Az analóg szalagos rögzítéstechnika néhány problémája során felmerült a lejátszófej előtt elhúzott szalag alapzajának a műsoranyag hangerő szintjéhez képest történő csökkentése. A megoldással több cég is foglalkozott közöttük a leghíresebb a Dolby Laboratory zajcsökkentő rendszere. Akkoriban más cégek is foglalkoztak a kérdéssel, sok mérnöknek feladva a leckét. A történtekre jellemzően jó példa a Telefunken esete.
A Telefunken, a Basic Research Laboratory fejlesztő intézetet 1968-ban, kifejezetten Walter Bruch professzor számára állította fel. Nem a Hannover-Ricklingen fő-telephelyen helyezkedett el, hanem a város másik végén, a Vahrenwalder Str. 215. szám alatt volt található. Minden munkatársnak megvolt a maga meghatározott szakterülete, megvalósíthatta elképzeléseit, terveit, az intézet sok innovációnak biztosított zöld utat. W. Bruch professzor rengeteg előadást szervezett, rendkívül szuverén módon, a legkülönfélébb közönség előtt tartotta bemutatóit.
Prof. Walter Bruch (1908 – 1990) német villamosmérnök a televíziózás úttörője. Ő fejlesztette ki a PAL színes televíziós rendszert. Az 1936-os olimpiai játékokon operatőrként üzemeltette az új fejlesztésű, „olimpiai ágyúnak” nevezett kamerát.
1973-ban Bruch professzor az USA-ba utazott és meglátogatta Thomas Alva Edison korábbi laboratóriumait Menlo Parkban. Meglepően sok, régi, Edison-féle viasz-hengerrel tért vissza. Ezután laboratóriumi feladat lett a régi hengerekre rögzített hang felvétele modern műsor-hordozóra. Ezek közül a legemlékezetesebb a Big Ben, a londoni parlament tornyának harangjáték-hangja, amelyet eredetileg 1890. július 16-án rögzítettek. Ezt a felvételt egy nagyon korai Edison felvevővel készítették, amelyet rugó-erőtől függő motor hajtott. Ezért a sebesség egyenletessége kívánnivalót hagyott maga után. Bruch ugyanígy a rögzített anyag zajszintjével sem volt megelégedve, tehát innentől számíthatjuk a zajcsökkentő áramkör fejlesztési igényét.
Az AEG-Telefunken „Weitverkehr und Kabeltechnik” üzletágon belül volt egy professzionális elektro-akusztikával és stúdió technikával foglalkozó osztály az ELA. Egy fiatal elektronikai mérnök, Jürgen Wermuth, alacsony zajszintű mikrofon erősítők kifejlesztésén dolgozott. Az AEG-Telefunken akkoriban, professzionális magnetofonok számára, forgalmazta a londoni Dolby Labs. már bevált, Dolby-A zajcsökkentő rendszerét. Jürgen Wermuth egyáltalán nem volt elégedett ezzel a technológiával és a tipikus problémákkal, ami arra késztette, hogy megpróbáljon sokkal jobbat fejleszteni. A vezetőség először nem akarta meghallgatni Wermuth kiváló megoldásait, de végül beleegyezett egy hivatalos termékfejlesztési projekt elindításába. Az eredmény a négy különálló frekvenciasávban beavatkozásra képes Telefunken-Compander, a „telcom c4”.
A telcom-c4 első ismertetésére 1975 őszén, a német hangmérnökök (Tonmeistertagung) 10. találkozóján Kölnben került sor. Amikor az új megoldás híre elterjedt a Telefunken és a Dolby laboratórium közötti kapcsolat enyhén szólva elmérgesedett.
Jürgen Wermuth a professzionális felhasználásra szánt technika mellett kidolgozott egy olyan változatot, amelyet fogyasztói típusú berendezésekben, például kazettás-magnókban lehet használni. Ez volt a „RUSW”, a Rauschunterdrückungssystem Wermuth. 1974. április 23-án Wermuth, csatlakoztatva egy Telefunken MC 3300 kazettás magnóhoz, bemutatta az RUSW-200 modellt . Természetesen a Hannoveri Telefunken felelt az új rendszer fogyasztói típusú változatáért és a továbbfejlesztésért. Mindennek az volt a következménye, hogy a Dolby Labs.-tól levél érkezett, amelyben felmondta az AEG-Telefunkennel kötött disztribúciós megállapodást, visszavonva a Dolby-A készülékek kizárólagos forgalmazási jogát.
A fogyasztói audio-eszközökben való alkalmazáshoz feltétlenül szükség volt a megoldás egy analóg integrált áramkörben történő megvalósításra. 1977 elején a Heilbronnban lévő AEG-Telefunken félvezető gyárban Dietrich Höppner és Kurt Hintzmann átvette Jürgen Wermuth eredeti terveit, egy kifejlesztett analóg integrált áramkört, annak fejlesztési terveivel együtt.
A Nakamichi csatlakozik
Belép a képbe Stephan S. Temmer, aki az AEG-Telefunken fenntartott kapcsolatai révén valószínűleg továbbadta a híreket és az információkat a Nakamichi társaságnak, amely az akkori vitathatatlanul legjobb kazettás magnót építette. Nem tartott sokáig, amíg a Nakamichi teljes felső vezetése, az alapító Etsuro Nakamichi vezetésével, megjelent a Hannoverben. Elhozták a legkifinomultabb Nakamichi berendezéseket, az N1000 és N600 kazettás magnókat, elő- és teljesítményerősítőket, a speciális T-100 Audio Analyzer-t és két nagy hangsugárzót. Összevetve az akkori tipikus Telefunken hifi-berendezésekkel, ez a „teríték” különleges volt, amely egyértelműen befolyásolta az új kooperációt.
A Nakamichi eredetileg azt tervezte, hogy beépíti a telcom c4 elektronikát az N1000-be, annak érdekében, hogy kompakt kazettákhoz elkészítsék a csúcskategóriás felvevőt. Az AEG-Telefunken/ELA azonban a telcom c4-et csak professzionális alkalmazásokban kívánta megjelentetni, helyette a fejlesztés alatt álló fogyasztói verzióról beszéltek. Mivel Nakamichi látta és hallotta az első verziót Hannoverben, és két munkamintát kapott 1977 júliusában, végül „megadták magukat” és várták, hogy elérhetővé váljon az új integrált áramkör. 1977. június 4-én a Nakamichi és az AEG-Telefunken képviselői licenc megállapodást írtak alá.
Megszületett a HIGH COM
Ez idő tájt fejlesztés alatt állt egy új Telefunken kazettás magnó, és egyértelmű volt, hogy nem Dolby-B-vel, hanem az újonnan kifejlesztett zajcsökkentő megoldással fog működni. A Telefunken vezetése félt, hogy a Dolby-B és az új megoldás közötti hasonlóság hosszú és költséges szabadalmi perekhez vezethet, még akkor is, amikor nyilvánvalónak tűnt, hogy az új zajcsökkentő nem sértette a Dolby Labs. szabadalmait.
Az audio-jelkompresszoros zajcsökkentő áramkörök története 1925-re nyúlik vissza. Az elsőt az audio jel teljes spektrumán kísérletezték ki, legtöbbjük kevésbé megfelelőnek bizonyult, ez volt a helyzet az EMT, a Burwen és a dbX későbbi fejlesztéseivel is. Körülbelül 1937 óta ismert volt, hogy az audio frekvencia-tartományt különálló sávokra vágva, és ezekre a sávokra külön jelkompresszorokat alkalmazva elérhető a cél. A több sávos megoldás valószínűleg hozzájárult a Dolby-A sikeréhez és ezt a telcom c4 is használta. A kommersz alkalmazások esetén egy ilyen eszköz használata meglehetősen költséges lett volna.
A Telefunken Compander mind a statikus, mind a dinamikus viselkedését intenzíven tesztelték mindenféle zenével, különös tekintettel egy triangulum hangjára. 1978 februárjában Dr. Dickopp és Ernst F. Schroeder cikke jelent meg a Rundfunktechnische Mitteilungen-ben. A cikk leírja az új „Telefunken Compander”-t, a professzionális telcom c4-et és kettő, fogyasztó elektronikai változatát. A Telefunken készen állt az új, közvetlen meghajtással rendelkező kazettás magnó-deck és az új zaj-komparátor bemutatására, amiknek 1978. augusztus végére a hifi-kiállításra Düsseldorfban kell kerülnie. Gyorsan elkészült néhány PCB az áramkörrel, amelyeket Bernd Wiedenroth a termékfejlesztési osztályról integrálta az új, TC750 típusjelű kazettás-magnóba. Ezután meg kellett találni az új zajcsökkentő rendszer nevét. A pontos helyesírás üres helyet tartalmaz a „HIGH” és a „COM” szavak között, ezenkívül egy olyan logót terveztek, amely kissé hasonlít a mágneses rögzítő-fejekre.
A Telefunken komoly erőfeszítéseket tett a Düsseldorfban megrendezett hifi-kiállításra. A cég majdnem egy teljes kiállítási csarnokot foglalt el, egy abszolút hangszigetelt, légkondicionált helyiséget építettek. Ott volt kiállítva a Telefunken csúcstechnikája, a TC750 és a HIGH COM. A bemutatókhoz kiváló minőségű zenére volt szükség. Martin Fouqué professzor, a Teldec vezető hangmérnöke megengedte, hogy néhány általa készített eredeti felvétel szerepeljen a kiállításon, amelyet a telcom c4-en rögzítettek és a HIGH COM segítségével CrO2 kompakt kazettákra másoltak.
A HIGH COM II
A Nakamichi mérnökei azt hitték, hogy a Telefunken a Dolby-B áramkörhöz hasonlót tesz le az asztalra, csak sokkal jobb tulajdonságokkal. Végül, 1978 szeptember végén, a HIGH COM IC, az U401B elnevezésű első funkcionális mintáit az AEG-Telefunken IC gyára szállította. A mérnökök az együttgondolkodás után olyan megoldást találtak, amely kissé közelebb került a Nakamichi kezdeti szándékához – a HIGH COM szélessávú IC alapján egy split-band sávot dolgoznak ki kifejezetten Nakamichi számára.
1979 áprilisában már olyan funkcionális mintákkal rendelkeztek, amelyek majdnem teljesítették az elvárásokat. A Nakamichi a két frekvenciasávú verziót részesítette előnyben, valószínűleg inkább költségek miatt, ám valójában nem voltak elégedettek az általános hangminőséggel. 1979. május 06-13. között a Tokiói Nakamichi Labs. Gárdája, egy Los Angeles-i fiatal mérnök, Harron K. Appleman vezetésével egészen addig dolgozott, amíg a Nakamichi „aranyfül” ítészének is megelégedésére szolgált. A Nakamichi-nak csak egy terméket kellett megterveznie, amit a szokásos, nagyon profi módon készítettek el.
1980 elején az AEG-Telefunken félvezető gyárában végre készen állt a a HIGH COM IC U401B pályázati dokumentuma. Az U401B és az U401BG után időközben az U401BR-ről beszéltek, és valójában ennek az integrált áramkörnek három, kissé eltérő változata volt. (U 401 B, U 401 B sárga ponttal vagy U 401 BG, U 401 BG kék ponttal vagy U 401 BR) Az időrendi sorrendben következő 1980. augusztus 19. és 24. között megrendezett hifi-kiállításon a Telefunken fődíjat kapott a HIGH COM fejlesztéséért. 1980 végén a Telefunken több mint 25 vállalattal írt alá licencszerződést, és világszerte több mint 35 vállalat volt rendszerpartner a HIGH COM használatára. De, 1980 volt az az év is, amikor a Dolby Labs bejelentette a Dolby-C rendszerét, amely két, általában a Dolby-B-hez használt IC-t használt. Ez a változat 20 dB-el javította a jel-zaj arányt.
A Nakamichi egy a berendezést tesztelő hanglemezt (Nakamichi NAK-100) is készített. The Stillness Of Dawn főcímmel különböző zenei részek mellett 400 Hz-es mérő-hanggal kalibrálható a High ComII alapú berendezés. A hanglemez magyar vonatkozása, hogy műsorát Bizet, Berlioz, Rimsky-Korsakov és Brahms egy-egy népszerű művének előadásából állították össze. A zeneszámokat a Philharmonia Hungarica szimfonikus zenekar játszotta lemezre. A Németországban alapított együttest Rozsnyai Zoltán karmester irányította, aki az 1956-os magyar forradalom előtt a Magyar Nemzeti Filharmonikusok karmestere volt.
A vég
Az AEG-Telefunken testülete 1982 közepén, a csőd kihirdetése előtt, a pénzügyi rendezés lehetőségét kereste hitelezőivel. Nyilvánvalóvá vált, hogy az analóg jelrögzítésnek vége és így a zajcsökkentő áramkörök ideje is lejárt. 1983 márciusában a Philips és a Sony által kifejlesztett digitális kompaktlemez került piacra.
A történet fennmaradt jegyzeteken, fényképeken és személyes visszaemlékezéseken alapul. Köszönet Ernst F. Schroeder a Telefunken Alapkutató laboratórium elektronikai mérnöke, Jürgen Wermuth és Hans-Jürgen Kluth munkatársaknak.
