Ki audiofil? Mi az „audiofil”? Nagy kérdések. Az általam kreált definíció a következő: …audiofil az, aki hosszú időn át hallgatja a zenét, közben csakis arra koncentrál, nem más tevékenységek kíséretének vagy hátterének használja. Persze a fogalom nemcsak a zene szerető hallgatót jelentheti, hanem a hang-visszaadás minőségét érző, a stúdióban vagy koncertteremben élő előadóművészeket, zenei munkatársakat is.
Az audiofilek nagy pénzösszegeket fektetnek be otthoni hang-berendezésekbe, lemez- és felvételgyűjteményükbe, a zeneszoba akusztikájának kialakításába, különböző, a zenelejátszáshoz szükséges kellékekbe. A gyakori aktív zenehallgatás és összehasonlítás révén a különböző hangberendezések felértékelődnek az audiofilek szemében. A szubkultikus környezet termékeny táptalaja mind az igazi audiofil, mind a sznob berendezések számára. Egy audiofil hajlamos arra, hogy jelentős mennyiségű anyagi erőforrást szánjon a hallgatási élmény további javítására, mert a zenehallgatás életének egyik fő prioritása. Meg fogja találni a lehetőséget és az eszközt arra, hogy hallgatási élménye mindig javítható legyen, és még több erőforrást szenteljen ennek a javulásnak a megszerzéséhez. Az audiofil viselkedés sok esetben egy életen át tartó utazás lehet, hiszen gyakran csak a hétköznapi élet, a munka és a családi kötelezettségek teljesítése után van csak idő és hajlandóság az audiofilia folytatására.
Az audiofiliával foglalkozó internet-fórumok gyakran felteszik a kérdést, mi „jobb”, a vinyl vagy a Cd-játszás? Úgy tűnik mindenkinek van egy adu ásza ebben a témában. Azt is megkérdezhetnénk, melyik „jobb”, a csokoládé vagy a vanília? (a pisztácia elfogyott!) A „jobb” rossz szó, gyakran felületes rövidítést takar csupán, inkább használjuk az „előnyös” kifejezést, mert a dolgok inkább a személyes preferencia kérdéseivel függenek össze. Azután ott van a „hőmérséklet-analógia”. Ez is egy érdekes kérdés. Általában a Cd-lejátszás hangzását „klinikai” tisztaságúnak, úgymond sterilnek, a hanglemezeket „meleg” érzelmesnek titulálják. Ha így van, akkor a hallgató egy hifi-műtárgyat ír le, amely a zenei rendszer tünete, amely nem képes a basszust és a magas hangokat a megfelelő arányban megjeleníteni. Ha a zene úgy hangzik, ahogyan azt a felvétel közben játszották, vagy legalábbis, amit a mérnök hűen rögzített, annak nincs semmi köze a hőmérséklethez. Számomra a különbség más. A CD is hangozhat kellemesen, de a vinyl izgalmas, arra késztet, hogy tovább hallgassam. A különbség csupán érzelmi.
A zene „konzervből” történő újrateremtésének két fontos területe van. Az egyik az INPUT (az eredeti felvétel és mastering minősége) a „forrás” a másik, az OUTPUT, azaz a hifi-berendezés képessége, hogy hűen visszahozza és megismételje a forrást. A jó hifi egyszerűen, jól reprodukálja a zenét, anélkül, hogy bármit eltorzítana vagy hozzáadna. Kétségtelen, hogy az általam hallgatott hifi-rendszerek hajlamosak egyedi jellegüket adni. Némelyik száraz és analitikus, mások bonyolultak és „basszusgitárosok”, mindegyik inkább alkalmas bizonyos típusú zenére, mint az összes műfajra. Nehéz mindent elérni a gyakorlatban, de továbbra is az a cél.
A hanglemezeken lévő felvételek minősége, mivel különböző változatokon jelennek meg, változnak a különböző kiadások miatt. A kiadás, dátum szerinti megválasztása szerint, jobb vagy rosszabb lehet. Sok esetben (bár nem mindig) a legjobb hangzású kiadás az első kiadás, amely legközelebb van az eredeti mester felvételhez. Vannak, akik vitatják a nagy felbontású fájlok (24 bit/192 kHz vagy magasabb) érdemeit, amelyeket az eredeti, még használható, mester-szalagokról újradigitalizáltak. Tapasztalataim szerint ez betölthet egy rést, de nem dönti le trónjáról győztest.
A kimeneti oldal – a hang-visszaadás – sokkal nagyobb befolyást jelent a hangzás minőségére, a fő komponensek széles választéka és a költség miatt. A készülékek megfelelő hálózati árammal történő ellátása (dedikált hálózat, szimmetrikus tápegység, hálózati szűrők) valamint a csúcskategóriás csatlakozók és kábelek szintén hatalmas különbséget jelentenek a hangminőségben. Ne fogadjuk el mindent feltétlenül – ki kell próbálni!
Tapasztalatom szerint a legjobb felvételi hangzás az előadótól kiindulva elektroncsöves mikrofon erősítővel, mágnesszalaggal, vágófejjel vinyl master-rel (nem digitális előnézet) lehetséges. A lejátszási oldalon pedig a lejátszótű, a RIAA-előerősítő és erősítőhöz csatlakoztatott dinamikus hangszórókból nyerhető ki. A folyamat minden lépésénél folyamatos fizikai jel van jelen. Egy megjegyzés: a jó hifi rosszabb hangot ad, mint ami a felvételen van, de a jobb felszerelés lehetővé teszi, hogy tisztábban halljuk, mennyire rossz a felvétel. Másrészt, a jó felvétel akár „új életet él” egy jó zenei gyűjteménybe, ami nagy megtérülési esélye a ráfordításnak.
A muzsikában lévő dús zenei információ elvész az eredeti zenei előadásról készült különböző digitális adathordozókon. A „zenei konzervek” (média formátumok: lemez, CD-, fájl) az igazi előadáshoz képest csak egyszerű illusztrációk, amint azt mondani szokás, már hangulatuk sem méretarányos – és nem mindenki fogadja el, hogy a formátumok közötti különbség hallható. Néhány ember számára a zene csak zene, mert a hangminőség dimenziója nem hatékony. Azt hiszem, ez sok olyan emberre vonatkozik, akiknek vezetékek lógnak ki a fülükből, akik soha nem tapasztalták meg a magas hangminőségű vinyl rendszeren lejátszott kiváló préselésű lemezek hangzását.
A digitálisan rögzített zene mintavételes információ. Olyan, mint a mozaikkép. A CD mintavételezési sebessége 44.100 minta/másodperc, amely a zene CD-adathordozón történő kiválasztása érdekében készült, nem azért, mert ez a legjobb felbontást biztosítja. Gyakran a legkisebb bitek teszik a hangot „életszerűvé”, egy hang támadásának és bomlásának folyamata, nem maga a hang, vagy az egyes zenészek körüli levegő. A mintavételezéstől függetlenül a CD-lejátszás oldhatatlan fizikai problémákat okoz a jitter és egyéb nem kívánt interferenciák miatt. A streamelés egy jobb megoldás a digitális fájlok számára, de ez is csak „lezárja a rést” a vinil és a digitális műsor hordozás között.
A hangminőség jelentősen hozzájárul a zene élvezetéhez, különösen akkor, ha a hangszer akusztikus, mint a komolyzenei és a legtöbb jazz-produkció esetében. Az akusztikus eszközök a maga valóságában mozgatják a levegőt. A mozgó levegő megjelenítéséhez jó hifi-rendszer szükséges. A vinyl lemezekből visszanyerhető információ tartalmazza a legkisebb részletet – az „ecsetvonásokat”. Ez a valódi festmény és a nyomtatott reprodukció tapasztalata közötti különbség. Sőt magában foglalja azokat a frekvenciákat is, amelyek elméletileg kívül esnek az emberi hallás küszöbén. A meghallgatás és a felfedezés okozta örömben a régi vinyl-nyomatok 90-95%-át Cd-lemezre vették, időről időre okozva valami meglepetést. A mai modern vinyl (az elmúlt tíz év alatt), sokszor csalódást okozhat és kevés előnnyel jár a Cd-vel összehasonlítva, mert digitális felvételt tartalmaz. Ne feledjük, nem minden modern vinyl egyenlő.
A szenvedélyes audiofilnek számos kérdéssel kell megküzdenie, például a rendelkezésre álló hely mennyiségével. A kutatást soha nem végezték el, de fogadnék, hogy „házassági nehézségek” merülnek fel, ha a lemezgyűjtemény meghaladja a 3000-et. Azután küzdelem a pattanások és karcolások jelentkezésével, mivel az ötvenes évek lemezeinek eredeti tulajdonosai ezeket egy táska-lemezjátszón (un.: vinyl-romboló gépen) játszották, amelynek nyomát már soha nem tudjuk eltüntetni.
A hangzások összehasonlításának sok problémája van. Például, az ismételt meghallgatás miatt észlelt új információk, vagy a több/kevesebb mély hang befolyásoló hatása. Nagyon gyakran tűnnek a dolgok különbözőnek, de melyik a jobb, vagy csak más? A csúcsminőségű készülékeken hallgatott felvételek, mind a vinil, mind a streamelt anyag esetében meg tudom mondani mik a különbségek a digitális és az analóg források hangzása között. Ez az indítási másodpercekben eldől, természetesen óriási meghallgatásai gyakorlatot követel. Gyakran halljuk a „de nincs arany fülem” felelősség elhárítást. Senki sem aranyfül, pedig mindenkinek van, azonban nem mindenki hozta létre a tapasztalatok palettáját, a referenciapontok széles skáláját, ezer összehasonlítási lehetőséggel. Gondoljunk az első pohár borra, majd szorozzuk meg a tapasztalatokat tízezerrel. Ekkor már elkezdhetjük megérteni és leírni, hogy mit kóstoltunk meg, mert kifejlesztett élmény csomaggal és szókinccsel rendelkezünk.
Jó újságírás szubtextus! Önt elkápráztatják – de nem mindig nagyon tudományosan – a tesztet „néhány szakember” „bizonyos berendezéseken” végzi, nem lehet teljes bizonyossággal, megbízhatóan megmondani, melyik készülék vagy hangsugárzó éri meg igazán. Saját következtetéseket kell levonni! Miután a jó felvétel és a jó műsorforrás nyújtotta zenei információ hűségesen reprodukálható, egy magasabb követelményszintre ugorhatunk: a zene, a ritmus, az időzítés, az érzelem, a könnyebb követés, a frissesség jó tapasztalatainak irányába.
