Jeff Beck – Blow by Blow Epic ES 85440
A 70-es évek egyik gitár-virtuóza, szakmai körökben az egyik legeredetibb muzsikusként emlegetik, ismerik el művészetét. Egyformán otthonosan mozog a blues, a rock és a jazz világában. Tehetsége túlnő a Heavy-Rock zene határain. Két évig az angol rock zene egyik „bölcsőjében” a Yardbirds együttesben vezető gitárosként működött közre megannyi felvételen, majd ezt követően saját együttese a Jeff Beck Group-al ért el sikereket. Kezdetben, ebben az együttesben Rod Stewart énekelt Kemény rock-blues szerzeményeket adtak elő. Beck érdeklődése egy alkalmi próbálkozást a Beck-Bogert-Appice triót leszámítva az igényesebb zene felé fordult. 1975-ben kiadja a korszakalkotónak számító Blow By Blow című albumát.
Ezen a lemezen érezhető törekvése, hogy eltávolodjon a rock zenétől, és a jazz felé közeledjen. A pergő ritmusú, improvizatív, feszített hangulatú, bravúrszámok mellett két örök érvényű és ma is szívesen hallgatott nóta található az albumon. A legjobban tetszik ma is a Stewe Wonder szerezte Cause We’ve Ended As Lovers című szám, melyet legjobb barátjának ajánl Jeff Beck. Csodálatos, érzelmes melódiák, a hangulatos estékre ajánlott. Csakúgy, mint a Diamond Dust című szám, sajnos ma már csak ritkaságként játszanak a rádióállomások. Sajnos Jeff Beck-től már nagyon nehéz lemezeket beszerezni, nem sok információ jut el hozzánk róla, kevésbé sikeres, mint azt munkássága fémjelezné. Ezen a csak SACD játszón lejátszható lemezen a Sony Music hangmérnökei megőrizték az eredeti analóg hangfelvételi technika jellegét, akkori jellemző jegyeit. A lemez jó példa az élő klasszikusok régebbi felvételeihez való visszatérésre, a mai problémákkal küzdő előadók néha igen szegényes „megnyilatkozásai” mellett azt hiszem ez nem csoda.
Santana – Abraxas Columbia/Legacy CS 65490
A latin zene gitárkirályának ma is megemlegetett albuma. A latin rock első-számú és kimagaslóan legnépszerűbb képviselője az első olyan muzsikus, aki kísérletet tett arra, hogy a nem angolszász népek zenéjét a rock hangzásvilágába ötvözze. Tizenöt éves kora óta gitározik, apja szalonzenekar vezető-hegedűse volt, testvére Jorge is kiváló gitáros. A Woodstock-i fesztivál nagy meglepetése, zenekarával ma már fogalom. Munkássága felöleli a mindvégig következetes latin zene rockban elérhető variációit, bár gyakran fordult a jazz felé és meditatív zenei elemeket is becsempészett egyes albumainak dalai közé. Játszott a kortárs nagyságokkal, John McLauglin-tól Buddy Miles-ig.
Az Abraxas a legeredetibb, talán a legnépszerűbb Santana lemez, élén a Black Magic Woman című és kezdetű, örökzöld nótával, aminek szerves folytatásáról a Gypsy Queen című szinte második részről egyes hozzá nem értő műsorközlők gyakran megfeledkeznek – ha nem következik a dolog olyan, mint egy félbehagyott szeretkezés. Hiába, no, ezt csak az tudja átérezni, aki tinédzserként megélte a hatvanas-hetvenes éveket. Ugyanilyen legenda az Oye Como Va láb-dobogtató, táncra, (mit táncra, az egyik legerotikusabbra a Rumbára!) csábító, hangsugárzókat bulin próbára tevő szerzeménye. Azt hiszem, sokunknak könnyek szöknek szemébe a Samba Pa Ti című igencsak érzelmeket felkavaró szám hallatán, régi udvarlásainkra gondolva. Ez a lemez az első hangtól az utolsóig élvezetes, nem szabad a léptető gombhoz nyúlni. A zenei szerkesztő Fred Catero nem véletlenszerűen válogatta össze a dalokat. Az sem véletlen, hogy az üzleti szempontokat is figyelembe véve SACD-n, mint új formátumon, ilyen korszakos albumokat jelentet meg a kiadó.
Carmen McRae – Fine and Mellow, Live at Birdland West Concord Jazz SACD 1005-6
A New York-i születésű Carmen McRae Amerika egyik legjobb jazz-énekesnője, aki mellesleg tehetséges zongorista és dalszerző is. Pályája kezdetén olyan nagyságokkal szerepelt, mint Mercer Ellington, Count Basie. Rövid ideig, az ötvenes években, „csak” zongorázott, majd a hatvanas és hetvenes évekbeli világ-körüli turnéin bizonyította maximális rátermettségét a színpadi munkára. A nyolcvanas években ő volt az egyetlen, aki nem engedett a kommersz nyomásának és a lírát továbbra is egyedi keserédes közvetlenséggel tolmácsolja.
Figyelemre méltó ritmikai könnyedséggel énekel, ügyes frázis fordulatai remekül segítenek abban, hogy eltitkolja viszonylag kis hangterjedelmét. Ugyanakkor ballada stílusa hatalmas emocionális mélységekről tanúskodik. Előadása relaxált és szerény, mesterségbeli tudásának és odaadásának megfelelően helye biztosított a jazz-éneklés történetében. Ez az 1987-es felvétele Grammy díjazott az élő (tehát nem stúdió) felvételek sorában. A felvételen rajta van a Birdland jazzclub mágikus atmoszférája, Carment körülölelik zenésztársai, mindez átjön a sokcsatornás felvétel hallgatásakor. Cole Porter, Billie Holliday, Fats Waller, Eubie Blake szerzemények kitűnő tolmácsolói a partnerek: Red Holloway tenor szaxofon, Jack McDuff hammond orgona, Phil Upchurch, hogy csak a kedvenceimet emeljem ki. Mint már említettem előző lemezbemutatóimon az új lemeztechnikák a régi mesterfelvételekből is táplálkoznak, jelen esetünkben ezt Phil Edwards hangmérnöknek köszönhetjük, aki sok ilyen szuper produkciót készített az évtizedek során. Ez esetben nemcsak az eredeti helyszíni felvételt, hanem a digitális 5.1 keverést is ő végezte. Így találkozik a régebbi és a legújabb technika a mesterségbeli tudás és a művészet.
Charles Mingus – Mingus Ah Um Columbia/Legacy CS 65512
„…Az elidegenedés, saját érzékenységével és sorsának dramatizálására való hajlamával párosulva, a heroikus nyugtalanság és ragyogás művészi karrierje elegendő fűtőanyagot adtak kivételesen briliáns művészi életútjához…” olvashatjuk életrajzában. Az 1922-es születésű művész vegyes származása váltotta ki az ötvenes években az ellenérzéseket és az üldöztetés érzetét. Pályája során fontos ható tényező Richard Strauss szimfonikus költeményei, Debussy, Ravel, Bach és Beethoven művei. A csellóról vált nagybőgőre, és virtuóz nagybőgőtechnikát fejleszt ki, a nagybőgő fogólapját a zongora billentyűjéhez hasonlóan kezdte használni. Generációjának olyan jelentős úttörőivel dolgozott együtt, mint Charlie Parker, Miles Davis, Thelonius Monk.
Mingus a fekete bőrű menedzsment, és a művészek vezette lemezmárkák egyik úttörője volt, nehezen talált olyan együttest amely képes volt komplex elképzeléseit megvalósítani. Leglényegesebb, hogy nem a megszokott struktúrákat használta, a megkomponált anyagot free és csoportos improvizációival, gyakran különböző tempóban és hangfajban dúsította, különböző motívumok egybehurkolásával alakította. Új utakat nyitott a nagybőgőjátékban. Ez az album az első a Columbia társaságnál kiadottak sorában 1959-ből. Azóta legendássá vált, Good By Pork Pie Hat… című felvétel, a tenorszaxofon királyának sokszor nevezett Lester Young szerzeménye, ettől kezdve számtalan feldolgozást él meg. E lemezen hallhatók a „Mingus ágyú” legfontosabb töltetei: Better Git In Your Soul, a kemény 6/8-ados ütem első belépése a modern jazz-be, és a szatirikus skat-játék első példái: Fables of Faubus, valamint Jelly Roll Morton jazz-komponista emlékének megidézése. Még három eddig kiadatlan gyöngyszem található a kiadványon. Az eredeti klasszikus háromsávos rögzítés technikával felvett anyag digitalizálása Mark Wilder és Rob Schwarz munkája, természetesen sztereó, ez a lemez csak SACD játszóval játszható, de nagyon megéri, nélküle nincs teljes értékű gyűjtemény.
Tony Bennett Playin’ with my friends: Bennett Sings The Blues
Lehet, hogy lemezbemutatóm ezekkel a „szomorkás” felvételekkel egy kicsit komolyra sikeredett, de megismerve ezeket a remekeket, talán rajtuk keresztül, megértjük a másik véglet szertelenségét is. Tony Bennett nevét hazánkban ritkán emlegetik, talán kortársát Frank Sinatra-t többet. Méltánytalan, ha csak karácsonyi lemezeit ismerjük azokat is olcsó kiadásban, több művész produkciója között elvétve említve. Ennek a művésznek egész karrierje során szerencséje volt olyanokkal fellépni és lemezeket kiadni, akik a legkiválóbbak között jegyeztek pályafutásuk egész ideje alatt. Így van ez most is. Ez az album is tükrözi, hogy élete során nem állt meg a kísérletezések sora. Minden művész játékában tükröződik a tiszta öröm, mély szakmai alázat, és egymás művészetének tisztelete.
„….Szeretném kifejezni köszönetemet mindenkinek, aki életem 75 éve alatt igaz barátaim…” Playin’ With My Friends! A barátok között nem kisebb világnagyságok, mint Stewie Wonder, B.B. King, a nemrég elhunyt Ray Charles, valamint a fiatalok közül: Sheryl Crow, Diana Krall, Natalie Cole (Nat King Cole leánya). Természetesen a kíséret, a Ralph Sharon Quartet is fenomenális. Ralph Sharon Yamaha zongorán, Clayton Cameron Ludwig dobszerelésen Paul Langosch és Gray Sargent Yamaha gitárokon kíséri Tony Bennet és a többi közreműködő énekét. A hangszerek gyártóit azért említem, mert jellegzetes, rájuk jellemző hangzásukat meg kell jegyezni minden hozzáértő lemezrajongónak. A felvételeket Sennheiser és Neumann mikrofonokkal készítették. A nóták között Count Basie, Joe Turner, Johnny Mercer szerzemények, olyan 5.1-es keverésben, amely a körbeölelős (surround) hangzás iskolája is lehet, mindez sokszereplős sok zeneszerszámos előadásban. A kiváló 2001-ben készült DSD Mastering mérnöki munka Darcy Proper (Sony Music) keze nyomát viseli.
