Nem véletlenül népszerűtlen a kasztrálás mint tevékenység, hiszen fontos dologtól fosztja meg azt, aki elszenvedi. Hangász közösségek berkein belül sokan ezzel azonosítják a kasztolás műveletét. Nem azt mondjuk, hogy teljesen alaptalan, inkább azt javasoljuk, hogy járjuk körbe a kérdést közösen! Aztán reméljük, ütünk akkora szöget a fejekbe, hogy sok ellenző vaskalapja billegni fog rajta!
Először lássuk, hogy miről van szó! Nem merülünk túl mélyen a részletekbe, hagyjuk, hogy a szög beütéséhez legalább a feje kilógjon. Kicsit sarkosan fogunk fogalmazni, hogy átérezzük a drámát. Adva van egy lejátszásra képes eszköz, amely szólhatna még akár jól is, de sajnos meg van fosztva a jogosultságtól. Aztán adva van mondjuk egy telefon, amely képtelen jól szólni, ám a gazda jóvoltából mindenre fel van jogosítva, hiszen ezen éli az életét és előfizetéssel rendelkezik az alkalmazáson keresztül más eszközök által tiltott szerverek tartalmához. Legyen megadva egy közös Wi-Fi hálózat, mert ez alap követelmény! Itt jön be a képbe a Chromecast. Ez is párosítva van az internetkapcsolattal, és lehetőséget teremt arra, hogy a telefon megoszthassa a jogosulatlan eszközzel a tartalom URL-jét, sőt annak lejátszási feltételeit is megteremti. Ezt a lehetőséget csak a kasztolás időtartamára biztosítja, nem örökké. Lehet egy műsorszám, egy akármilyen hosszú lejátszási lista. Mikor a lejátszást kikapcsoljuk, vége a jó világnak, elvész a másik eszköz számára a hozzáférés és a jogosultság addig, amíg újra kasztolni nem kezdünk.
Reméljük, eléggé slendrián módon fogalmaztunk ahhoz, hogy mindenki megértse! Most pedig közelítsük gyártói oldalról a kérdést! Az ilyen-olyan alkalmazások gyári telepítése jogdíj köteles dolog, amit illik minden eladott darab után kifizetni. Milyen fajta klienseket telepítsenek a gyártók? Mindet? Ki van zárva, senki nem fizetne szívesen Magyarországon egy „eszkimó heavy metal” szerver elérhetőség klienséért a helyi rajongók kemény-magján kívül. Akkor mégis melyiket telepítse a gyártó? A kérdés komoly árnövelő tényező, vegyük komolyan, és alaposan fontoljuk meg a választ! Ha Ön mondjuk rajongója az eszkimó metálnak, a Tidal, a Deezer és a Spotify lenne pénzkidobás, de ugyanez igaz fordítva is. A világ különböző részeinek lakosai számára egyáltalán nem biztos, hogy az a négyféle (három előbb felsorolt, meg az itthon csak kacskaringósan elérhető Qobuz) a fontos, és akkor még nem beszéltünk azokról a lehetőségekről, amik a készülék piacra kerülése után válnak elérhetővé.
Bizony a jövőállóság komoly dolog. Egyáltalán lehetséges, amikor számítástechnikáról beszélünk? A számítógépeink hónapok alatt válnak éllovasból „futottak még” kategóriás kacattá. A streamer gazdák nehezen fogadják el, hogy az eszközük bizony el tud avulni. De mit hoz a holnap? Ezt kevesen tudják, és el nem árulják semmi pénzért, mert ma is kell készüléket eladni, nem csak holnap.
Ha, mondjuk, a gyártó telepít valamilyen klienst a masinájába, azzal később is törődnie kell. Illik hozzá szoftver frissítést gyártani éveken keresztül, és ingyenesen eljuttatni a felhasználókhoz, szóval macera, „after sale költség” még éveken át. Mindenki emlékszik, amikor a Spotify tizenkilencre húzott lapot, és sok ismert márkanévben működésképtelenné váltak az érintő ikonok. Nagy felzúdulás volt belőle néhány éve, az egyszer biztos.
Mi lehet a megoldás? Az egyik lehetséges a kasztolás. Kell egy Chromecast a lejátszóba, és majd az minden újdonság kapcsolatot megold egyszeri jogdíj befizetés mellett. A zenei szolgáltatók számára is fontos, hogy a népszerű, rengeteg okos otthonban használt rendszerekhez csatlakoztatni lehessen őket, mint forrás.
És most kanyarodjunk vissza a címadó kérdésünkhöz! Akinek van rendes telepített alkalmazása, az ne kasztrálja azzal a hangzását, hogy kasztol, ám akinek nincs, az kasztoljon emelt fővel, és ne kasztrálja magát azzal, hogy nem tud zenét hallgatni a hőn áhított zenei bázisból. Gondolkozzon el, melyik fáj jobban?
