Újra érdemes hanglemezeket kiadni?
Rengeteg zenefüggő rajong a mai napig a csillogó fekete lemezekért. Kellemes, meleg hangzását, dinamikáját lehet szeretni és nem szeretni, a tű sercegése sokak szerint hozzáad a zenei élményhez, másokat inkább zavar. A vinyl hívők aduásza, hogy szeretik a kezük alatt érezni a zenét, rátenni a tűt. Ezt az élményt a CD-játszás soha nem tudja megadni. A bakelitlemezek eltűnése szépen lassan megváltoztatta az egész elektronikus zenei életet, újbóli előtérbe kerülésükkel nem kis meglepetést okoznak.
A bakelitek relatíve magas ára nem minden szempontból negatívum. A kiadók és forgalmazók magas előállítási és szállítási költségei olyan természetes szűrőrendszert állítottak fel, amely alapjaiban halálra ítélte a színvonal alatti megjelenéseket. Természetesen gyenge próbálkozások mindig voltak. Minden stílusnak, producernek, kiadónak volt jobb és rosszabb időszaka. Akadtak olyan hónapok, amikor szinte alig talált az ember igazán kiemelkedő megjelenést, de az alacsony minőségű produktumok elterjedésének korlátot szabott, nem úgy, mint a mai „kétkattintásos” rendszer. Egy bakelitlemezekkel foglalkozó kiadónak sokkal jobban meg van kötve a keze, mint egy online letölthető anyagokkal operáló labelnek. Amíg a vinyl volt az elsődleges termék, még a legnagyobb kiadóknak is többször meg kellett gondolniuk, hogy mibe fektetnek. Ha senki nem vette a lemezt, néhány félresikerült megjelenés után bezárhatták a boltot. Ez a tényező minőségi munkára ösztönözte a kiadókat, producereket.
Az idő előrehaladtával, a technika fejlődésével a vágás minősége és a mastering is egyre nagyobb szerepet kapott. A zenei ínyencek nem szeretik azokat a lemezeket, amik erőtlenül, igénytelenül szólalnak meg, illetve nyilván a közönség is jobban megindul arra a talpalávalóra, ami „nagyot szól”. A lemezboltok szintén szűrőt jelentenek: rajtuk múlik, hogy egyáltalán mi jut el a gyűjtők kezébe. Szerencsére a lemezboltok nagyrészt olyan fanatikusok kezében voltak és vannak, akik az átlag üzletembernél kifinomultabb zenei ízléssel rendelkeztek. Éjjel-nappal a legújabb megjelenéseket hallgatják, tisztában vannak vele, hogy mit érdemes a nagy börzéken beszerezni, megrendelni. Emellett ők is tudják, hogy a kritikán aluli lemezek a nyakukon maradnak, és filléres kiárusításban kell majd elpasszolni őket. Egy átlagos lemezgyűjtőnek kétszer is meg kellett gondolnia, hogy mit vásárol meg. A kénytelen a saját ízlése és szubjektív véleménye alapján a legjobb lemezekre koncentrálni, és ez nagyban hozzájárul az egyedi stílus és hangzásvilág kialakulásához.
A legújabb adatok szerint 2013-ban a német zeneipar eladásának közel 80%-át tették ki a fizikai hanghordozók. Ennek mintegy 1,4%-át adták a fekete (vinyl) hanglemezek. A fekete lemezek eladása közel 40%-kal nőtt 2012-hez viszonyítva, mintegy egy millió lemez talált gazdára. Világszerte emelkedő értékesítési eredményeket láthatunk 2013-ban, amint az a legutóbbi statisztikai számokból is kiderül: AZ USA-ban az év első 6 hónapjában több hanglemezt adtak el, mint 2010-ban összesen. Jó kiadónál bakeliten megjelenni mindig rangot jelentett, ez egyébként még ma is igaz. Számtalan, többségében a klasszikus hangzásokat is képviselő kiadó foglalkozik a digitális formátumok mellett vinylekkel, sőt, mostanában újra gombamód szaporodnak a kizárólag alacsony darabszámú lemezeket nyomó underground labelek is. Felnőtt egy generáció, aki közvetlenül soha nem hallott senkit lemezről lejátszani, ezért talán érzelmi szálak sem fűzik őket a sercegő fekete lemezekhez. Számukra ezek a dolgok már csak egy izgalmas, de letűnt kor emlékei.
