A belváros szívében az Aria Hotel Budapest hetedik emeleti, körpanorámás terme biztosított helyszínt egy komoly előadásra, cég- és árubemutatóra a múlt héten. A rendezvény háziasszonya Dr. Ohár Andrea bevezetőjében ismertette az Allegro Audio eddigi történetét, koncepcióját, filozófiáját és előrebocsátotta, hogy From Vibration to Sound címmel egy egészen különleges előadást fogunk hallani Mario Marcello Murace a Chario volt tulajdonosától és vezetőmérnökétől.
A különlegességet most egy eddig ritkán megfogalmazott megközelítés, a pszicho-akusztika kérdésköre, szolgáltatta. Végre ennek a tárgykörnek egyes szemelvényeit itthon is hallhattuk! (könnyű azoknak, akik rendszeresen olvassák az olasz hifi-sajtót – a szerk.) Murace úr kitért a levegőben terjedő rezgések agyunk általi kiértékelésére, az állandó összehasonlításra és a zenehallgatás közbeni biztonságérzetünk megőrzésére. Mindezeket emberi tulajdonságaink tükrében közülünk három önként jelentkezővel bemutatva személyesen is megtapasztalhattuk. Az igen érdekfeszítő előadás egy kicsit átértékelte akár az eddig tudottakat is.
Az Allegro Audio a hifi- és audiofil piac szereplőjeként több disztribúciós tevékenységet is végez hazánkban, valamint az európai piacon. Termékei körét egyrészt nyugati import készülékek és hangsugárzók, az YBA elektronikái, a Chario hangsugárzói és a Viard Audio kábelei, másrészt hazai gyártók kis szériában, egyedileg készített elektronikái teszik ki. (később értesültünk arról, hogy elnyerték a Rega angol márka képviseleti jogát is – a szerk.)
Jó alkalom volt a sajtótájékoztató és az előadás a saját márka, a Flow by Allegro bemutatására is. Sor került a Flow by Allegro termékek közül két erősítő meghallgatására Teleki Béla cégvezető és Kis József beszerzési és külkapcsolati osztályvezető felvezetésével.
A bemutató során hallható készülékek szerves egységben egy kifinomult rendszert alkottak. Az YBA Genesis CD4 CD-játszó és az YBA Heritage D100 DAC szinte egymásnak lettek teremtve, kiváló analóg jelet biztosíva a FLOW One (és Two) by Allegro Audio integrált erősítők részére. Mindezt egy Chario Academy Sovran hangsugárzópárral hallgathatta a sajtó és a szakmai meghívottak köre. Az audiotechnika íratatlan szabályait is betartva a Viard Audio kábel-családja szolgáltatta az összeköttetést.
A meghallgatás utáni rövid nyilatkozatokból kiderült, hogy Mario Marcello Murace úr elhangzott előadásából szinte minden lefordítható a valóságra. Igaz az, hogy minden fejben dől el, mindenki lelkében más képeket rajzol a muzsika, másként fogjuk fel a rezgéseket, mindenkinek mást nyújt a zene és másként is értékeli a hallottakat.
Minden résztvevő hasznosnak értékelte a látottakat, hallottakat és jóleső érzéssel nyugtázta, hogy az Allegro Audio nemcsak egy kereskedelmi cég, hanem a zene szeretetét a vásárlóknak átadni képes vállalkozás.