Az 1980-as évektől kezdve évtizedeken át, de még napjainkban is, vitatott a kábelek szerepe. A kábel, a csúcskategóriás audio-rendszer szerves részeként, ma már meglehetősen elfogadott a legtöbb komoly audiofil számára, de még mindig akadnak akik hatását bagatellizálják. A parttalan vita abból adódik, hogy a hangérzékelés objektív mérnöki mérések és elemzések alapján nem kiszámítható. Ami mérhető és számításba jön azokat a műszaki paraméterek címszó alatt találjuk. Természetesen az elérhető hangzásra hatással van az alkalmazott alapanyagok minősége, valamint a vezető és a szigetelő anyagok egymásra hatása.
Richard A. Greiner (1931–2015) a Wisconsini Egyetem elektronikai és számítástechnikai professzora, az Audio magazin 1989. augusztusi számában mérnöki elemzést adott a hangszóró-kábelről, és arra a következtetésre jutott, hogy „a normál kábelek megfelelőek, és lényegében tökéletesek az átviteli rendszer egyéb hibáihoz képest, amelyek közül nem utolsósorban a hangszóró keresztváltók és az elrendezés döntő befolyásoló tényezők”. Ezzel ellentétben a csúcskategóriás audio-rendszerek meghallgatásos kábeltesztjei teljesen más történetet mesélnek el. J. Gordon Holt (1930–2009) mintegy 40 évvel ezelőtt megállapította a szubjektív hangzás-ellenőrzés fontosságát. Harry Olson (1901–1982), sok éven át az amerikai akusztika mérnökök dékánja, a következőt mondta: „A fül legyen a végső döntőbíró minden zenével kapcsolatos dologban”.
A nagy ráébredés az 1970-es évek közepén ment végbe, azelőtt nem fordítottak komoly figyelmet az audio-kábelekre. Például a híres Dahlquist DQ-10 hangsugárzó kézikönyve már 1972-ben azt tanácsolta a felhasználóknak, hogy a vékonyabb vezetékek elegendő elektromos ellenállással rendelkezhetnek ahhoz, hogy csökkentsék az erősítő által biztosított csillapítást és befolyásolják az alacsony frekvenciájú tranziens átvitelt. Ez az akkori kábelekkel kapcsolatos kollektív bölcsességről szólt. A „villanydrót” olcsó volt, gyakran ajándékként szerepelt a hangsugárzóhoz és tökéletes vezetőnek tartották mindaddig, amíg a különböző frekvenciákon keletkező ellenállási hatásokat figyelembe nem vették.
Japánban Akihiko Kaneda professzor volt, aki több mint 250 elektronikai publikációja egyikében azt állította, hogy a hangszóró/erősítő kombináció hangminőségét a kábel igenis befolyásolhatja. Felvetette, hogy a jelenséget a skin-hatás okozhatja, amikor az áram fokozatosan, egyre nagyobb frekvenciával tolódik a vezető keresztmetszetéhez viszonyított külső rétegbe, ráadásul a hatást tovább rontja az akkori rézhuzal ónozása. Nem sokkal ezután, 1975-ben Saburo Egawa (1932–2015) japán audio-kritikus gyakorlatilag azzal kezdte audio-karrierjét, hogy közzétette a hallgatási tesztek eredményeit, amelyek a hangzásbeli különbségeket mutatják a különböző hangszórókábelek között. A japán Mogami Cable vállalatnál Kouichi Hirabayashi elhatározta, hogy bebizonyítja, hogy Egawa téved. Ám kiterjedt hallgatási tesztek után meggyőződött arról, hogy a hallható sávszélességre gyakorolt látszólagos minimális elméleti hatás ellenére a „bőrhatás” meglehetősen nagy szerepet játszik az észlelt hangbeli különbségekben. Kutatásának végeredménye a Mogami 2803 típusú összekötő és 2804 hangszórókábel lett. A szakma és a vásárlók ekkor tanultak meg a kábelezésre használt kifejezéseket, mint: élénk eredeti hangkép, színezettség nélküli jelszállítás, nagyon átlátszó, koherens, dinamikus, nagyon stabil sztereó hangzáskép.
Jean Hiraga, aki valószínűleg ismerte Egawa munkásságát – mivel az 1970-es években Japánban élt – publikált egy cikket „Halljuk az összekötő vezetékeket?” címmel, a La Nouvelle Revue du Son francia magazin 1976. októberi számában, amit ugyan ellentmondásosnak ítéltek, de sikerült némi izgalmat kavarni az audiofilek körében. Hiraga rámutatott, hogy bár elméletileg a skin-hatás elhanyagolhatónak tűnik a 200 kHz alatti frekvenciákon, a szubjektív hallási tesztek ennek ellenkezőjét bizonyítják. Már 1972-ben kísérletezni kezdett egy Litze-szerkezetű hangszóró-kábellel, amely finom vékonyszálú vezetőből áll. A nagyszámú, egyedileg szigetelt vezetékeket egységes mintázatba fonta össze, hogy maximalizálja a vezetőfelületet. Litze-szerkezetű vezetéket cserélt egy erősítő és egy Onken 5000T magassugárzó közé, és felfedezte, hogy a szálak számának növekedésével a részletesség és a határozottság benyomása nőtt. A nyilvánvaló következtetés az volt, hogy a Litze huzalokból készült kábel több hangzási üzenetet enged át.
Nyilvánvalóan a japánok voltak az elsők, akik Litze-huzalból készült hangszóró-kábeleket hoztak forgalomba, amiket a Polk Audio 1977 körül importált Európába. Jellegzetes megjelenése miatt általában „Cobra kábelként” emlegették. Két köteg Litze-huzalból , mindegyik kábel polaritásának megfelelően egy kötegből (zöld és réz színű) készült, amelyeket szorosan egy műanyag mag köré fontak össze. Ez a geometria drasztikusan minimalizálta a kábel induktivitását, mivel a negatív és pozitív vezetők körül indukált mágneses mezők azonos irányúak voltak, de ellentétes polaritásúak, és nagyrészt kioltották egymást. Az így kapott induktivitás mindössze 0,026 µH/ft volt – egy nagyságrenddel kisebb, mint a villanydróté(!) A hátránya volt a kábelkapacitás jelentős növekedése (500 pF/ft), csaknem 20-szorosa a lámpazsinórénak(!) Ez nem passzolt az akkoriban elterjedt félvezetős erősítőkhöz. Az 1979-es év fordulópontnak bizonyult a csúcsminőségű kábelek fejlődése szempontjából. Ez volt az az év, amikor a Monster Cable és a Kimber Kable is létrejött.
Bob Fulton (1925–1988), egy őrült zseni, a Fulton Musical Industries (FMI) cég feje volt. A vállalat viszonylag rövid élettartama alatt, kevés tervező bizonyúlt kreatívabbnak nála. Fulton aktívan részt vett a teljes felvételi lánc – beleértve a mikrofonokat, magnókat és az Ark kiadón keresztüli lemezgyártást – fejlesztéseiben. Ő volt az első amerikai tervező, aki az erősítő-hangszóró kombináció optimalizálására összpontosított. Kutatásai eredményeként két kábel-modell született, amelyeket Gold és Brown néven emlegetnek, feltehetően a külső köpeny színe alapján. A Gold egy masszív kábel volt, amely gyorsan hírnevet szerzett a lenyűgöző basszus tartományi átvitele és a középtartományt tisztasága révén. Az eredeti Bob Fulton Gold hangszóró-kábel ezüstözött sodrott rézhuzal, átlátszó PVC köpenyben, a szigetelésen jól látható „FULTON” márka-bélyegzővel. Az erősítőtől a hangszóróig tartó 0,011 Ω ellenállás lehetővé teszi a mély hangokat sugárzó hangszórók teljes kivezérlését nagy csillapítási tényezőjű erősítők segítségével, a mély hang túllövése nélkül.
Noel Lee életrajzában különböző kormányzati laborokban elfoglalt mérnöki állások szerepeltek, de eredendően dobos volt. Egy audiofil, aki javítani akart audio-rendszere hangzásának minőségén, de jelentős anyagi források nélkül úgy döntött, hogy a kábelekre összpontosít. Különböző kábel-koncepciókkal kísérletezett, hogy jobb alternatívát találjon a villanydrót helyett. Lee a végső kivitelt a mérete miatt „Monster”-nek nevezte el. Ez egy többszálú, ikervezetékes kialakítás volt. Specifikáció: ellenállás 0,0034 Ohm/láb, induktivitás 0,21 µH/láb és 24 pF/láb kapacitás. Lee boltról boltra járt bemutatókat tartani, míg az 1979-es chicagói CES rendezvényén, a kedvező fogadtatás után a cég hivatalosan is elindult. Lee üzleti zsenialitása egy kiterjedt kiskereskedelmi hálózat létrehozásában és a promócióban rejlett. Mindenki másnál többet tett azért, hogy a kábelt, mint speciális alkatrészt és részegységet előtérbe helyezze és elfogadottá tegye. Az évek során a Monster Inc. gyorsan növekedett, és sok, nagy piacra kiterjedt, ma világmárka.
Ray Kimber pillanata is a 70-es évek közepén érkezett el, amikor hangmérnökként dolgozott Los Angelesben. A hangrendszerek telepítése során felmerült nagy probléma az volt, hogy a kábelek, különösen a neon-világítási rendszerekből, antennaként fogták fel az EMI/RFI zajokat. Kimber először úgy próbálta meg az árnyékolást, hogy a kábelt egy acélcsőbe burkolta. Ez segített a zajon, de a hangminőség romlott. A később bevált „nagy ötlet” a kábel negatív és pozitív polaritású vezetőinek 90 fokot megközelítő szögbeni megfonása, így az EMI/RFI az elektromos tér kioltása csökkent. A hangminőség is javult az egész spektrumban. Miután kézzel összefonta az első hangszóró-kábeleket, és meghallgatta az eredményeket, Kimber úgy döntött, hogy a gyártás felgyorsítása érdekében fonógépeket vásárol. A következő években Kimber folytatta a kísérletezést a vezetékek számával, a szigeteléssel és a fémekkel, a végső cél az volt, hogy a lehető legsemlegesebb kábelt készítse.
Bill Low, aki 1980-ban megalapította az AudioQuest céget, hitvallása szerint: „minden, amit a kábelekről tanultam, pusztán annak az eredménye, hogy érdekel a zene. Ez a szenvedély innovációra ösztönözte az AudioQuest céget. Első volt az Egyesült Államokban a kábelgyártó vállalatok között, amelyik 6N (99,9999%-os) tisztaságú réz és lineáris kristály-szerkezetű réz alapanyagok mellett bevezette a fejlett technológiát. Az évek során az AudioQuest felkarolta az elektronikák fejlesztését is, ezért meg kell említeni a díjnyertes DragonFly USB DAC-ot is.
Bruce Brisson véletlenül lett kábeltervező. Az 1970-es évek végén, miután átnézett egy háromutas hangsugárzó-rendszert, azt másképpen kábelezte vissza. Három különböző kábel-típust használt. A rendszer hangja megváltozott. Majd visszahelyezte az eredeti kábeleket, ahogy a beavatkozás előtt voltak, és ismét minden rendben volt. Úgy döntött, hogy komolyan foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy miért kell ennek így lennie. 1981 körül már a Monster Cable hangszóró-kábel tervezésével és szabadalmaztatásával volt elfoglalva. Első tervének célja az volt, hogy minimalizálja az alacsony és a magas frekvenciák közötti késlekedést, ez a téma egész pályafutását végigkísérte. Ezt egy olyan geometriával érte el, amelyben a külső vezetőket számos kötegbe tekerték egy központi vezető köré. Egy sor innovatív terve kifejlesztését a kábeliparban folytatta. Az 1990-es évek végén bevezetett kábelt, amely párhuzamosan RC vagy RLC elemekből áll. Egy passzív hálózat a negatív és a pozitív kábel polaritása közé van kötve, hogy szabályozza a hallható sávszélességben keletkező impedancia rezonanciákat. Ez a koncepció tovább fejlődött, és a 2017-ben kiadott ACC 268 Articulation Control Console elkészítésében csúcsosodott ki, amely 112 000 USD leszurkolásakor megőrzi a Monster Cable hagyományos hangzási erényeit, miközben lehetővé teszi a felhasználó számára az audio-rendszer finomhangolását.
George Cardas szerint „a kábelek választották őt”, mivel a tervezési kérdések egyértelműen érdeklődésének, tapasztalatainak és készségeinek középpontjába kerültek. Egy telefontársaságnál távvezetékeket tervezett, és ahogy ő mondja, „megszállottan érdeklődött a zene iránt”. 1985-re már valószínűtlennek tűnt, hogy a kábel geometriája alkalmas legyen bármilyen továbbfejlesztésre, aztán Cardas megoldást talált a Litz-kábel vezeték-szál-rezonancia problémájára. A szálméretek „arany arányát” használta úgy, hogy a kisebb szál méretéhez képest a következő nagyobb szál mérete körülbelül 0,62-szeres. A méret a kábelen belüli egyes vezető szálak keresztmetszetére vonatkozik, bár utalhat a szál átmérőjére is. Cardas próbálgatással/meghallgatással – azáltal, hogy lépésenként mindig belehallgatott a tervezési folyamatba – fedezte fel egy ilyen elrendezés hangzásbeli előnyeit. A szálak megfelelő kombinációját mérésekkel ma sem tudják rögzíteni.
1987-ben a japán Nippon Mining vállalatnak sikerült egy réz-tisztítási technológiát fejleszteni, amely alkalmas nagy tisztaságú réz kereskedelmi mennyiségű előállítására. A réz nem homogén fém, ezért fontos a vezető szemcseszerkezete. A szabványos rézhuzal 30 centiméterenként körülbelül 1500 mikroszkopikus szemcsét mutat. A szemcséket, amelyet lineáris kristálynak is neveznek, egy eljárással kivonják, így a réz 30 centinként csak körülbelül 70 szemcsét tartalmaz. Még jobb az Ohno Continuous Casting (OCC) eljárás, amelyet Atsumi Ohno (1926–2017) professzor fejlesztett ki 1986-ban a Chiba Institute of Technology egyetemen, Japánban. Ezt a technológiát egykristályos rézrudak gyártására használták, amelyekből több száz láb hosszú szemcsés szerkezetű huzal húzható. A szemcseszám minimalizálása nagyobb tisztaságot és csökkentett kapacitív hatásokat eredményez a szemcse-határokon.
Megjegyzés: A Meitner és a Museatex termékeket a világ legjobbjai közé sorolják. Ed Meitner, aki kriogén kezelési programot kezdeményezett a Museatex-ben (ma már megszűnt). A rézhuzal extrudálásakor intenzív hő keletkezik a felület mentén, ami molekuláris szintű feszültséget okoz. A kábelek kriogén kezelése jelentősen csökkenti a felületi feszültséget, és ez koherensebb jelátvitelt eredményez. Bárcsak skin-réteg mélyen végezhető, és nem olyan elegáns, mint az OCC-eljárás, a kriogén kezelés meglehetősen hatékony a hangzáskép körvonalainak fókuszálásában.
A kábeltörténelem folytatódott, amikor is Hiroyasu Kondo (1941–2006), az Audio Note Japan alapítója bemutatta a világon első 4N tisztaságú ezüst kábelét. Mr. Kondo – más néven „Audio Silversmith” – volt az első az ezüsttechnológia csúcskategóriás totemoszlopra való emelésében. Hő- és elektromos vezetőként képlékenységben és hajlékonyságában nincs párja az ezüstnek, pedig csak a második az arany mögött. Egy uncia ezüstöt be lehet húzni egy körülbelül 30 mérföld hosszú finom drótba! A laboratóriumi ezüst 4N, de az 5N és a 6N is jelentős felárral kapható. Ha az elektronok tudnának, ezüst-huzalt énekelnének(!) A szemcsézettség hiánya és az oxigén-szennyeződések audio-szempontból hatékonyabbá teszik a vezető mentén történő elektronsodródást, mivel kevesebb lehetőség van az idő elkenődésére és az alacsony szintű részletek elvesztésére.
A nagy tisztaságú ezüst-huzal egyértelműen a High-End audio-szcéna jelensége. Senki sem veszi komolyabban az ezüstöt, mint a Siltech Cables, ami természetesen a Silver Technology rövidítése. Az ezüst a figyelem középpontjába került, mivel kiváló a vezetőképessége valamint a kémiai stabilitása és képes megőrizni kristályos integritását mechanikai igénybevétel esetén. Bár a céget 1985-ben alapították a holland kisvárosban, Elst-ben, lendületet kapott az innováció, amikor 1992-ben Edwin van der Kleij felvásárolta. Ma az International Audio Holding felügyeli a Siltech- és a Crystal Cable-t, logikus, hiszen Gabi, Edwin-hez, a Crystal Cable alapítójához ment feleségül. Edwin elektromérnök, mielőtt a csúcsminőségű hangra összpontosított volna, a Philipsnek és az Exxonnak dolgozott. Ez természetes cél volt, hiszen fiatal korától kezdve zenerajongó, basszusgitározott egy középiskolai zenekarban, és közben hangfalakat és erősítőket épített. Inkább arra volt kíváncsi, hogy a kábelek hogyan hoznak létre hallható hang beli különbségeket. Edwin az idő múlásával, új és jobb mérések és multi-fizikai szimulációk segítségével, kulcsfontosságú válaszokat tudott kapni, amelyek lehetővé teszik az anyag- és építési tulajdonságok együttes hatásainak megjelenítését a gyártás előtt. Figyelemre méltóak a Crystal Cable tervei, amelyek tiszta ezüst monokristály magot tartalmaznak, ezüstözött monokristályos réz és aranyozott monokristály ezüst külső rétegekkel. Edwin és Gabi Rijnveld magabiztossága és bátorsága nagy szerepet játszott a cég sikerében.
A Tara Labs céget Matthew Bond alapította 1984-ben Sydney-ben, Ausztráliában. Az Egyesült Államokba költözése után 1988-ban került először forgalomba szilárd magos kábelekkel. A kialakítást 1990-ben finomították, amikor a vezető keresztmetszetének alakját körről téglalapra változtatták, hogy tovább csökkentsék a skin-hatást. A Litze-drót alternatívája, amelyet számos gyártó, elsősorban a Tara Labs kínál, a kis átmérőjű tömör maghuzalként írható le. A skin-mélységet egy adott frekvenciához és a vezető-anyaghoz úgy határozzák meg, mint az a vezeték távolsága, amelynél a jel 2,718-ére csökken. A skin-hatás minimalizálása érdekében a vezető sugarának a skin-mélységhez képest kicsinek kell lennie a legnagyobb érdeklődésre számot tartó frekvencián. A 20 000 Hz-es réz esetében a skin-mélység 0,47 mm. Minél finomabb a vezető szál, annál egyenletesebb lesz az impedancia nagysága, de nagyobb egyenáramú ellenállás árán, ami általában nem jelent problémát az összekapcsolás tervezésénél, mivel nagy impedanciájú áramkörökben használják.
Egyes gyártók, mint például a holland Alt Jouk van den Hul, ezt a megközelítést a szélsőséges határig vitték. A Van den Hul Carbon Nanotube (CNT) összekötő-kábel 19 szén vezetőt használ (az impedancia ésszerű szinten tartására), amelyeket összecsavarva egyetlen összekötőt alkotnak. Mindegyik szénszál átmérője mindössze 15 mikron, és ez a gyártási folyamat önmagában is művészet.
A Nordost vállalatot Joe Reynolds 1991-ben alapította Massachusettsben. A Nordost audio-kábeleket, áramelosztó rendszereket, földelési rendszereket és rezonanciavezérlő eszközöket gyárt. Minden Nordost kábel rugalmas FEP szigetelést használ, amelyet eredetileg a DuPont fejlesztett ki. A kábeleket magas fokú gyártástechnológiával készítik. A Nordost 1992-ben kezdte el gyártani az eredeti konstrukcióval rendelkező Flatline kábelt. Ez egy igen erős, strapabíró, lapos kábel, amit az eredetileg az űrkutatás céljaira fejlesztettek, későbbi változata a Flat Line Speaker Cable audio-használatra lett alkalmas. A lapos és vékony kábel – az eddigiek alkalmazásánál kevésbé jelentős szempont szerint – tökéletesen elfér a szőnyeg alatt, vagy a falburkolat mögé rejtve. A mérések során azonban hamar kiderült, hogy ez a kábelszerkezet, és a FEP szigetelés valamint a gyártástechnológia együttes hatása drámai módon csökkenti a kábelek kapacitását (a mért érték a forgalomban lévő kábelek átlagos kapacitás értékének csak alig egyötöde). Hamar világossá váltak a Nordost egyedi kivitelű kábelei által biztosított pozitív változások az audio-rendszerek hangzásában. Egyből felmerültek a kérdések: a kábelek mechanikai felépítése, a vezető szálak elrendezése, vagy a kiváló anyagminőség – vajon melyik tényező a legfontosabb a kábelek minősége szempontjából és miért? A Nordost kábelek esetében a mechanikai szerkezet és a vezető szálak fizikai elrendezése egyaránt meghatározó fontosságú. Az évek során számos egyedi, csak általuk alkalmazott technológiát fejlesztettek ki, ezek közül talán a legismertebb a Micro Mono-Filament, a mikro monoszálas szövéstechnika. A Micro Mono-Filament rendszerben teljesen jól elválasztható egymástól a vezető szál és az árnyékolás, a vezető 80 %-a levegőben lebeg (A Dual Mono Filament kettős monoszálas technikával ez az érték 85 % fölé emelkedik). Ez az egyedi elrendezésű geometria sokkal nagyobb sávszélességet és jelátviteli sebességet biztosít a kábelek számára. Az igen precíz tápkábelek és a hangszórókábeleik különösen szembetűnő gyártástechnológiájával számottevő hangzás-teljesítménynövekedést tudtak elérni.
Azoknak akik átélték az elmúlt 40 évet, a kábeltechnológia fejlődése nem volt más, mint elképesztő. És nincs okunk azt gondolni, hogy az innovációk sorozata megállt. Manapság a kábel az egyik legnépszerűbb tartozék kategória, úgy gondoljuk, hogy a legtöbb audiofil gyakrabban cserél kábeleket, mint bármely más komponenst. És valóban, a kétkedők szerint az itt felsoroltak mind hülyeségek, csak az általuk hangoztatott vélemény a „matyó-hímzés”.
