Bár a klasszikus zene sok embert vonz, sokszínűsége, összetettsége és misztikuma valamint „komoly zeneként” való említése is megfélemlítő lehet. Igaz, ezzel a szerteágazó műfajjal kapcsolatban sokat kell olvasni, tudni és tanulni. A részletes tanulmányozás, a nyomozás, olvasás, bármi, ami talán még tovább fokozhatja a zene élvezetét hasznos, mellettük a tudományos megközelítés alapvetően nem szükséges. Csak egy vágyra van szükség, hogy új zenei területeket fedezzünk fel. A klasszikus zenei műfaj elég gazdag ahhoz, hogy egy életre szóló meglepetést és csodát nyújtson, a szinte korlátlan felfedezési lehetőség miatt az utazás megéri az erőfeszítést.
Egy bizonyos zenei darab, előadó vagy zeneszerző felkelti a figyelmüket azáltal, hogy hallottunk valamit egy koncerten, egy filmjelenet kíséreteként vagy akár egy TV-reklámban. Ha a hallgatónak megvan az érdeklődése, akkor számos különböző módszer létezik, amelyek segítségével felfedezheti a klasszikus zenét, de mindenkinek jó ha egyéni úton halad. Az első koncert látogatótól a régóta rajongóig mindenki döntéssel szembesül. Ennek az útmutatónak az a célja, hogy néhány alapvető információt nyújtson, beleértve a lehetséges barangolási utakra vonatkozó tippeket, amelyek hasznosak lehetnek a kezdő és a tapasztalt hallgató számára egyaránt. Sokkal több információ van itt, mint amennyit egy zenehallgatás alkalmával be tudunk fogadni. Az alapvető módszertan, a hallgató korábbi tapasztalataitól és az adott időpontban rendelkezésre álló erőforrásoktól függően, általában a stratégiák valamilyen kombinációját alkalmazza. Lehet, hogy több módszert is ki kell próbálni annak érdekében, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbbet, de a következő irányelvek segíthetnek.
Hallgass annyi zenét, amennyit csak tudsz! A komoly gyűjteményekkel rendelkező állami, főiskolai vagy közösségi könyvtárakban még nagy választék található klasszikus hanglemezekből és CD-lemezekből. A klasszikus zenei rádiók hallgatása jó forrás lehet. A koncertek látogatása nagyon hatékony, bár esetenként drágák is lehetnek. Általában olcsó vagy ingyenes koncertek is rendelkezésre állnak, a közösségi zenei csoportok pedig gyakran kínálnak olcsó koncerteket egész évben. Az élőzene megtapasztalása segít megismerni a valódi zene hangzását és segít jobban megítélni egy felvétel és/vagy az előadás minőségét. Az interneten elérhető különféle lexikális anyagot terjesztő portálokon, hírcsoportokon és levelezőlistákon való részvétel hatékony módja annak, hogy a zenéről, előadókról, felvételekről, zeneszerzőkről és sok kapcsolódó témáról szóló folyamatos beszélgetések és információk részesei legyünk.
Jegyezd meg a zenedarabot és a zeneszerzőt! Ha meghallgatunk egy zenét, amelyik ráadásul tetszik is, fel kell jegyezzük a címet, a zeneszerzőt és az előadót. Jegyezzük meg a zene típusát is! Egyes hallgatókat a drámai művek, például az operák vonzzák, van, aki úgy találja, hogy a nagyszabású szimfonikus művek izgalmasabbak, másokat pedig a zongora miniatúrák nyűgöznek le. A legtöbb zenemű négy alapvető kategóriába sorolható, ezeken belül többféle megjelenési formája lehet. Zenekari (szimfóniák, versenyművek, szvitek, nyitányok, szerenádok stb.) Kamara (zongoratriók, vonósnégyesek, fúvósötösök stb.) Hangszeres (zongoraszonáták, orgonaművek, csembalóművek, vonósok, fúvósok, ütők stb.) Ének (opera, dal, oratóriumok, szakrális kóruszene, pl. misék és motetták stb.) Sokan az egyik kategóriát preferálják a másikkal szemben, legalábbis kezdetben. Nem szabad elfelejteni, hogy bár a billentyűs zene és az ének-zene külön szerepel a kamarazenétől, azért bőven van átfedés. A billentyűs zene olyan nagy részhalmaza a kamarazenének, hogy célszerű külön nyilvántartani. Ugyanígy, kamara zenének is tekinthető néhány vokális zene.
Ismerd meg a zeneszerzőt! A zeneszerző életútjának és fontos műveinek ismerete, valamint a kronológiai sorrend azért is fontos, mert ez némileg megbízható útmutatást ad a többi vizsgálandó darabhoz. (a zeneszerző melyik művét írta előbb, majd a többit később) A jelentős zeneszerzők korának és életének megismerése nagyon tanulságos lehet. Számos kezdőknek szóló életrajz és szótár áll rendelkezésre, amelyek alapvető információkat nyújtanak a zeneszerző életéről és műveiről, valamint általában a zenei terminológiáról. Ha egy bizonyos zeneszerzőtől egy darabot hallunk, ami tetszik, akkor jó eséllyel tetszeni fognak ugyanannak a zeneszerzőnek a többi nagyformátumú művei is. Az alapvető információk megszerzéséhez a felvételekhez – hanglemez és CD-kiadványok esetén – mellékelt jegyzetek is jó forrást jelenthetnek.
Keress ki egy jó felvételt! Ha megismerjük a zenedarabot és szerzőjét, ellenőrizhetjük több forrás bármelyikén, hogy megtaláltuk a mű legjobb felvételét. Ezen a ponton sokat számít a felvételek kiadója, a hangmérnökök személye és a különböző mesterhangszerek használata a felvétel készítésekor. Az olyan időszaki kiadványok, mint az American Record Guide, a Fanfare és a Gramophone, ismertetik az új kiadásokat és a régi felvételek újbóli kiadását, de böngészhetünk az internet „sztrádáján” is. Ezek után már lesz némi tapasztalat eldönteni, hogy melyik forrás felel meg legjobban a saját személyes ízlésnek és igényeknek. Mindenekelőtt ne feledjük, hogy végső soron az nem számít, hogy ízlésünk egybeesik-e a kritikusokéval. Nincs olyan, hogy egy darab „legjobb” előadása, ami minden hallgató számára kiválóan értékelt, így ha tetszik, és örömet okoz, ne tántorítsa el az esetleg elolvasott kritika. Egy-egy jelentős műről gyakran több kiváló felvétel és előadás közül lehet válogatni. Egy másik fontos dolog a hanglemezek és a CD-lemezek valamint a nagy felbontású letöltések árai. Mivel minden más zenei műfajtól eltérően a klasszikus zenei repertoárban egy bizonyos darabnak számos nagyszerű előadása létezik, ezeknek egy része akár olcsó kiadvány is lehet. Az alacsony ár ne tévesszen meg senkit! Sokszor nincs összefüggés az ár és a felvétel/teljesítmény minősége között, egyes kiadások rendkívül alacsony költsége nagy anyagi kockázat nélküli kísérletezési lehetőséget kínál. Ha egy felvétel és előadás megmozgat, nem kell más forrásokat ellenőrizni, hogy rendben van-e, mert a zene mindenekelőtt személyes élmény.
Keresni kell egy jó zene-boltot vagy megrendelési forrást! Egy jó, hozzáértő kiskereskedelmi szaküzlet megtalálása kihívás lehet a világ errefelé eső részén. Alapvető tanács, egy jó üzletnek rendelkeznie kell a készlet áttekintési listákkal, útmutatókkal. Természetesen az a legjobb, ha az üzletben hozzáértő és segítőkész személyzet van, bár ez ma már nagyon ritka. Mivel sok városban nincs jó üzlet, a postai rendelés gyakran a legolcsóbb, illetve célszerű, az is lehet, hogy az egyetlen módja annak, hogy megtaláljuk a kívánt zenei felvételt.
Mi a következő lépés? Ha van már egy pár jó CD-lemez vagy LP a birtokunkban, akkor lehetséges egy jó alap repertoár kialakítása. A kapcsolódó tartalmakat meg lehet tervezni úgy, hogy egy adott zeneszerző legalább egy darabja kapcsolódjon más művek, zeneszerzők és korszakok felé. Például, ha megvan Mozart 40. és 41. szimfóniája, kipróbálható más szimfóniái is (pl. a 38.), vagy egy hasonló, kortárs zeneszerző szimfóniái is. Ebben az esetben a legjobb, ha ugyanabban az időszakban (jelen esetben a klasszicizmusban) maradunk, így Haydn (45., 94., 101. és 104.) vagy Beethoven szimfóniái (pl. 3., 5., 6. és 9.) jó kiindulópont. Ha Mozart a különösen kedveltek közé tartozik, akkor felfedezhetők a nagyobb zongoraversenyek (pl. 20., 21. és 23.) vagy a szerenádok (pl. 7. és a 10.-13.) és a zongoraszonáták vagy a vonósnégyesek. Egy másik lehetőség lehet a szimfónia műfaji gyökereinek feltárása (a barokk korszak concerto grosso, szvitjei és szimfóniái révén), vagy megnézni, hogyan fejlődött a szimfónia műfaja Mozart, Beethoven és Haydn után a romantika korszakában. Az alap repertoár listája egy „útvonalterv” lehet bármely felfedezéshez. A kívánságlista nagyon hasznos, tudjuk a birtoklás vágya is hamar kialakul.
Mennyire fontos egy zenekar karmestere? Mondhatni – nagyon. A klasszikus zenének felépítése, szabályai és erős, folyamatosan változó hangszerelései vannak. A művek előadásainak időbeli eltérései jellemzően az eltérő tempóból, a karmester által beállított egyedi instrukcióktól függenek. Amint több klasszikus zenét hallgatunk, felismerhetőek lesznek bizonyos zenészek és karmesterek. Szóval mit csinál egy karmester? Íme, néhány információ, amelyek segítenek megválaszolni ezt a kérdést. Az aktuális koncert során a karmesterek feladata nem csupán a darab elindítása, de feladata tempó-emlékeztető és különféle jelzések adása a zenészeknek. Ha egy zenekart nagyon alaposan előkészítettek, akkor ezekre nem feltétlenül lesz szükség. Egy karmester egyszer azt mondta, hogy a próbák során arra számított, hogy a figyelem 90%-a rá és 10%-a a kottára irányul, de az előadások során a figyelem 90%-a a zenére és 10%-a a kottára irányult. A karmester szükségességét az előadás során eredetileg azelőtt azonosították, amikor az együttesek már kialakult repertoárral (vagy, ahogy egyesek nevezik, zenei kánonnal) rendelkeztek. A XX. század elejéig a zenekaroknak folyamatosan új zenét kellett tanulniuk, és ritkán játszottak el egy darabot újra és újra hosszú éveken keresztül. A lejátszott darabok gyors cseréje miatt a koncert előtt több esetben nem volt elég idő egy darab alapos gyakorlására. Néha a zenekarok nemigen tettek többet, mint egy darabot a közönség előtt a kottából szinte felolvastak. Ezekben az esetekben a karmesterek (akik gyakran maguk a zeneszerzők is) egyértelműen létfontosságú szerepet játszottak az együttes összetartásában, a tempók vezetésében, a szólók és a dinamika jelzésében.
A zenei rendező munkája egészen más. A rendező gyakran arra törekszik, hogy egy jól ismert, gyakran játszott kompozíció egyedi interpretációt alkosson. Beethoven 5. szimfóniája esetében, (amelyet kétségtelenül több tízezerszer adtak elő, és kétségtelenül minden zenész jól ismeri) ez valami olyasmi lehet, hogy vizsgálódásai alapján egyedi elképzelése lesz a darabról, ezért vágyik ennek a megvalósítására. A jó rendező (aki egyben akár zenész is lehet), alaposan áttanulmányozza a partitúrát, esetleg kívülről ismeri a zenedarab történetét, a történelmi kontextust, majd jön a közzétett partitúra és az eredeti kézirat pontosságának ellenőrzése és az előadás előkészítése. Szükség esetén a partitúra több verzióját, sőt, esetleg mások interpretációit is meghallgathatja. (melyik rendező nem hallgatta sokszor az 5. szimfóniát?)
A próbafolyamat során a zenei rendező közli a darabról alkotott elképzelését az együttes zenészeivel, és ezt az elképzelést az együttes egyes tagjaitól kapott visszajelzések alapján különböző mértékben módosíthatja. Lényegében a rendező javaslatot tesz, majd döntőbíróként (bár néha autokratikusan) lép fel a darab előadás módjával kapcsolatos zenei döntések meghozatalában. Egy jó rendező sokkal több, mint egy stafétabot. Emiatt gyakran lehet olvasni vagy hallani utalásokat különféle felvételekre, mint például „Klemperer Haydn-ja”, „Horenstein Mahler-je” vagy „Norrington Beethoven-je”. A jó rendezőknek van egy olyan alkotásról alkotott víziója, amely átható és gyakran megható módon hozza napvilágra a zene művésziségének egyes aspektusait a közönség számára. Nem triviális feladat. Persze előfordul, hogy egy zenekar úgymond beprogramoz egy-egy darabot, mert az elvárt, népszerű, vagy lehet, hogy szerződéses kötelezettsége. Lehet, hogy nem a rendező víziója a mozgatórugó, sőt, szinte teljesen hiányzik. Az ebből eredő teljesítmény lehet hétköznapi vagy akár rossz is, sok esetben kevésbé hatékony, és a legjobb, ha elfelejtik. Azokból az esetekből, amikor, a rendező látásmódja erős; a rendező ezt a jövőképet közli az együttes zenészeivel, és egységes egészet alkot. Viszont olyan együttes, amely rendelkezik a szükséges zenei tudással ahhoz, hogy a zenét a közönséghez továbbítsa, kevés van. Egy kiváló rendezőnek nem az a célja, hogy egy együttest végig vezessen a megírt zenén a nézők csoportja előtt.
Meg kell keresni az adott darabot kiválóan előadó karmestereket/zenekarokat? Igen, de ez nagyon szubjektív lehet, és a preferenciák az idő múlásával drámaian változhatnak. Haladjunk lassan, meghallgatások és olvasmányok alapján alakítsunk ki saját véleményt. Ez a klasszikus zenei lemezgyűjtés egyik legérdekesebb és legszórakoztatóbb aspektusa, valójában nem is olyan nehéz, mint gondolnánk. A zeneművek értelmezésének nincs egyetlen, legjobb módja, így a karmesterek bizonyos művekben jobb sikereket érnek el, mint esetleg másokban. Egy nagyszerű karmester Mozart műveinek interpretálásai mellett nem biztos, hogy affinitást mutat Mahler-hez, és fordítva. …”Nemrég hallgattam Holst The Planets című művét. Furcsa módon bármennyire is tetszett a Mars című tétel, a mű többi részét unalmasnak tartottam”… Ez a teljesítmény miatt lehet. De, ennek az is lehet az oka, hogy a jó klasszikus zenének nagyon sok olyan árnyalata van, ami első hallásra nem tűnik fel. Egyesek úgy határozták meg a zenei remekművet, mint az első hallásra tetszetős alkotást, pedig mindegyik többszöri meghallgatásra még több zenei csodát tár elénk. A legtöbb igazán jó zene egy kis odafigyelést és tapasztalatot igényel. Egy nagyszerű festmény értelmezéséhez, a teljes elismeréshez, többre van szükség egy gyors pillantásnál. Hallgassuk meg a zeneművet újra figyelmesen, de ne háttérzeneként, miközben valami mást csinálunk! Majd, egy időre tegyük félre, és hallgassunk más klasszikus zenét. Semmire nincs garancia, mert a benyomás egy zenedarabról, miután egy ideig együtt éltünk vele, egészen más lehet. A művészetet ritkán szolgálják a gyors ítéletek.
