Egy kielégítő hangzás-minőségű otthoni audio-rendszer kis helyiségben történő felállítása sok szemponttól függ. Ha meg szeretnénk határozni egy ilyen szobát, akkor annak hossza kevesebb, mint 6 méter, szélessége pedig nem éri el az 5 métert. A fogalmaink szerinti „nagyszoba” 6 x 5 méter vagy annál nagyobb paraméterű helyiség. Nyilvánvaló – bár nagyszoba – a bálterem nagyság nem mindenki számára áll rendelkezésre. Egy 3,9 x 3,3 x 2,4 méter = 30 légköbméteres szoba a határozottan a „kicsi” kategóriába tartozik. Sokan azt fogják állítani, ha ilyen kicsi a szoba, soha nem leszünk képesek nagyszerű hangzást elérni. Vizsgáljuk meg ezt mélyebben, mert a hang jellemzői egyrészt fizikai problémákat, másrészt művészeti kérdéseket vetnek fel! Két tudomány, kétféle megközelítés – de ugyanarról beszélünk a matematika és a művészet nyelvén. Az egyik oldalról egyenletekkel, terjedési módokkal, mértékegységekkel írjuk le a hangterjedést; a másik oldalról hangközökkel, játék-stílussal, hangszereléssel.
Egyesek úgy gondolják, hogy a szoba legkisebb méretének legalább 6 méter hosszúnak kell lennie ahhoz, hogy teljes mértékben létrehozza a mély hangokat. Az ember által hallható hang frekvencia tartomány: 20 Hz és 16 000 Hz közé esik. A hang terjedési sebessége 340m/s. Minden frekvenciához tartozik egy hullámhossz. Így az ember által hallható hang hullámhossza a 17m és 21mm hullámhossz tartomány között van. A 20 Hz-es hangrezgés levegőben 17 méteres hullámhosszú, míg a 20 000 Hz-es csak 17 mm-es. Tehát, a csendes szobában már jól hallható 50 Hz frekvenciájú mély-hang hullámhossza 6.8 méter. A rezgés a szoba különböző helyeire nem azonnal, hanem bizonyos késéssel jut el, így a rezgő levegő a különböző pontokon, az adott pillanatban, a rezgés más-más állapotában, fázisában van. Ha ez a tovaterjedő rezgés periodikus, akkor viszont lesznek olyan helyek, ahol a fáziseltolódás már akkora, hogy újra az eredetivel azonos rezgésállapot áll elő. Az ilyen, azonos rezgésállapotban lévő pontok egymástól mért távolsága a hullámhossz. (ennek kell beleférnie a szobába) A hullámhossz és a frekvencia segítségével meghatározhatjuk a hanghullám terjedési sebességét.
A magas hangok jobban irányítottak, de egyben „lustábbak” is, mint a mélyek. Amikor vihar közeleg, és még a távolból halljuk, csak a morajlás, a mély hangok jutnak el hozzánk, a magasak nem. Ahogy a vihar közelebb ér, már meghalljuk a mennydörgés magasabb, reccsenés-szerű hangjait is.
A kis terekben valójában jobban szólnak a mély-hangok, mert az ilyen helyiségekben a basszus, szó szerint, nyomást gyakorol a helyiség kis levegő mennyiségére. Ugyanez vonatkozik a fejhallgató hallgatására is, ahol – a membránok és a dobhártyáink között – még jóval kisebb a levegő mennyisége. A basszus-reprodukció szempontjából, az audio-szobák kialakítása jellemzően a legnehezebb, mivel ezek mindig olyan méretűek, hogy sok, körülbelül 200 Hz alatti mély hang rezonanciának van kitéve, ami egyenetlen frekvencia megjelenítést eredményez. Az ilyen helyiségekben létrehozott mély-hangoknak „rettegett rezonanciájú” hangzása lehet. Ez általában a padló és a mennyezet közötti, elsődleges, 60-70 Hz körüli „dübörgő” vagy „terjengős” jellegű hangzás. Az ilyen rezonanciákat gondos tervezéssel, tervezett dimenzióarányokkal kell kezelni, hogy a basszus rezonanciák egyenletesebben terítődjenek. A módszerek lehetnek: a hangsugárzók és a hallgatási hely megváltoztatása, a basszus csapdázása vagy az elektronikus kiegyenlítés, néha mindezen módszerek összessége.
A „kis szobai hangzás” problémái nem mindig a mély-hangok visszhangjától erednek. Problémák másutt is rejlenek. A kis helyiségekkel kapcsolatos hangproblémák egyetlen kétszavas kifejezésben foglalhatók össze: korai reflexiók. „Korai reflexió” alatt azt értem, hogy a visszavert hang csak néhány milliszekundum alatt éri el a fület, miután a hangszórók közvetlen hangot adtak.
Egy kicsi helyiségben otthoni hangreprodukciót létrehozni úgy, hogy elkerüljük a közvetlen hang korai visszaverődését a szoba padlójának és falainak felszínéről, még gondos akusztikus helyiség kezeléssel is nagyon nehéz feladat, szinte lehetetlen. Mert mind a hangszórókat, mind a hallgatót elég messzire kell juttatni a helyiség falától. Egyes szakértők egy „ökölszabályt” szoktak idézni, miszerint, amíg a visszavert hang útja körülbelül 10 milliszekundum késést eredményez, a visszaverődések nem lesznek zavaróak. Zavaró alatt azt értem, hogy a visszaverődések mesterségesen „kivilágíthatják” a hangot a közép- és magas tartományban, hozzáadhatnak látszólagos torzulásokat, mázat, ridegséget, dübörgést, zümmögést vagy más kellemetlen színt adhatnak.
A torzulások a reprodukált hang-színpadra is hatnak, csökkentve, megváltoztatva a hangzáskép stabilitását és a hang-színpadon való a látszólagos instrumentális elhelyezkedést, csökkentve dimenzióinak minden aspektusát. Másképp fogalmazva, a reflexiók csúnyán hangzó, a magas- és a mély hangszín egyensúlyának megbomlását, és a homályos szónikus képeket, egydimenziós bal- és jobb oldalt hozhatnak létre.
Mivel 0.001 másodperc megtett út megközelítőleg 30 cm távolságot jelent, az az alapszabály, hogy ha a visszaverődött hanghullámok útja 10 méterrel hosszabb, mint a közvetlen út, akkor minden rendben van. Ez azt jelenti, hogy mind a hangszóróknak, mind a hallgatási pozíciónak legalább 1.5 méter távolságra kell lennie a helyiség bármely falától annak érdekében, hogy a visszavert hullámok fülhöz vezető útja 3 méterrel hosszabb legyen, mint a közvetlen hang.
Nem tart sokáig belátni, hogy ezt nehéz elérni – legfőképpen kicsi szobában nem lehet. Ha 1.6 méterre ülünk a hangsugárzóktól, a hangsugárzóknak 1.5 méter, a hallgatási helyzetnek legalább 1.5 méternél közelebb kell lennie a faltól, mivel a hosszméret csupán 3,9méter. Nos, megint bebizonyosodott valamiről, hogy nincs ökölszabály. Megítélésünk szerint a reflexió útjának kétszer olyan hosszúnak kell lenni, hogy a hangszerek körüli kellemes visszhanggá vagy térré váljanak, nem pedig bosszantó hangszín és térbeli torzulásként legyenek hallhatók. Nyilvánvaló, hogy ez egy kis szobában nem fog megtörténni.
Ha van egy nagy dedikált audio-szobánk, akkor is érdemes tisztázni, a visszaverődések problémáját. Ha a nagyszoba visszhangja kellemes, szeretnénk hallani egy kis visszhangot, még akkor is, ha ilyen visszhang nem található a felvételen. Szeretnénk??? Az akusztikusan párnázott stúdióban éneklők úgy szólalnak meg, hogy a hangjukon egyáltalán nincs visszhang. Viszont nem szabad, hogy csak a szorosan egymás mellett lévő hangszerek közvetlen hangjai legyenek dominánsak, és ne legyen visszhang a hangstúdióból.
A nagy szobákkal rendelkező emberek közül sokan azt vallják, hogy szeretik a keletkező zengést. Elfogadható, ha egy kicsit meg akarjuk „édesíteni” a gyenge felvételek hangzását, csak legyünk tisztában azzal, hogy mit csinálunk! A kisszobában zenét hallgatók számára ez nem megoldás, másodlagos visszaverődések csúnyán hallhatók. Egyesek nem akarják kiküszöbölni a kis helyiség másod-reflexióit, hogy elérjék a felvételeken rögzített akusztikát, mert az eredmény így csak a legjobb felvételeknek felel meg. Nagyon sok olyan felvétel van, amelyet elegendő helyszín/hangulat nélkül rögzítenek, így nagy részük valószínűleg kissé szárazon és élettelenül hangzik egy kis helyiségben, amelyet a visszaverődések kiküszöbölésére akusztikusan kezeltek.
Ez az utolsó mondat magyarázatot igényel. A kis helyiségek számos jó zenehallgatási szokást és akusztikai kezelést „kényszerítenek” a hallgatóra, amik felerősítik a jól elkészített felvételek erényeit. Egy kis helyiségben a hangszórók mögötti fal, az oldalfalak, valamint a szoba összes bútora és felszerelése szükségszerűen meglehetősen közel van a hangszórókhoz. Ezért a hangszórókból kinyerhető legjobb hangzás elérése érdekében tanácsos minél több technikát bevetni.
– folytatjuk –
