítva is igaz, érzéketlenebb hangfalak néhány esetben meghökkentő dinamikai részleteket tudnak ábrázolni, ami csak a meghallgatás során derülhet ki. Nem győzzük eleget hangsúlyozni tehát a meghallgatás fontosságát.
Hogy ne legyen elég a keresés során a fent felsorolt néhány teljesen megfoghatatlan szempont figyelembe vétele, ott van még a zenei forrásanyag és a kábelezés módja. Ezek részletezésébe már bele sem megyünk. Hol van ebből az útvesztőből a kiút? Nyugi, van kiút, de vegyünk igénybe szakértői segítséget, akkor kevesebb bolyongással és főleg kevesebb elköltött pénzzel fogjuk megúszni. Mivel minden relatív, általában elmondható, hogy a dinamikát megtalálni egy vagy több jobb berendezés lecserélésével lehet.
Prokofjev így képzelte el. Önnél ez hogy hangzik?
