– avagy vizsgáljuk meg az alapfokú felvételkészítés rejtélyeit!
A gyakran felmerülő kérdés az, hogy a saját mikrofonokkal, saját berendezésekkel készített felvétel miért nem szól úgy, mint egy gyári CD-lemez? Mivel erre nincs rövid és egyszerű válasz, ezért egy kicsit körbe járjuk a témát.
Néhányan azt vallják, hogy a jó felvételhez a legjobb, ergo a legdrágább felszerelés kell. Szükségesek a megfelelő eszközök, de csodára nincs szükség. Még az ének felvételéhez sem kell a legjobb mikrofon, Phil Collins és Mick Jagger is viszonylag olcsó, elektroncsöves erősítésű, kondenzátor-mikrofonokat használnak – egyszerűen azért, mert ez az a hangzás, amire szükségük van. Régebben a dobhangzáson is könnyen bukhatott el egy demó-felvétel, de ma már jó dobok és dobgépek léteznek, jó hangmintákkal. A „gyári” megszólalás kikísérletezéséhez először is megfelelő nyersanyag kell. Ha a felvétel nem üt meg egy bizonyos szintet, hiába próbálunk utána „csodát tenni” vele. Magától értetődő alap dolgok a pontosság és a jó hangolás, de a hangszínek kiválasztása és a felvétel módja is nagyban befolyásolja a végeredmény minőségét. Érdemes a következő tapasztalatok mentén átgondolni saját elképzeléseinket és lehetőségeinket!
Az ének egy kis szobában felvéve doboz-hangzású lesz. A felvételhez nagyobb helyiség kell és a mikrofont középtájra helyezve, de nem pont a szoba közepére, elérjük a visszaverődő hangok egyensúlyát, illetve kisebb beleszólását a hangzásképbe. Ahol a visszaverődések miatt szükséges, valamilyen hangelnyelő eszközt (takaró, pokróc, hálózsák) kell alkalmazni. Tisztességesen megépített, felvételekhez (nem színpadi előadáshoz) ajánlott mikrofont szélfogó szivaccsal használva várható a jó eredmény. Ha az anyagi ráfordítás megengedi lehet szélfogó-előtétet vagy reflexiós szűrőt használni.
Az ének dinamikai hektikusságának kisimítására érdemes kompresszort alkalmazni. Meghallgatással ki lehet analizálni, mennyire ingadozik az ének dinamikája a felvételen. Mindenképpen minőségi elektronikát kell használni, ami „nem nyúl bele” a hangzásba, ezekkel nagyobb különbségek is kompenzálhatók. Másrészt, ha a vokál „túl vékonyra” sikerült, ajánlatos elektroncsöves, vagy opto-kompresszort használni, ezeknek általában saját karaktere van. A cél, hogy a vokál szépen üljön a kíséreten, ne kelljen folyamatosan állítgatni a hangerőt a dal egyes részein. A tökéletesség kedvéért esetleg mixer automation rendszerrel lehet finomhangolni az apróbb dinamikai különbségeket (számítógépes rendszerek előnyben).
Gitárok, basszus: Ezeknek a hangszereknek hangzása árulkodik legjobban a kész anyag minőségéről. A hangzás akkor a legjobb, legéletszerűbb, ha a fej erősítő+láda hangját mikrofonozzuk. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor legalább egy jó felvevő elő-fokozatot kell használni. Gitárra ajánlott a kevesebb overdrive, inkább kompresszor, ha hosszabb kicsengést akarunk előállítani. Gitársávokra zajzárt (gate) kell alkalmazni, hogy az üresjárati zajt eltűnjön. Ha két gitár ugyanazokat az akkordokat játssza, és mindkettőre feltétlenül szükség van, játsszon az egyikük más akkord fordítást, vagy esetleg használjon capo-t. Az akusztikus gitárok szinte mindig jobban szólnak mikrofonozva, mint direktben, DI box-on keresztül. A basszus még a gitárnál is nehezebb ügy lehet, mert ha önmagában jól is szól egy aktív DI box-on és kompresszoron átküldve, a teljes mixnél hiányozhat belőle az energia. A basszust is jobb erősítőből és hang-ládából mikrofonozni. A basszusgitár jelét át lehet küldeni gitár DI-előfokon és így, egy pici overdrive-val, felmelegíthető a hangzása. Egy kompresszor egyenletesen és energikusan tartja a basszust. Az EQ „belövése” közben a többi sáv is szóljon. Hiába állítunk be „dögös hangzást” a basszusra önmagában, a mixben lehet, hogy teljesen elvész.
Billentyűs hangszerek: A gyári patch-ek önmagukban jól szólnak, de sokszor túl vastagok ahhoz, hogy simán beüljenek egy mixbe. Ezért EQ-val az alját és a tetejét szükség szerint „meg kell vágni”. A hang így lehet, hogy önmagában rosszul fog szólni, de a mixbe sokszor mégis így ül be jobban. Ha a hang-mintákhoz nem akarsz vagy nem tudsz nyúlni, keverd őket egymással! Pl.: egy mélyen zúgó basszushoz keverj egy perkusszív patch-et, hogy hallani is lehessen a hangot, ne csak érezni.
Nem szabad túl hangszerelni a zenét! Egy vastag szintetizátor-szőnyeg egy torzított gitárral együtt már sok lehet. A megbuherált dob groove-ok is sok teret foglalnak le a mixben. Hallgass meg néhány profi felvételt hasonló zenei stílusban! Meg fogsz lepődni, milyen kevés történik egy-egy sávban. A hangzást próbáld meg már a felvételnél jól belőni, az olcsóbb keverők EQ-i nem tudnak alapvetően változtatni a hangzáson. Mellesleg minél több az utólagos EQ, annál durvább, közönségesebb, jellegtelenebb lesz a hang.
Effektek: Ha sikerült teret vinni a mixbe, ne töltsd ki azonnal nagy zengetésekkel! A zengetőnél fontos a minőség, főleg ha sok ambient-et és room-ot használsz. Ne felejtsük el, az erős zengetés hátra teszi a hangot. Viszonylag fényesebb zengést kell használni a fő énekre (kb. 80 ms pre-delay), hogy elől maradjon. Nem szabad túl hosszú lecsengést használni, főleg gyors számoknál ne! Minden más effektet csak mértékkel használjunk, csak ha elengedhetetlenül szükség van rá! A drámai hatások is akkor lesznek jók, ha csak egy rövid szakaszon használjuk. A delay idejét hangold a tempóhoz!
Mastering: A profi felvételek is meglepően nyersen szólnak a mastering előtt. A mastering általában kompresszort, limitert és EQ-t jelent. Munkafolyamathoz használt eszközök minősége nagyon számít. Emellett szükség van a hangmérnök szakértelmére, egyedi látásmódjára. Ma már léteznek minden-egyben mastering procik is, de egy jó füllel és jó monitor hangszórókkal otthon is el lehet végezni a feladatot.
A jó EQ nem csak a hangképen változtat, hanem ki is emeli a zenében fontos információkat. Gyakran szokás 15kHz körül széles sávban 1-2 dB-t emelni, vagyis a mixnek egy kis „levegőt” (air), illetve „fényt” (sheen, gloss) adni. Így egy jó minőségű EQ-val ki lehet emelni a magasakat és egyúttal előrehozni az énekeket, de nem szabad hagyni, hogy nyers legyen! Egy finom vágás 180-250 Hz körül kitisztítja a mély-középből a zavarosságot. A gyenge basszust 70-90 Hz-nél lehet erősíteni. Itt létkérdés a minőségi EQ, egy olcsóbb darab nem hozza be a „csillagport” a hangzásba (egy jobb EQ ára felér egy teljes otthoni számítógépes rendszer árával).
Egy 1,1:1 arányú kompresszor -30 és -40 dB közötti küszöbbel egyenletesebbé és erősebbé teszi a mixet. Multi-band (soksávos) kompresszorral külön ki lehet emelni a basszust, de az emiatt létrejött egyensúlyi hibát a frekvenciákkal kompenzálni kell. A limiter tulajdonképpen egy végtelen arányú kompresszor, ami csak a hangerő csúcsokat befolyásolja. Egy kismértékű limit után fel lehet nyomni az átlaghangerőt néhány decibellel anélkül, hogy ez a mixen meghallatszana, és végül a kész anyag ugyanolyan hangerejű lesz, mint egy profi kiadás. Érdemes 20-24 biten dolgozni végig, és csak a kész anyagot vinni le 16 bitre, így kevesebb lesz a zaj, a torzítás, és jobbak lesznek a halk tartományok is. Használj kifejezetten mastering-re való limitert, általában 4-5 dB fér bele! A limiter mennyiségének kiválasztása zenei kérdés is: vannak stílusok, amelyek hangzásához hozzá tartozik az erős limiter, másoknál árt. Másrészt, ha pl. rádió-adáshoz készül a zene, célszerű szintén erős limitert alkalmazni, hogy kompenzáljuk a rádió átviteli sáv szűk dinamikai tartományát. A példán látható 5,2 dB-es limiter már erősnek számít, általában legyen a maximumon 4 dB.
Elektroncsöves erősítőn, vagy szimulátoron átküldve „melegíthetjük” a mixet (ezért is népszerű a mastering-nél a csöves EQ és kompresszor), de itt is rugalmasabban dolgozhatunk, ha több sávosan alkalmazzuk. Pl.: csak a mély-hangokra megvastagítva a basszust és a lábdobot anélkül, hogy ráfeküdne a közép-tartományra, vagy a magas hangokra. Ugyanígy lehet csak a magasakat színezni, ezzel enhancer-szerű hatást lehet elérni, kiemelni a részleteket, és fényt kölcsönözni a mixnek. A titok nyitja, hogy spóroljunk ezekkel az eljárásokkal és mindig hasonlítsuk össze az eredményt az előző változattal, nehogy túl szaladjunk a szükségesnél. Egy jó mastering csak egy-két decibelt fog változtatni a mixen. Ha sokat kell bele nyúlkálni a hangzásba, akkor gyanús, hogy már az alap mixedben melléfogtál!
Összegzés: Mint látható, a zenekészítés nem misztikus sőt elsajátítható, mindössze figyelni kell a részletekre a felvétel egésze alatt, kezdve a hangszereléssel, a hangzások kiválasztásánál. Azonban a mastering a kész mixet jelentősen megváltoztathatja. A jó mastering drága, mert a hangmérnököknek sok komoly felszerelésük van, és persze sok tapasztalatuk is. Ha úgy érzed, nincs meg a masteringhez megfelelő felszerelésed, és/vagy tudásod, bízd egy profira – különösen ha kereskedelmi anyagot készítesz! Ha másra bízod, akkor egyáltalán ne nyúlj a mixhez, hagyd teljesen rájuk a dolgot!
Mivel soha nem lehet elég eszköz és trükk a munka elvégzéséhez, és ha valamivel nem boldogulsz elég egy web-címet tudni: www.digitalpro.hu Telefon: : +36-1/369-8465
A gondolatok és tanácsok Paul White cikke és évtizedes tapasztalatok nyomán születtek.
