Az elektromágneses tér kialakulásának jelensége az üzemben lévő audio-készülékek velejárója, egy készülékben vagy kábelben, miben áram folyik, az maga körül ilyen erőteret hoz létre.
A „SHAKTI” jelentése a kelet-indiai nyelvben „energiaforrás”. Az 1994-ben alapított amerikai vállalat a Shakti Innovations célja, olyan külsőleg alkalmazható, a készülékeken utólag elhelyezhető termékek gyártása, amelyek elnyelik és eloszlatják az úgynevezett elektromágneses interferenciát (EMI). Az EMI egy általános kifejezés, amelyet az elektromágneses alkatrészek átviteli függvényével a kisugárzott mágneses mezők negatív kölcsönhatásának leírására használnak. A Shakti-kő átalakítóként működik, amely az elektromágneses teret mechanikai energiává alakítja és hőként eloszlatja.
A Shakti kő egy fekete színű, kerámiából készült tégla-alakú tömb. Már maga a kerámia alapanyag is EMI/RFI elnyelő hatású – összetétele állítólag megegyezik az amerikai lopakodó repülőgép borításával – benne pedig egyesek szerint össze-vissza beledobált elektromos alkatrészek, mások szerint pedig egy tekercs található. A kíváncsibbak megröntgenezték, kettéfűrészelték, mégsem jutottak közös nevezőre.
A Shakti-kő egy elektromágneses stabilizátor, interferencia (EMI) elnyelő és disszipáló. A Shakti-kő egy háromlépcsős passzív eszköz, amely nem igényel közvetlen elektromos kapcsolatot a jelúttal, mivel minden kölcsönhatás a kisugárzott mező kölcsönössége révén történik. A Shakti-kőben található három széles spektrumú csapda (mikrohullámú, rádiófrekvenciás és elektromos mező), amely induktív kapcsolat útján elnyeli és eloszlatja a parazita rezgéseket. Ezeknek a mezőknek a csökkentése szállított információ számára pontosabb jelátvitelt eredményez. Az 1997-ben bevezetett Shakti On-Lines stabilizátor a három csapda egyikét egy kompaktabb egységbe illesztve jeleníti meg, sokféle audio-installációhoz alkalmazható, beleértve a kábelekhez és közvetlenül az áramkör belső részeihez való csatlakozást.
A Shakti-kő a 90-es évek óta a #5814761 számú amerikai szabadalmi oltalom alatt áll. Mérete: 165 x 130 x 40 mm, tömege: 580 gramm. Belsejének három különböző része, három különböző hatásra gyakorol ellenhatást. Mindhárom egy bizonyos sávra van hangolva, mikrohullám, rádiófrekvencia és elektromos mező.
A mikrohullámú „kör” az EMI frekvenciákkal foglalkozik 1,5 GHz-től 100 GHz-ig. A Shakti-kőben 20 piramis alakú rezonáns kamra található, amelyek fémes, szén alapú festékkel vannak bevonva. (a szén egy természetes anyag, amely képes eloszlatni a nem kívánt mikrohullámú frekvenciákat) Mindegyik piramis 51.25º lejtésű, mint a gízai nagy piramis – ez nem véletlen.
A második „kör” 500 kHz és 50 MHz közötti frekvenciákat kezel. Széles frekvenciatartomány kezelése érdekében 17 szabálytalan alakú és különböző méretű természetes kvarckristályt disszipátorként használ, két tömbre osztva. A kőben a kristályokat piezoelektromos tulajdonságuk miatt hasznosítják, amely az elektromos hatást mechanikai hatássá alakítja.
Az 50 Hz – 200 kHz sávban a shakti-kő pár vasrúddal és neodímium mágnessel operál. A rudak antennaként működnek, hogy felvegyék és vezessék az elektromos mezőt. Amikor a Shakti-kő mágneses mezővel érintkezésbe kerül (egy transzformátor elektromos mezőjével), akkor energiacsere következik be. Meg akar szabadulni a közelében lévő „idegesítő” mágneses fluxustól. Az elektromos mező fizikailag el akarja tolni a mágneseket, de mivel rögzítettek, az elfogyasztott energia hővé alakul. A Shakti-kő így szünteti meg/minimalizálja a külső EMI-expozíciót.
Az audio-komponensek belsejében keletkező elektromágneses mezők különböző távolságokig, néhány millimétertől több méter távolságba, sugároznak. Az EMF kisugárzás néhány nemkívánatos összetevője visszaáramolhat áramkörökbe, olyan zajt generálva, amelyek a zene folyamatát zavarva felerősödhet. A zavar jelentkezése: még zajosabb jel, zavarosabb háttér az átmeneti csend pillanatában, és a dinamikai kontrasztok csökkenése a jelszint változásakor. Ezzel szemben a zajforrások csökkentésével a zene általános reprodukciója részletesebbé válik, nagyobb színpad mélységet, szélességet és egyúttal hangtisztaságot mutat.
A Shakti-kő javítja az audio-rendszerek minden fő elemének felbontását is. A zene reprodukciója egyértelműbb lesz, nagyobb likviditással, dinamikával és fókusszal. Lehetővé teszi a hallgató számára, hogy hallja a környezeti jeleket, amelyek nélkülözhetetlenek a színpad mélységének, szélességének és rendíthetetlen képalkotásának pontos érzékeléséhez. A Shakti eszközök előnyeit élvezhetik a tápegységek, CD- és DVD-lejátszók áramkörei, a DAC és erősítő készülékek.
A termékek vizsgálatait – elektromágneses emissziós tesztjeit – egy független bevizsgáló és tanácsadó cég, a Compatible Electronics 1996. október 23-án végezte el. Megmérték és meghatározták a Shakti-kö hatásait. A termékeket egy árnyékolt helyiségben tesztelték. Az ultrahangos mezők előállításához fésűgenerátort használtak, mérőeszközként a HP 8566B spektrumelemzőt, a műszer érzékenységének növelésére a PA-102 ComPower előerősítőt használták. Az első beállítás 1 MHz-es RF harmonikusokat generálva került kijelzésre. Minden második teszt beállítást a Shakti elektromágneses stabilizátor kővel végezték. A spektrumelemzőt, a „Max Hold” funkció aktiválásával csúcsérzékelési módban használták. A spektrum analizátor ebben a módban rögzíti a legnagyobb mért értéket. A sugárzott emisszió vizsgálatához használt effektív mérési sávszélesség 120 kHz volt. A mérés során a széles-sávú antennát jeladóként 300 MHz-től 2 GHz-ig használták.
50 MHz frekvencia tartomány 312,50 MHz és 362,92 MHz között. A fekete grafikon az első teszt beállítás, amikor a generátor 1 MHz-es harmonikusokat küld. A piros grafikon a második tesztbeállítás, amely megegyezik az első teszt beállítással, azzal a különbséggel, hogy a Shakti-követ az adóantenna tetejére helyezték.
50 MHz frekvencia tartomány 922,70 MHz-től 972,70 MHz-ig. Itt a jobb szemléltetés érdekében a piros grafikon a Shakti nélküli állapot, majd a fekete, a Shakti-kővel jelzi a különbséget.
Ez már 100 MHz frekvencia tartomány 1000,00 MHz-től 1100,00 MHz-ig (1,0 GHz-től 1,1 GHz-ig). A piros az első tesztbeállítás, a fekete a második, amelyben már a Shakti-kő szerepel.
A 10 MHz-es frekvencia tartomány 1673,30 MHz-től 1683,30 MHz-ig (1,67330GHz-től 1,6833 GHz-ig) mérési grafikonja. A piros jel az első tesztbeállítás, a fekete a második.
A csillapítás minden esetben figyelemre méltó 3–10 dB csökkenést mutatott, amikor Shakti-kő be volt iktatva a teszt-eljárásba. Ezek a tesztek egyértelműen mutatják az RF és a mikrohullámú csapda hatékonyságát. Németországban hasonló tesztet futtattak egy korszerű tesztközpontban, amely megerősítette ezeket az eredményeket, amikor egy D/A-konverter kimenetét vizsgálták. A spektrumelemzőt közvetlenül a D/A átalakító kimenetéhez csatlakoztatták. A generált 30-300 MHz-es frekvencia-spektrum energiája drámaian csökkent, amikor a Shakti-követ a készülékre helyezték.
A termodinamika törvényei azt diktálják, hogy ha egy aktív komponens körüli mezőből abszorpciós/disszipációs átalakítón keresztül energiaátadás történik, akkor a mechanikus vagy hőenergia növekedés mérhető. Egy független tesztlaboratóriumban hőérzékelőket csatlakoztattak egy Shakti-köre és egy placebo-ra. Egy működő, 30 Watt teljesítményű erősítőt helyeztek egy hőmérséklet-szabályzott izolációs kamrába a két kővel. Az elhelyezéstől függetlenül a Shakti-kő 1/2 fokkal magasabb Fahrenheit-értéket mutatott, mint a placebo kő. Szélsőséges példa volt a placebo pozícionálása közvetlenül az erősítő házának legmelegebb része (a transzformátor területe) fölé, és a Shakti-kő elhelyezése pár centivel az erősítő előtt. A Shakti-kő magasabb hőmérsékleti értéke összhangban van az energia átalakítással, mert még ebben a távolságban is létrejött a jelenség.
A Metrology Instruments Labs in Simi Valley, California mérnökei a Shaki-kő próba-mintákon fázis linearitási tesztet (60 Cycle Phase Field View and AC Line Test) hajtottak végre. Minden alkalommal, amikor egy Shakti-követ helyeztek egy erősítő transzformátorához, az erősítő kimenetéhez csatlakoztatott hullámforma-elemző egységesebb 60 Hz-es jelet mutatott.
A UCLA High Frequency Lab. egy másik tesztet is elvégzett. Az eredmények összhangban vannak az EMI csökkentésének várható előnyeivel. A Metrology Lab.-nál elvégzett másik teszt a váltakozó áramú vezeték zajának elemzése volt. Mivel köztudott, hogy sok digitális eszköz használata hozzájárulhat a hálózati áramszolgáltatás zajterheléséhez, ezért ebben az eljárásban CD-lejátszót kapcsoltak a hálózatra, és egy oszcilloszkópon figyelték a változást. A CD-lejátszó bekapcsolása 250 kHz magas-frekvenciás csengést okozott az AC-vonalon. Ennek negatív hatása lenne az összes audio-eszközre, amely ugyanazt a hálózatot osztja meg ezzel a CD-lejátszóval. Egy Shakti-kő elhelyezése a CD-játékos tetején jelentősen leszorította ezt a visszahatást. A mu-metal, ferrit gyűrűkkel és más jelentős tömegű és árnyékolási potenciállal rendelkező kísérletek nem voltak képesek megismételni a Shakti egységek jótékony hatásait.
Az élvonalbeli hangstúdiók, mint például a Pink Floyd Astoria Stúdio, állandó telepítéssel beépítette technikai berendezéseibe a Shakti egységeket. Az Abbey Road Studios, a Steve Hoffman Mastering és sok más vezető hangmérnök a lehető legjobb hangzás érdekében a Shakti-kő hatására is támaszkodik. Ezen túlmenően Michael Fremer, Ken Kessler, Sam Tellig, Wes Phillips és Jonathan Valin, neves audio-recenzensek, ajánlják a Shakti-kő kipróbálását.
…„A Shakti elektromágneses stabilizátorokat a transzformátorok, hangszórók, erősítők tetejére helyezzük, mint egy téglát. A belső áramkörök – igen, még a passzív belső alkatrészek is – mindenféle durva varázslatot művelnek. Sokszor voltam meggyőző demonstráción, ahol a Shakti hatását elektroncsöves erősítőkkel és kiváló hangsugárzókkal mutatták be. A köveket állandóan használom, csak nem reklámozom. Senki sem tudja egészen biztosan, hogy hogyan működnek, de működnek, amikor az erősítők, előerősítők és más elektronikai készülékek transzformátorára helyezik, csökken a zaj és gazdagodik a hangzás”…- nyilatkozta Ken Kessler.
Számos audio-terméket (pl. kábeleket) gyakran említenek példaként, ahol a zenei információkkal végzett szubjektív empirikus hallgatási tesztek hallható előnyökkel járnak, de a nem zenei teszteken (mérések) nem lehet összefüggést vagy különbséget kimutatni. A szubjektivista tábor magyarázata erre az eltérésre az, hogy a fül sokkal érzékenyebb a zene komplex és átmeneti jellegére, mint a tesztjelek (hallható frekvenciák) állandó állapotú hangjára. Az egzotikus árban lévő kábelek szépszámú eladása ellenére is az objektivista tábor továbbra is azt az ellenvéleményt hangoztatja, miszerint ezek nem igazán változtatnak egy audio-rendszer hangzásán.
A Shakti-kő esetében olyan teszteket végeztek, amelyek átfedik mindkét tábort. A zenei A/B összehasonlítások mellett, amelyek hallható előnyöket tártak fel, érdekes módon egy stabil állapotú teszthang, bárhol a 300 Hz és 1000 Hz közötti tartományban, hallhatóan jobb irányba változik, ha a Shakti-követ egy erősítő transzformátorának közelében helyezzük el.
A tesztelés folyamata a következő:
- a hallgatónak teljesen nyugodtan kell ülnie
- a hangot csak egy hangsugárzónak kell közvetítenie (erre szükség van a fül helyzetének kis változása miatt, mert az állandó hangok véletlenszerű reflektáló jellege, és észlelhető amplitúdó-változások fordulhatnak elő)
- az elhelyezést elősegítő személynek minden testmozgását a lehető legkisebbre kell redukálni, csak a karját mozgatva emelje fel és le az egységet az alkatrészről.
A hangzás könnyedebb és tisztább, ha a Shakti-kő a helyén van, az eltávolítás homályosságot és egy kissé szűkebb dinamikát eredményez. Meglepő módon, ez a jelenség még akkor is érzékelhető, ha a hallgatót akadályozták abban, hogy lássa az A/B teszt elvégzését. Ez szöges ellentétben áll a szubjektivista tábor által elismert gyenge teszt-pontszámokkal, amikor a legtöbb audio-berendezés „vak” A/B-tesztelésével próbálkoznak (amire természetesen magyarázatuk van). A Shakti-kő, ahelyett, hogy csökkentené, inkább növeli az audio két rivális frakciója közötti távolságot.
Disztribútori információk:
Forgalmazó: Penna-Poor Kft
Internet: www.penna-poor.hu
Telefon: +36-30/738-7004