Tisztelt Olvasónk!

A szórakoztató elektronika világában a nagy-léptékű változások korát éljük. A hifi-kereskedelem is egy korszakos lépcsőn lépett előre egy kissé megváltoztatva az általános vásárlói szokásokat. A web-áruházak előretörésével felértékelődött a hifi-sajtó szerepe is. Rengetegen olvassák a teszteket és hozzá böngészik a „legjobb” árajánlatokat. Az évente megrendezett kiállításokra több ezer látogató kíváncsi. Az idén a hangosítástechnikai és hangszerkiállítás nyitotta a szezont, a hagyományos hifi show ez évben új helyszínen lesz. Egy másik hobbi-tábor a házimozi rajongóké szintén rendez egy bemutatót. A szakmában az elmúlt válságos évek elteltével egy kis élénkülés tapasztalható. Ebben a nyüzsgésben szeretnénk mi is részt vállalni a hangzáskultúra terjesztésének oldaláról.

Képek és hangok között élünk, természetes, hogy a legjobb minőséget keressük. Közvetlen környezetünk, a lakás- és hobbikultúra fontos szegmense a szórakoztató-elektronika, amit az érdekelt cégek igyekeznek maximálisan kiszolgálni. Ehhez viszont a „másik oldalnak” a vásárlónak is felkészültnek kell lennie, hisz a csúcsminőségű elektronikai termékek is akkor nyújtják a legjobbat, ha bizonyos alapkitételekkel mi, tulajdonosok is tisztában vagyunk. Nyitottak vagyunk-e arra, hogy érzékeinket kihegyezzük – miért – mert egészen más hangzást kapunk, ha megfelelő helyet találunk a hangfalaknak. Mert berendezési tárgyaink rossz irányba megváltoztathatják egy egyébként jó rendszer hangzását is. És még folytathatnánk a sort. A technika messze megelőzte az ismertetésére szolgáló fórumok kínálatát, nem is igazán tudjuk követni azt a tempót, amelyet a technika diktál.

Még szerencse, hogy a Happy Birthday to You-t ajándékbontás előtt acapella zengi el a család: az emberi énekhang lehet hamis, de torz soha. Az abszolút hallású kiválasztottaknak persze elég a jelzésszerű utalás, a muzsika közvetlenül az elméjükben vet hullámokat, olvassanak bár kottapapírt, Köchel-jegyzékszám alapján azonosítsák be a művet, esetleg leharcolt táskarádión ismerjenek rá az első hangzatokból. Ők azonban kevesen vannak. Minél inkább közelít az egyén személyre szabott harmóniarezonanciája a botfül kategóriához, annál kevésbé engedheti meg magának, hogy gyenge minőségben vegye magához a melódiát.

Ez nem lehet kizárólag pénz kérdése, hiszen a kiváló alapanyagú tetők és falak, a feng shui szerint épített kertek, a nagy tudású építészek, belsőépítészek, lakberendezők és kerttervezők foglalkoztatása nem áraszt szegény-szagot. Ugyanakkor a gyönyörű enteriőrökbe valósággal belerondítanak a „letudott” vásárlás jelei, az akciós, gazdaságos, „…told ki az üzletből és felejtsd el” készülékek, de gyere jövő hónapban is mert lesz új akciónk…! Pedig ezek a berendezések hivatottak meghitté, izgalmassá tenni az estéket, hangulatot varázsolva hétköznapjainkba. A szórakoztatóelektronika feladata is, hogy segítsen megőrizni a zene- és filmművészet kincseit.

Mérce, IQ, kapanyél. Nincs igazán definíció arra, hogy mit jelent ma a hifi, s különösen nincs a High-End fogalmára. A Wikipédia, az internetes szabad lexikon előbbit így foglalja össze: „A High-Fidelity vagy hifi egy szabvány, amely a reprodukált hang (…) magas minőségét garantálja. Az adott hang (…) elkészítése során igyekeznek a zajt és az egyéb torzítást okozó tényezőket minimális szintre, vagy nem észrevehetőre csökkenteni. 1973-ban a Német Szabványügyi Hivatal (DIN) a DIN 45500 nevű szabványban fektette le a minimális követelményeket a frekvenciamenet, a torzítás, a zaj és egyéb hibákra vonatkozóan.” Tulajdonképpen korrekt, de lexikonszerűen tömör, a részleteket hanyagoló szócikk, ránézésre ez tűnik fel először. A másik szemet szúró érdekesség, hogy harmincöt éve próbálták pontokba önteni a lényeget a tüchtig németek – először, és utoljára.

A vonatkozó passzust fellapozva egyébként valóban olyan értékeket találunk, amelyek ma is megállják a helyüket, ezek teljesítésével bármely gyártó készülékei hifi minőségűek lehetnek. Csakhogy ma már nagyon kevesen tartják be e (nem is kötelező, hivatalosan sehol sem ellenőrzött) paramétereket. A szórakoztatóelektronikai kütyük oroszlánrészét olyan távoli országokban sokszorosítják dömpingáron, amelyek soha nem tekintették szívügyüknek a nemzetközi előírásokat. E távoli államokban egyszerűen oldják fel magukban a nyugati fogyasztói társadalmak precíz szabályozói és konzumőrülete közötti ellentmondást: ők a mennyiségre fogadnak, de a minőségre tesznek.

Ezt elégelték meg elkötelezett, vérbeli audiofil hobbistából – nem kevés küldetéstudattal bíró – fejlesztőkké, majd gyártókká, forgalmazókká előlépett zenebarátok, akiket zavart, hogy kiüresedett a hifi, mint minőségjelző – és bevezették a High-End fogalmát. Attól óvták magukat, hogy a ’73-as DIN szabványhoz hasonló, sarkítottan lényegre törő műszaki leírással határozzák meg az új kategóriát: tökéletesen tisztában voltak vele, hogy ezt a megjelölést is nagyon hamar felhígítják a tucatmárkák. A leginkább találó és sokat eláruló, plasztikus meghatározást egy „vérbeli” valahogy így fogalmazta meg: „…képzeld el, hogy egy koncertteremben ülsz, ezen belül is a zsöllye legjobb helyén, úgy, hogy a zenekar tökéletesen játssza a kedvenc darabodat. Vagy, ha akarsz, állhatsz a karmesteri pulpituson is, mindegy. Nos, ez a zenei élmény a High-End. A hifi pedig az a hangminőség, amelyet a büfébe, vagy a ruhatárba kiszűrődni hallanál…” Azt nagyon jól tudják a pionírok, hogy az általuk kínált, tökéletesen tükrözött zene iránt – sajnos – igen kicsi az igény. (Jól tudják, de nem fogadják el…) Ha pedig így van, reklám- és marketingstratégiájuk is a belterjesebb, célzottabb módszereket követi: a szinte szeánsz szerű, szűk összejövetelek, a szakkiállítások, és az ezek által gerjesztett száj- és fülhagyomány volt a fő fegyverük kezdetben, és még ma is jellemző eszközük. Ugyanakkor, mivel ők nap mint nap olyan élmények részesei, amelyek folyamatos minőségi többletet adnak az életüknek, s amelyek kioltanak, semlegesítenek mindenféle – a világban teljes életet élőnek óhatatlanul kijutó – stresszt, arra törekszenek, hogy minél többeket megismertessenek a kívülálló számára hihetetlennek tűnő új értékekkel. Persze gyakran csalódnak, ha bogarasnak bélyegzik őket, akik utolsó garasukat is képesek letenni például egy új típusú hangsugárzóért, és mellette. Nem értik, ha valaki hajlandó erején felül presztízsautóra költeni, amely ugyanúgy elviszi őt á-ból bé-be és vissza, mint egy szolid, közepes árfekvésű átlagkocsi, legfeljebb kényelmesebben (gyorsabban nem nagyon: a KRESZ általános érvényű), miért nem enged meg magának olyan beruházást, amely maradandó, és megújuló többlet teremtésére (zenei élmény, pszichés rekreáció) hivatott; ráadásul nem amortizálódik olyan gyorsan, mint a legtöbb használati tárgy.

Az igazi audiofil, a High-End elkötelezett rajongója egészséget, örömet, kultúrát szeretne továbbadni; és mivel csak ennek él, ha teheti, megélni is ebből szeretne. Vállalkozást alapít, tudomásul veszi és tiszteletben tartja a gazdasági társaságokra vonatkozó kötelmeket, tűri a nyűgöket s nyilakat. Elismertségre törekszik, nemzetközi kiállításokra jár, komoly díjakat nyer, cikkeket jelentet meg szaklapokban, illetve olyan médiumokban, amelyekről sejthető, hogy közönségük vevő lehet a minőségre, a magasabb rendű, teljesebb értékű mindennapokra. Ők a mi partnereink, barátaink, de aki az internetes fórumokon nick-név mögé bújva osztja az ész nem barátunk, hiába a gyakorlat, miszerint troll-nak lenni király.
Most vegye mert most van! Sokkal többről van szó! Hangzás kivitelezéséről és még fontosabbról: otthonunk kultúrájáról. Még akkor is, ha konzervzenének tituláljuk a lemezről szóló hangokat. Még akkor is, ha azt mondjuk, drága. Utóbbit rögtön megcáfolom: ezek a berendezések nem kerülnek többe, mint egy masszázskád vagy medence, és igen jól jön lelkünknek megmártózni a tiszta hangokban. Ráadásul már nem is kell ilyen „túrára” vállalkoznunk, mert minden itthon van, vagy sok évtizede praktizáló importőrök képviselik a gyártókat hazánkban. Persze a hifi, és még komolyabb válfaja, a High-End területén jártas olvasó örömmel veszi a jó hírt, hiszen tudja, a jó készülékért a világ végére is érdemes elmenni. Választhatunk olyan hangsugárzók, amelyek a kiváló hangminőség mellett nem mennek a háziasszonyok agyára, sőt, színükkel és formájukkal illenek a lakás berendezési tárgyaihoz. Nemcsak a férfitársak privilégiuma hifiberendezést vásárolni. Az elektronikus kulturálódás igenis családi szórakozás, a berendezés összeállításának pedig ezen sokrétű követelményeknek kell megfelelnie.

Sajnos a New York-i Filharmonikusokat nem tudjuk meghívni lakásunkba vendégszerepelni, de ha megelégszünk azzal, hogy a lemezeinken világhírű előadók szerepelnek és a felvételt nemzetközi hírű hangmérnökök rögzítették, akkor már van egy biztos kapaszkodónk. Ha a lejátszó és erősítő berendezéseinkbe apait-anyait beleadtak, akkor egy pár jó hangsugárzó csodákra képes. Betölti muzsikával a szobánkat és a lelkünket. Kell ennél nagyobb gyönyörűség – Igen, kell, mert ezzel még nem értünk a végére! Az eredeti hangverseny élményét újra felépítő hifi-t és High-End minőségű erősítőket, hangrendszereket vásárolhatunk. De tudjuk-e egyáltalán, mi a különbség a hifi és a High-End között – vajon ennyire vágyunk – ennyi elég, vagy uram bocsá’ még a pénztárcánk is bírna ennél jóval többet, ha ismernénk a technikát, ha tudnánk, mit, és legfőképp hol keressük. Nem is hisszük, milyen élményekről maradunk le, mert a bőség zavara és az abban való eligazodás is egy külön műfaj.

Magazinunkat „régi motoros szakszerzők” tollával írjuk. 

Kedves Olvasó! Dőljön hátra a karosszékében, kattintson, és mélyüljön el világunkban!