Az okkult audiofilek által imádott legmagasabb „Istenség” az együtemű, „A”-osztályú csöves teljesítményerősítő. Ezek az erősítők egy 1930-ban tervezett kapcsolási metódussal rendelkeznek. Rendkívül hatékonyak, átlagosan 3-20 Watt teljesítményűek csatornánként és gyakran túlzott 2. harmonikus torzítást generálnak. A furcsa tulajdonságok közé tartozik, hogy ezek az együtemű erősítők oxigénmentes ezüst/arany-tartalmú kábellel vannak összekapcsolva, amely az elveszett Atlantisz városának Orgon energia-csatornáit (nem használt szexuális energia) szabadítja fel és lehetővé teszi, hogy a kábellel összekapcsolt dolgok átlépjék a fizika törvényeit.
E kultikus tárgyak között sok a furcsa értelmetlenség. Mégis van ellenpélda, Akad néhány gyönyörű műalkotás. Az utóbbi időben konstruált Kronzilla SX, a KR Audio erősítője vagy, az AudioNote többféle együtemű erősítője, amelyeket a D.I.Y kedvelők imádva „koppintanak”. Néhány együtemű – csöves erősítőt ma, beleértve a korai triódásak replikációit is – olyan rajongók készítenek, akik a nagyapák régi óráit és a gőzgépeket reprodukáló mesterekhez hasonlítanak. Néhány ilyen kézzel készített erősítőt a rajongók nagyra értékelnek, és ahogy korábban már említettük, ezek akár gyönyörű műalkotások is lehetnek. Ezt a mesterséget úgy kell kezelni, mint a múlt technikájának megteremtéséhez szükséges képességek bemutatását, viszont nem szabad összetéveszteni a modern technológiával és a jelen tudománnyal.
Meglehet, hogy a leggyakrabban előforduló kérdések az „A”-osztályú, szimpla együtemű és az „A/B”-osztályú, ellen-ütemű (push-pull) kettő kimenő csöves erősítők közötti zavarra vonatkozik. A 1960-as évek előtt a legtöbb rádió a lehető legolcsóbban, minimális számú erősítésre szánt elektroncsőből, „A”-osztályú, együtemű kapcsolással készültek, melyek 2-3 Watt teljesítményt szolgáltattak. A magasabb minőségű, drágább rádiók, amelyeket a valódi hanghűség reprezentánsaiként értékesítettek, két kimeneti csővel rendelkeztek, push-pull kapcsolású „A/B”-osztályban, alacsonyabb torzítással, nagyobb frekvencia átvitel mellett 10-30 Watt teljesítménnyel rendelkeztek csatornánként.
Az okkult audiofilizmus az 1980-as években Japánban kezdődött. Az ostobaság részben kikezdte az audiofil piac hitelességét, de egyben nevetségessé is vált. Az együtemű végű erősítők ára olyan magas lett, többjük 100 000 dollár feletti, ideértve az 1000 dollár/méter fogyasztói árú „mágikus kábeleket” is. Az alkimista audiophile okkultizmust az etikátlan audiofil ítészek is támogatják.
Miért állnak szemben az okkult audiofilek a kettős vak teszteléssel?
A kettős vak tesztelés egy tudományon alapuló gyakorlat, amely a megfigyelő vagy a hallgatók pontosságát ellenőrzi, amikor a valóság külső természetére figyel. Az okkult szakemberek (akik az önvalóság szabadságát képviselik) nem foglalkoznak a külső valósággal, csak a belső valósággal. A természet belső valóságát csak vak hiedelmek fedezhetik fel, útmutatók segítségével. A vezető („pap” vagy bíráló) olyan ember, akinek nagy a „hite” és ez a hit a többség által megerősített.
Számos spekuláns, gyártó és kereskedő – mint a hamis arany-órákat – erősítőket és „mágikus kábeleket” hoz forgalomba. Sok antiknak látszó tárgyat, beleértve az eBay-en felelhetőket is, hamisítványoknak kell nyilvánítani. Ismert csalással újra címkézik a termékeket, a csöveket ismeretlen por hozzáadásával úgy tüntetik fel, mintha az 1960-as évek eredeti darabjai lennének. A hamisítások olyan mértékűek, hogy az eladó tárgyak között van hamis, 1960-as évekbeli Fender Stratocaster gitár és Fender gitár-erősítő is. Néhányan, akik a csalásokkal szembesülnek, elismerik, hogy a tudatlanság és az ego volt az, ami rávette Őket a vásárlásra. Sajnos, amit gyakran látunk, az egyes emberek társadalmi és vállalati viselkedése, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a piacon előre jussanak. A hamisítók, az okkult hívők és a téves információt hangoztató boltosok nem tűntek el, még ma is köztünk vannak és etikátlan audiofilekként, eladóként fejtik ki tevékenységüket.
Az elektroncsöves erősítők megértése megköveteli számunkra, hogy elismerjük a tudományt, a történelmi perspektívát és a mérnökök (nem etikátlan hifi-véleményezők) tiszteletét, akik életüket a technológiának kutatásával töltötték a legjobb műszaki teljesítmény elérése érdekében.
Alapvető különbségek az elektroncsöves és a félvezetős erősítők között
1. Az elektroncsöves erősítők magas gyártási költségűek, nagy tömegűek, elektronikusan robosztusak, mechanikusan érzékenyek, törékenyek. Időszakos gondozást igényelnek.
2. A félvezetős erősítők alacsony költségűek, alacsony tömegűek, mechanikailag robosztusak, de elektronikusan nem sérülékenyek, nem törékenyek. Teljesen gondozás mentesek.
3.A csöves erősítők rendszerükből adódóan hajlamosak állandó hangerőt fenntartani egy változó hangsugárzó impedanciára.
4. A félvezetős erősítők nem képesek állandó hangerőt biztosítani a különböző hangsugárzó-impedanciára.
5. A hangszórókábel rövidzárlata nincs közvetlen káros hatással a csövekre.
6. A hangszórókábel rövidzárlata könnyen tönkre teheti a félvezetős erősítőt.
7. A kábelek, a hangsugárzók és a keresztváltók reaktív impedanciája minimális hatást gyakorol a csövekre.
8.A kábelek, a hangsugárzók és a keresztváltók reaktív impedanciája számos félvezetős erősítőt megzavarhat.
9. A végerősítő-csövek kimeneti transzformátora pufferként működik az erősítő elektronika és a hangszóró között.
10. A tranzisztoros erősítő elektronikája közvetlenül csatlakozik a hangszóróhoz, így erős a hangszórók visszahatása.
11. A csövek üzem közbeni meghibásodása nem teszi tönkre a hangszórót.
12. A félvezetős erősítőkön belüli (különösen, ha egyenáram kerül ki) elektronikus hibák tönkretehetik a hangszórót.
John Lenard Burnett cikke nyomán (folytatjuk)
