Tragédia, ebben az évben már sokadszor, szinte egymás után mennek el a híres muzsikusok és olyan szakemberek akiknek kompetenciája volt a XX. század második felében a zene alakításában. Ha nem olvasnám a híreket és nem nézegetném a képeket még mindig nem vagyok benne biztos, hogy elhiszem, valójában ez történt.
„Szeretném kifejezni mély szomorúságomat az összes ELP rajongónak a világ minden tájáról. Nem akarom, hogy ez a tragédia maradjon az emberek emlékezetében, mert amire mindig szívesen emlékszem az Keith Emerson, aki méltó tehetség volt, mint a zenész és zeneszerző, az ő ajándéka a szórakoztatás szenvedélye. A zene volt az élete és biztos vagyok benne, hogy az általa teremtett zene élni fog örökké.” – Greg Lake 2016. március 12.
Az Angliában született Keith Emerson nagyon tudott zongorázni. Kiváló kortársak is hatással voltak rá. Orgonán, elektronikus zongorán, hangversenyzongorán és szintetizátoron játszott. A klasszikus zene, a jazz és a progresszív rock elemeit ötvözte – Őt tekintik a szimfonikus rocknak nevezett irányzat elindítójának – a komolyzeneértők elismerését is kivívta. Virtuóz, de egyben dallamos stílusával hatalmas rajongó-tábort szerzett, Ő szólaltatott meg először néhány billentyűsorral hegedűket, kórusokat, nagyzenekari hangzást. A Deep Purple együttes vezetője Jon Lord és Keith volt az első, akik egybeolvasztották az elektronikus rock csapatot a nagyzenekarral. Rick Wakeman a Yes együttes billentyűse gyorsan követte Őket. Külön úton haladtak mindhárman annak érdekében, hogy kiszélesítsék a jövő generáció útját a klasszikus zenéhez való hozzáállásban.
Keith egyedi előadásmódja is legendássá vált. Akár több hangszeren is tudott egyszerre játszani. Időről időre nem egy, hanem két Hammond-orgonát is vitt fel a színpadra. A két Hammond-orgonából, egy elektromos zongorából, egy Moog-szintetizátorból, egy mellotronból és egy Steinway hangversenyzongorából álló színpadi hangszer-összeállításával elkápráztatta hallgatóit. „Akkor még kezelni kellett a hangerővel kapcsolatos panaszokat, de azt akartam, hogy a zenekar boldog legyen és azt akartam, hogy a közönség is boldog legyen” – mondta.
Keith Emerson első zenekara a The Nice volt, 1967 és 1970 között. A Nice együttes stílusának maghatározója volt, zenéjüket Keith tehetsége, ízlése, virtuozitása és excentrikussága határozta meg. A többiek is kitűnő tehetségek voltak, bizonyították ezt itt is és más együttesekben. Az Ars Longa Vita Brevis c. lemez már teljesen a billentyűzsonglőr elképzeléseit tükrözte. Nem véletlenül kerültek a lemezre rock átiratai Sibelius Karélia szvitjéből, Johann Sebastian Bach III. Brandenburgi versenyéből. 1969 októberében jelent meg az öttételes Five Bridges c. lemez, amelyen Emerson: Bach, Csajkovszkij, Guida, Sibelius, Bob Dylan és Coleman Hawkins dallamait gyúrta összefüggő szvitté és bolondította meg helyenként jazz és boogie-woogie futamokkal. Erre a teljesítményre már a szakma is meglepetten kapta fel a fejét.
A 70-es években egy nagy trió az Emerson, Lake & Palmer lett világhírű. A trió formáció eleve több lehetőséget ad és kötelezettséget ró a zenészre, hogy virtuóz játékával kitöltse, tartalmassá tegye a muzsikát. A magas felkészültségű, profi hangszerkezelési technikával rendelkező tagok a rock zenét komolyabb területre vitték. A Wight-szigeti fesztiválon szó szerint berobbantak a köztudatba, ugyanis a koncert csúcspontján két ágyút sütöttek el a színpadon. Emerson a turnékra magával vitte szekrény méretű, bonyolult kezelésű és akkor még a legjobb körülmények között is kiszámíthatatlan Moog szintetizátorát. A stílus és az egymás után sikert sikerre halmozó kiváló együttesek magukkal húzták az elektronikus hangszerek fejlődését. A Tarkus és a Trilogy c. lemezek, de a többi is gondosan felépített zenei mondanivalóval rendelkező, az első hangtól az utolsóig kerek, egy koncepció mentén felépített művek, ún. koncept albumok.
Az ELP együttest itthon is rengetegen imádták. Mindenkit meglepett Bartók Béla Allegro Barbaro c. művének adaptációja. Az együttest a rajongótábor kemény-magja „emerzon, légfék és pumpagyár”-ként becézte. Néhányunk előbb ismerte az „Egy kiállítás képei” feldolgozását, mint az eredeti Muszorgszkij művet. Az album felvételét a Newcastle City Hall-ban, Észak-Angliában vették fel. A nyitó tételt Emerson Harrison & Harrison orgonán játssza, amelynek manuálja a kórus teraszán került elhelyezésre még 1928-ban. A koncert közben összekötő dobpergés kíséri Emersont a kórusról a színpadra. Talán az újdonságnak mondható gatefold (kettős, kihajtható) borító ekkor honosodott meg a rock-zenei kiadványoknál.
Furcsa, csodálatos és provokatív a „Brain salad Surgery” album. A nyitó dal a Jerusalem eredetileg William Blake és Hubert Parry szerzeménye, ma is sokszor hallható. A Toccata a kortárs Alberto Ginastera első zongoraversenyének feldolgozása. Maga Ginastera kedvelte ezt az átdolgozást és nem emelt kifogást a jogdíjjért! A Karn Evil 9 a hanglemez játékidejéhez képest hosszúra sikeredett mű, nem fért rá csak két lemezoldalra, ez volt az egyetlen ELP „nóta”, amelyen Emerson énekelt.
Balról jobbra: Keith Emerson, Pete Sinfield szövegíró, H.R. Giger grafikus, borítótervező, Carl Palmer és Greg Lake.
„Nincs kétségem afelől, hogy a művészi munka, a szobrászat, a tervezés ösztönzőleg hat mindenre” – Keith Emerson
Keith Emerson a fejlesztők és az úttörők közé tartozott, akik mind magukévá tették a „King of Instruments”, a Hammond orgona gyártócég filozófiáját. „The Sound, The Soul, The One.” „A hang” azt jelenti, hogy rendelkezz olyan azonnal felismerhető zenei stílussal amivel később azonosíthatóvá válsz. „A lélek” azt jelenti, hogy rendelkezz egyedülálló kifejezőképességekkel bármilyen műfajt is képviselsz. „The One” azt jelenti, hogy első legyél a rangsorban ha egy Hammond-orgonista szembeáll más hangszeren játszó zenésszel.
Keith karrierje új magasságokba emelte a Hammond orgonát. Számtalanszor „tesztelte” a Hammond C3 és L100 modelleket. Míg Jimmy Smith a jazz, addig Keith Emerson rock orgona-virtuóza. Játék-technikája egyenrangú volt bármely klasszikus művészével. Keith stílusa ötvözte a modern és a hagyományos klasszikus motívumokat egy kerek egésszé gyúrva, hogy élvezhesse a közönség bárhol a világon.
Az utóbbi időben három nagy koncertet is adott. A londoni Barbican Concert 2015. július 13. Egy koncert, ahol a BBC Concert Orchestra közreműködésével megünnepelték Dr. Robert Moog a szintetizátor megalkotójának születésnapját. Előtte 2015. július 10-én újra bemutatták első klasszikus ihletésű, 1970-ben írt művét, a „Three Fates” c. darabot, a BBC Concert Orchestra zenekart Terje Mikkelsen vezényelte. Az előadás keretein belül Keith újra feldolgozta a legendás „Tarkus” és a nem kisebb „Fanfare for the Common Man” c. ELP műveket. Újra felcsendültek a húrok, egyesültek a virtuóz gitárossal és a klasszikus szintetizátor hangokkal. 2014. okt.10-11-én a South Shore Szimfonikus Zenekarral, Scott Wiley vezényletével, egy klasszikus Emerson, Lake & Palmer darabot, Keith Emerson „Piano Concerto No.1” művét Jeffrey Biegel zongorista adta elő. Keith vezényelte saját szerzeményét a „Glorietta Pass”-t.
„A zene iránti szeretetének és szenvedélyének a következő években nemigen lesz párja” – nyilatkozott zenésztársa Carl Palmer.
Keith Emerson alázatos, kegyes, de vicces ember volt, egy igazi egyéniség, abszolút legenda a progresszív rock egyik legnagyobb mutatványosa. Egy ideje depresszióval kezelték, talán a maximalizmusa – tudatában volt, hogy 71 évesen már nem a régi – vezetett az öngyilkosságához. Csodálatos életművet hagyott maga után. Egy rajongója írta Facebook bejegyzésében: „Amikor hőseink meghalnak mindannyian egy kicsit idősebbek leszünk.”
