Tudnivalók a „nehézsúlyú” vinyl lemezekről
A „180 grammos vinyl” meghatározás sok vitának és félreértésnek táptalaja az audiofilek és hanglemez-barátok között. Vitatkozni felesleges, úgy is mondhatnám, hogy semmi varázslat nincs a „nehéz” vinyl lemezben, ami indokolná a fényes „180g” matrica lemez-eladást segítő hatását. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lenne előnye a 180, vagy akár a 200 grammos LP lemezek alkalmazásának.
A barázdák modulációs mélységét, amit a lemez felületébe rögzítenek, műszaki szabványok írják elő. A szabvány minden lemez esetében pontosan determinálja a barázdák mechanikus méretét és elhelyezkedésük módját. Mivel mikron-méretű tartományról beszélünk 100 gramm tömeg (esetleg még kevesebb is) képes a megfelelő hordozó valamennyi hangzással összefüggő paraméterét biztosítani. Ezért leszögezhetjük, nagyon kis ráhatása van a lemez súlyának a barázdába zárt hangzás minőségére.
Tény, hogy a nyomás, vagy a közvetlen-vágás módja nem változik, nem függ a lemez tömegétől, vagy vastagságától, nincs külön előírás a 140, 160, 180, vagy akár a 200 grammos
Mivel a tű, a csiszolás geometriájának függvényében amúgy is csak egy meghatározott mélységig képes befeküdni a barázdába. A túl mély barázda, ami jelentősen meghaladja a felszínt, csak rontana a hang minőségén, mivel a tű kizárólag azt tudja letapogatni, amihez fizikálisan hozzá tud érni. Ahhoz, hogy a barázda méreteket az aktuális szabvány fölé növeljék, teljesen át kellene formálni a szabványokat és egyéb karakterisztikákat, ami viszont már a jelenlegitől eltérő hangszedő terveket is igényelne, nem beszélve a kompatibilitás kérdéséről.
A vinyl-lemezek hangminősége alapvetően az alkalmazott mastering forrás minőségétől függ. Természetesen befolyásolja még a mastering eljárás berendezéseinek minősége és a nyomás/vágás minősége is.
Miért gondolja bárki, hogy a 140 grammot meghaladó lemez általában jobb? Mik a tömeg növelésének előnyei? Miért tekinti jobbnak a nehezebb lemezt úgy az ipar, mint a felhasználó? Íme néhány lehetséges válasz ezekre a kérdésekre:
1. A nehezebb lemez sokkal tartósabb, és jobban ellenáll a mechanikus igénybe vételeknek. Egy 180 grammos vinyl-lemezt könnyebb kezelni, és kézben tartani, emellett a tárolás körülményeire is kevésbé érzékeny. Kevésbé hajlik meg az évek vagy évtizedek alatt. (Itt nem a tűvel közvetlen kapcsolatba kerülő barázda ellenálló képességére, pusztán a lemez mechanikus tulajdonságára gondolunk)
2. A nagyobb tömegű lemez stabilabb alátámasztást adhat a tűnek, emellett a káros vibráció kialakulását is jobban gátolja, amely hatással van a hangminőségre. Ez a hatás jól kiegészítheti a lemeztányér és a ráhelyezett lemezalátét vibráció csökkentő hatását. Ezek együttesen akár egy magasabb kategóriás hangot is eredményezhetnek.
3. A túl vékony lemez-profil a hangszedő karakterisztikától és a lejátszó beállításától függően módosíthatja a VTA (vertikális irányszög) beállítását. (VTA: ahogyan a hangkar a lemez felületéhez képest elhelyezkedik) Ennek hatása hallható a lemezjátszó-kar beállításától függően.
Hagyományosan a 180, vagy 200 grammos vinylhez társítjuk a minőségi előírásokat. Mikor ezek a nagy-nyomással készült verziók megjelentek a piacon, magasabb minőségi színvonalat képviseltek, ám ezt elsősorban a mastering és a gyártási eljárásnak megkülönböztetett minőségének köszönhették, nem a tömegüknek. Napjainkban a gyártás minősége lehetővé teszi, hogy akár az eredetivel megegyező újra-nyomások készülhessenek.
Az olyan jelölések, mint a Classic Records által alkalmazott „Quintex SVP” (Super Viny Profile), vagy a Mobile Fidelity Sound Lab „UHQR” (Ultra High Quality Record) amelyet a Japán JVC gyártás-technológiájához fejlesztettek, alapvetően 180, és 200 grammos lemezekre kidolgozottak, felületi nyomással. Ez az eljárás sokkal pontosabb sík felületet hoz létre, mint a hagyományos préselési mód. Mivel ez az eljárás garantálja azt, hogy a lemez szélétől a középpontig nem változik a lemez vastagsága, egyenletesebb a hangminőség. E mellé társul a kimagasló minőségű forrásanyag és mastering, ami végeredményben a minőséget ténylegesen hozza. A gyártás módja bármilyen lemez-tömegen alkalmazható, sőt a hangminőség is megmarad, de inkább a hagyományos fizikális minőségérzethez nélkülözhetetlen a nagyobb tömeg.
A nehézsúlyú 180 és 200 grammos vinyl nyomatokhoz általában limitált kiadás, audiofil kiadás és hasonló jelzők párosulnak. Ezek sajnos nem minden esetben különleges préselési móddal készült lemezek. Néhány ezek közül is, bizony rettenetes minőséget képvisel. Napjainkban a 180 grammos lemezekhez is használnak digitális(!) forrásanyagot és gyenge mastering előkészítést! Az, hogy egy lemez 180 grammos, tehát nem jelenti automatikusan a jó minőséget – sajnos. Miért történt az, hogy gyenge minőségű 180 grammos lemezek árasztották el a piacot?
Néhány lehetséges válasz:
1. Okozhatta a vinyl lemezeladások 2005 óta folyamatosan fokozódó újraéledése (ami napjainkban is tart), ami miatt a gyártók úgy gondolták, hogy sikeres lehet a régi kiadások új köntösben való megjelenítése. Mi sem hangsúlyozhatná jobban a minőség érzését, mint a 180 grammos kivitel. Nem lenne ebben semmi kivetni való, de az fontos lenne, hogy minőségi kiadásokkal szolgálják ki a megnövekedett érdeklődést.
2. A váratlan vinyl értékesítés emelkedése beindított egy folyamatot, amelyet a gyártók a 180 grammos kivitelekkel még jobban fokozni szeretnének. Az utóbbi 10 évben valahogy a 180 grammos kivitel vált népszerűbbé annak ellenére, hogy magasabbak a gyártási és eladási árak. Nem feltétlenül jelent hozzáadott értéket, ám jobban eladható. (főleg a mai laikusoknak)
3. Mivel manapság már nem feltétlenül meghatározó tényező a műszaki hozzáértés, ez megnyitotta az utat bárki számára, aki lemezt akar kiadni. Bármilyen címkével lehet lemezt készíteni, csak egy gép kell hozzá és máris megjelenhet a piacon. Akár a 180 grammos vinyl hagyományos hozzáadott értékei nélkül – legalábbis amíg tart a bizalom, és a hit.
Mielőtt cikkünk véget érne szót kell ejteni az alapanyag minőségéről is. Csak érintőlegesen megemlítjük, hogy az első felhasználású, úgynevezett „szűz vinyl-t” a hetvenes években néhány klasszikus kiadó préselt. Mivel a hetvenes évek elején az iparág kezdett vékonyabb lemezeket gyártani anyagtakarékosság és nagyobb profit növelés okán, a zeneipar minőségi kompromisszumok mellett kezdett újrahasznosított vinyl alapanyagot használni. Ebben közrejátszott az első, 1973-as olajválság, a helyzet csak rosszabb lett a második, 1979-es, iráni olajválság következtében. Az újrahasznosított vinyl alapanyag több barázdazajjal jár, olyan zenei részleteknél hallani amelyek halkabbak az átlagosnál.
Szóval hogy is fejezhetném be? Nos, pont ott, ahol elkezdtem. A 180 grammos vinyl nem varázsszer és nem garantált válasz a minőség kérdésére. A megnövekedett súly jelenthet akár magas minőséget, de sajnos ugyanúgy jelenthet csapnivalót is. Nagyon fontos tehát, hogy a leglényegesebb kérdésekre koncentráljon. Ki készítette a felvételt és a mastert, illetve hol vágták/préselték a lemezt? Milyen forrásokat alkalmaztak? Hol nyomták? Ha tényleg jó LP-t akar vásárolni, a súly jelölés értéke csak a második legyen a döntés meghozatalakor. Ne gondolja, hogy önmagában a 180 gramm jelölés jó választást jelent. Semmiképpen ne hagyja, hogy pusztán ez legyen a kiválasztás alapja. Kétségtelen, hogy vannak előnyei, ám a lemezek egy része elsősorban marketing fogásként alkalmazza, amely nem jelenti a hagyományosan jobb mastering minőséget.
A vinylgourmet blog cikke alapján
