Aki ismeri a hanglemez készítésének módját az tudja, hogy az technikailag a legnehezebb gyártási folyamatok egyike. Hosszú eseményláncon kell a hanghordozónak átmenni, a vágási és a galvanizálási folyamatok több lépcsőből állnak. A végtermék minősége a többszörösen érintett a gyártási folyamatban. Ezenkívül az iparági „haszon” alacsony, főleg akkor, ha magas követelményeket támasztunk a minőséggel szemben – különösen a klasszikus zenei felvételek esetében.
Minden korábbi elvárás ellenére a vinyl-lemez gyártása és értékesítése újra virágzásnak indult. Mivel az ezredforduló előtti két évtizedben a híres gyártók nem voltak aktívak lemez-előállításban, többük üzemeit leszerelték, termelő-eszközeiket, értékeiket széthordták, a szakembereket “szélnek eresztették”. Ennek ellenére vannak vállalatok, amelyek továbbvitték tudásukat és gépparkjukat, újraindítva a termelést. A hanglemez gyártást megelőző felvétel készítésről már több esetben szót ejtettünk, most egy érdekes technológiát ismertet cikkünk.
A Direct Metal Mastering (DMM) egy analóg hanglemez technikai eljárás. A hagyományos lemez gyártással ellentétben, ahol a mechanikai audio-modulációt egy lakkal bevont alumínium lemezre vágják, a DMM egyenesen egy nagy tisztaságú fém rétegre (rézbevonatos acéllemezre) készíti a vágást. A TELDEC DMM-technológia azt jelenti, hogy a lemezvágó közvetlenül az „anya lemezt” (fém pozitív) állítja elő a galvanizálási folyamathoz. Közvetlenül ezekből a lemezekből lehet készíteni azokat a másolatokat, amelyeket a préseléshez, sokszorosításhoz használnak. Az ezt követő galvanikus eljárás már nem olyan bonyolult, mint a lakklemez készítése.
A Teldec (Telefunken / Decca) vállalatnak hosszú távú kutatás-fejlesztési programjából ez csak egy szelet. 1960-ban a Teldecnek erős mérnöki csapata volt, amely szorosan együttműködött az innovatív Neumann céggel. Az eredeti Neumann sztereó lemezvágó fejeket a Teldec tervezte, a londoni Decca-ban tesztelték, majd a Neumann gyártotta és értékesítette.
A barázdák fémre vágását először J. Rosenthal és S. Frank 1891. november 13-án szabadalmaztatták Németországban. Az ötletet nyolcvan évvel később, az 1970-es években, az RCA újraaktiválta videólemezeik gyártásához. A DMM vágási eljárás azonban egészen más. Az 1931-es AM31-es terv a Teldec videolemez-fejlesztésének(!) eredménye Neumann kivitelezéssel. Már akkor a Teldec és Neumann együtt dolgoztak egy piezoelektromos lemezen, egy vágó-technológián, amely lehetővé tette egy bizonyos digitális(!) formulát hordozó lemezek mechanikusan történő vágását. A rendszer működött és bemutatták, de soha nem fejlesztették ki teljes termékké.
A DMM eljárás kiküszöböli az elő- és utóhang kialakulását, amely a lakklemezeken néha hallható. Ezt a jelenséget az okozza, hogy a vágótű véletlenül átviszi az audio-jelek egy részét az előző horony falába, ez halk hangjelet, elő-visszhangot okoz. A DMM alkalmazásának másik érve az, hogy megszünteti a galvanikus eljárás egyik szakaszának szükségességét. Mivel a Direct Metal Mastering eljáráskor a jelet rézre vágják – a galvanizálás első lépése megkerülésre kerül – ez a feldolgozás során tisztább jelet eredményez, kevesebb felületi zajjal és kevesebb hiba előfordulásával jár.
A zenehallgató közönség számára a hallható különbség a DMM és a lakkvágás között az, hogy a DMM élesebb tranziensekkel és a hangszínpad pontosabb meghatározásával rendelkezik, míg a lakkvágás simább, melegebb és kellemesebb a fülnek. A DMM (Direct Metal Mastering) vágások mindig fényesebb hangzást és pontosabb helymeghatározást hoztak. A DMM lemezek korai ellenőrzésekor úgy tűnt, hogy ennek oka az ultrahang-tartományban mozgó vivőfrekvencia által hozott magasabb frekvencia moduláció. A DMM vágásoknál azonban nincs hordozó-frekvencia, a modulációt egyszerűen a vágófej rezgése okozza. Sok kritikus a DMM vágást túl fényesnek vagy túl élesnek írja le. A vinyl-lemez kedvelésének oka gyakran az a természetes tónusú, analógos hangzás, amelynek gyakran nincs jelen a DMM vágásban.
A lakk-vágás „teljesebb”, harmonikusabb hangját a lemez barázdáinak mélységébe lehet beszámítani. A lakk-vágás esetén sokkal mélyebb barázdák vághatók, mint a DMM esetében, ami elengedhetetlen a sajnálatos módon kiemelkedően alacsony szintű jel kinyeréséhez. A teltebb hangzás mellett mélyebb barázdára is szükség van, hogy elkerüljük a lemezjátszó tű ugrását. Annak ellenére, hogy a DMM sokkal világosabb, pontosabban definiált frekvencia átváltást mutat a legmagasabb rezgésszámú hangok esetén, ugyanez nem igaz a basszus-frekvenciákra, ami a mai elektronikus zeneszámok legtöbbjében nyilvánvaló. A 80-as években a Direct Metal Mastering egy ideig népszerű volt és a régi technikával párhuzamosan használták, de hamarosan több vágómérnök visszatért a hagyományos lakkvágás technológiájára.
A történet úgy kerek, ha megemlítjük, hogy a VMS80 típus a Neumann első lemezvágógépe, amely már nem az eredeti elv közvetlen leszármazottja. A következő, a VMS82 vágó erősebb hajtómotorral készült, míg a vágófej már kevésbé melegedett. A Teldec 1980-ban engedélyezte a Neumann részre a gyártott rendszerek módosítását, így születtek a VMS82 és SX84 modellek, amik a legutolsó gyártott lemezvágó termékek.
A mai helyzet sem rózsás, mert a gép matuzsálemhez nincs eredeti alkatrész sem dokumentáció. Jelenleg két európai mérnök labor dolgozik a pótalkatrészek fejlesztésén. Míg a kulcsfontosságú szerkezeti elemek pótlása és karbantartása hosszú távon, úgy ahogyan megoldott, vannak más problémák is, mint például a vágómérnökök következő generációjának kiképzése. A CD-korszakban már senki nem várta ennek a területnek fejlődését. A vinyl-gyártással kapcsolatos „hagyományos edzési programokat” leállították vagy leépítették. Eközben a régi mesterek, akik a Neumann vágórendszerekkel dolgoztak, szerencsés esetben nyugdíjban vagy sajnálatos módon már nincsenek az élők sorában.
Megtanulni az alapot és elsajátítani a készségeket a gyakorlatban fokozott figyelmet igényel, természetesen nagyobb felügyeleti felelősség alatt, ezért az oktatás a stúdiókban zajlott. Ez nem valami, amit egy éjszakán át meg lehet tanulni. Bárki vásárolhat egy CD-felvevőt, és feltéve, hogy megtanulja logikus sorrendben nyomkodni a gombokat, máris előállíthat egy CD-lemezt. A vinyl esetében meg kell értenie a közeget, mi az ami jó, és mi az, ami nem jó. Tanulni kell, hogyan lehet a legjobbat kihozni belőle.
A „nagy digitális átrendeződést” csak három lakklemez gyártó élte túl, a Transco és az Apollo az Egyesült Államokban, és MDC Japánban. Szinte ugyanez zajlott le a professzionális mágnesszalag-piacon, mindannyian hatással vannak az egész master-iparra. Szerencsére van az utánpótlásnak egy sajátos útja, fellendült a régi üzemek utáni kutakodás, berendezéseik, termelőeszközök restaurálása.
A vinyl-lemez eladások soha nem lesznek olyan nagyok, mint az aranykorban, ám még virágzik a zeneboltokban, az on-line piactéren és a magán csere-berék területén. Sőt, létezik egy audiofil vinyl-piac, amely most tör előre, a kis mennyiségű klasszikus-zenei és rock kiadások révén. Erre legjobb példa a legutóbbi, a The Beatles – Let It Be című albuma, ami 50 000 eladott példánnyal egyedülálló siker az európai hanglemez-piacon.
