Az elmúlt száz évben háztartásunk részévé vált, mindannyiunknak több is van belőle, talán sok is. Ideje belegondolni egy pillanatra, hogyan alakult ki a mindennapok elektroakusztikus átalakítója a hangszóró. A hangszóró az esetek többségében szemben van velünk, első látásra egy része papír vagy más, nagyon könnyű és merev anyag, ami a pontos elektromos jeleket hangrezgéssé alakítja. Több mint boszorkányság? Nem is tűnik valószínűnek? Egy biztos, nem könnyű a feladat az elektromos impulzusokat felismerhető és mégis egyedi hanggá formálni.
Hans Christian Ørsted (1777. – 1851.) dán fizikus és vegyész legjelentősebb tudományos eredménye az elektromosság és a mágnesség közötti összefüggés, az elektromágnesesség felfedezése. Az első hangszóró, amelynek – nevezhetjük úgy is – feltalálása az elektromágneses elmélet nélkül lehetetlen lett volna.
Az első hangszóró 1820-ban jelent meg és a XIX. század végétől folyamatosan tökéletesedve indult útjára. A hangszórónak kezdeti formájában része volt a telefonrendszer forradalmi fejlődésében. Bell és Siemens 1876-ban kapott szabadalmi jogot a hangszóró-technológiára. A fejlesztésben tőlük függetlenül, az 1877-es éveben Edison sem volt messze. Bár voltak ismert kerülőutak a hangszórók világában, mint a sűrített levegő erősítése vagy a kürt-, tölcsér és más kialakítású elrendezés, nagyjából ugyanazt a mozgó tekercses, membrános „berendezést” használjuk ma is.
Az első gyakorlati munkát mozgó tekercses hangszóróval Dane Peter Jensen Amerikában végezte 1915-ben. Mivel addigra a technológia kiforrott, a hangszóró létjogosultságát először a telefónia használta ki. Rádiók, utastájékoztató-rendszerek és a rohamosan népszerűvé vált mozi bemutatkozási lehetőséget adott számtalan variációra. A késői 1920-as és a korai 1930-as években fejlesztése gyors és folyamatos volt.
Az ipari szabvánnyá válásban 1925-ben segített a tölcsér nélküli, mozgó-mágneses elven működő hangszóró szabadalma*. Ezt a General Electric mérnöke Chester W. Rice and Edward W. Kellogg nyújtotta be. (Ő nem az a Kellogg akinek a Kellogg’s Corn Flakes-t köszönhetjük).
*Rice, Chester W. and Edward W. Kellogg, „Notes on the Development of a New Type of Hornless Loudspeaker,” Transactions of the American Institute of Electrical Engineers 44, 1925, p. 461-475.Ezzel a munkájukkal örökre beírták nevüket a hangszórófejlesztés nagykönyvébe.
A hangszóró első kereskedelmi alkalmazása az RCA Radiola rádió vevőkészülékének tetején volt, mely el volt látva egy tizenöt centi átmérőjű membránnal, mögötte egy elektromágnes (ma úgy hívjuk: gerjesztett mágneses tér) és lengőtekercs. Ez a rádió vevőkészülék akkori áron 250 $, ami mai pénzen mérve, majdnem 3500 $!.
1937-ben a Shearer Horn töcséres-rendszer lett a színházak első, film-ipari szabvány szerinti hangszóró rendszere, köszönhetően a Metro-Goldwyn-Mayer stúdiók védnökségének. Ez az összeállítás tartalmazott négy 15inch mély-frekvenciás hangsugárzót és egy tölcsérest (dupla meghajtóval) a magas frekvenciák lesugárzására. 1943-ban az Altec Lansing cég bemutatja Duplex meghajtóit, amelynek 15 inch-es membránjának középpontjában helyezkedik el a magas frekvenciájú hangszóró. Célja a fázishelyesség elérése, mindkettő ugyanabból a síkból indul. 1945-ben ugyanez a cég bemutatta a „Voice of the Theater” rendszert, amely kezeli a mozi által megkövetelt hangerőt és hangminőséget. Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia ezt a rendszert „filmszínházi” szabvánnyá tette 1955-ben.
Azóta a hangszóró-technológia már abszolút értelemben is kifinomult, újabb és újabb, jobb, ezoterikus alapanyagokat használ. Ettől függetlenül beláthatjuk elvileg nagyon kevés változás történt. A hangszóró vagy „meghajtó”, ami mindannyiunknak nagyon ismerős, négy elemből áll: a membrán (vagy kúp), a felfüggesztés (vagy pók), a hang tekercs és a mágnes. A lengőtekercsbe (ami egy huzaltekercs és felfüggesztünk egy mágnes két pólusa közé) vezetett váltakozó áramú elektromos jel mozgást indukál, ezáltal a hozzá rögzített membránt mozgatja. A membrán maga előtt tolja a levegőt és hang-hullámokat kelt.
Természetesen, ahol nagy pontosságú hangsugárzás fontos a hallható hangok teljes spektrumában, ott több, különböző méretű és konstrukciójú hangszóró között oszlik el a frekvencia átvitel. Mindez beszerelve egy kabinetbe (hangdoboz) segíti a természethű hangvisszaadást. A hangdoboz szerepe legalább olyan fontos, mint az alkalmazott hangszóróké.
Magától értetődik, hogy a legjobb eredményeket mindig kiterjedt kutatás és fejlesztés előzi meg, teljes körű tervezés és a kompromisszum teljes hiánya, akár az alapanyagok vagy a gyártás terén. Csak azért, mert ez a technológia régóta fennáll és az alapvető hangszóró-technológia tudományos módszertana közérthető, ebből még nem következik, hogy hangsugárzót készíteni könnyű vagy olcsón megvalósítható.
