Kevin Kastning-Szabó Sándor és Major Balázs az amerikai Greydisc Records gondozásában megjelent, Ethereal IV című albumát (Greydisc GDR3560) nyugodtan nevezhetnénk magyar kiadványnak is.
Nemcsak azért, mert a kompozíciókat előadó trió kétharmada magyar, hanem azért is, mert a felvételek 2018-ban Kevin Kastning európai turnéja során, Kismaroson készültek. A hivatalosan az idei év elején megjelent lemez, ahogy az elnevezéséből is kitűnik, nem előzmény nélküli. Habár nem tekinthető a friss album a korábbi kiadvány szerves folytatásának, de a „rokonság” vitathatatlan.
Közreműködnek: Kevin Kastning – 30 húros Contra-Alto gitár, Szabó Sándor – elektromos gitárok, Major Balázs – ütősök.
Rendszeres olvasóinak nem kell bemutatni a hasonló – álmodozó és szürrealisztikus improvizált – hangokat amelyek új portálokat nyitnak meg, hogy a hallgató számára új lelki/szellemi érzéseket nyissanak meg. Ezen a ritka hangulatú lemezen a trió hat hosszú zene-számot jelentetett meg, amelyek olyan szorosan együtt állóak, mintha ikrek lennének, de nyilvánvaló, hogy ami itt történik, csak a jól kipróbált improvizáció eredménye lehet.
Major mindenféle ütnivalója a hat rész során igen változatos, néha kézidobokból, cintányérokból és egyéb könnyebb érintésekből állnak, amelyek úgy tűnik, hogy közvetlenül a felszín alatt léteznek. Mintegy vezetősávként működik a gitárosok számára. Az adott nyolc vagy kilenc perc alatt sok minden változhat, beleértve a teljes irányváltást is, miközben a darab szelleme továbbra is érintetlen marad. Kastning végig a 30 húros kontra-alt gitárján játszik, mind vezetőként, mind kísérőként, eléri az akusztikus hangok panorámájának változatosságát. Szabó Sándor számos hangszert hozott a felvételekhez, főleg elektromos gitárokat, de élő hangfeldolgozást és effekteket is alkalmaz a felvételek során.
Az albumot hallgatva leginkább az olyan filmek elevenednek meg előttünk, amelyekben látszólag egymástól függetlenül, több szálon zajlanak az események. Majd a film utolsó felében fut egybe minden és akkor láthatjuk a maga komplexitásában az egészet. A repertoárban – nézőponttól függően – öt vagy hat szálon futnak az események. A megítélésbeli eltérés abból fakad, hogy a lemez hatodik, egyben záró száma önálló sztori vagy a megelőző öt felvétel esszenciája. Ugyanis mindkettő vonatkozásában tudunk felsorakoztatni érveket. A megítélés azt hiszem erősen hallgató függő lesz. Én, személy szerint az esszencia mellett teszem le a voksomat.
Azt vallom, hogy igazán minőségi produkció csak úgy születhet, ha az előadók jól ismerik egymást. Az Ethereal IV kapcsán ez a feltétel is adott, hiszen a két remek gitáros, Kastning és Szabó már több évtizede együtt dolgozik. Számos tartalmas és rendhagyó album került ki eddig is a kezeik közül. A mostani lemezük is egy jól sikerült darab. Ez a gitár album nem azoknak szól, akik mézes-mázas, fülbemászó gitár dallamokra vágynak. Ennek a zenének a szépsége mellett mélysége is van. Igazi, szürkeállományt megmozgató kompozíciók gyűjteménye ez. Igényli, de meg is hálálja az odafigyelést. A trió produkciója maximálisan kitölti a „gitárzene másként” definíciót. A művészi oldal mellett mindenképpen érdemes egy gondolatot szentelni a technikainak is. Hiszen az albumról a megszólalás szempontjából is csak felsőfokon lehet beszélni. Remek ajándék minden gitárzene kedvelőnek, azonban ne lepődjünk meg, ha nem mindig lehet felismerni a kedvenc hangszert.
Az Ethereal IV tetszőleges számú új kaput nyit meg azoknak a hallgatóknak, akik új távlatokat keresnek. Azoknak, akik szeretnék élőben is élvezni az előadók produkcióját javaslom Szabó Sándor honlapjának a figyelemmel kísérését.
Mark Wingfield-Jane Chapman-Adriano Adewale: Zoji. Aki meghallgatja Mark Wingfield (Egyesült Királyság), Jane Chapman (Egyesült Királyság) és Adriano Adewale (Brazília) közelmúltban megjelent lemezét, a Zoji-t, különleges zenei világba csöppen.
Egyrészt azért, mert, közel háromszáz éves „időhíd” jelenik meg néhány kompozíción keresztül. Ugyanis a „Pasquali’s Dream” és a „Prélude Sinueux” számok alapjait a 18. század elejéről származó művek jelentik. Másrészt, pedig a sajátos hangszer párosítás (gitár-csembaló-ütősök) miatt. A lemez repertoárjában 11 szerzemény kapott helyet, bő egy órányi játékidő mellett. Az említett két kompozíció kivételével valamennyi számot Wingfield jegyzi szerzőként. A gitáros csembaló iránti vonzereje – saját bevallása szerint – abból fakad, hogy az instrumentumot óriási gitárnak tekinti. Chapman és Wingfield nem voltak maradéktalanul elégedettek azzal, amit a gitár-csembaló párosból kihoztak. Úgy érezték, hogy egy nehezen definiálható valami még hiányzik a produkcióból. Hosszas ötletelés után rájöttek, hogy mi hozhat még egy extra dimenziót a munkájukhoz. A „koktélcseresznyét” az ütős hangszerek bevonása jelentette. Eddigi zene pályája során Wingfield többször dolgozott már együtt a dobos Asaf Sirkis-szel. Ő ajánlotta zenésztársának a brazil ütőhangszerest, Adriano Adewale-t. Aki nagy lelkesedéssel vett rész a produkció által kínált zenei időutazáson.
Az eredmény egy figyelemre méltó zenegyűjtemény, amely túlmutat a megszokott stílusbeli megfontolásokon vagy általános határokon, megalkotva saját párhuzamos világát. Az album a new york-i székhelyű MoonJune Records gondozásában jelent meg.
Közreműködnek: Mark Wingfield – gitár és hangképek, Jane Chapman – csembaló, Adriano Adewale – ütősök és ének
Dennis Rea: Giant Steppes. Nem egyszerű dolog stílus keretek közé szorítani Dennis Rea legújabb albumát. Ugyanis annak is éppúgy igaza lehet, aki világzenének nevezi, mint aki fúziós vagy progresszív zenét lát benne.
Nem új keletű ez a próbálkozás az előadó részéről a szélesebb spektrumú zene világában. Hiszen 2010-ben már jegyzett egy hasonló stílusú lemezt, ami a Views from Chicheng Precipice címet viselte. Ami, hajdan a keleti-nyugati fúziós zene „besorolást” kapta. A Giant Steppes cím alatt futó lemezzel ismerkedve az a kép bontakozik ki a hallgató előtt, hogy az előző lemez koncepcióját építi tovább Rea. Az 50 perces, négy felvételt tartalmazó albumon távoli világok hangszerei adnak egymásnak randevút. A modern hangszerek mellett olyan ősi instrumentumok is szóhoz jutnak, mint az ausztrál didgeridoo vagy a tibeti teleszkópos kürt, a mennydörgő hangú dungchen.
A több éven át felvett Giant Steppes a mindig kiszámíthatatlan gitáros/zeneszerző/hangszerelő eddigi legambiciózusabb albuma, amely vidám, ámbár tisztelettel interpolálja a Selyemút sivatagi látomásait, az orosz kórusdalokat, a Tuvan torokdalát és a „mutáns” tibeti popzenét – természetesen a műfaji tisztaság figyelmen kívül hagyása nélkül. Az album földrajzilag és szonikusan is a térképen van, keveredik a jazz, a heavy prog, a krautrock, a surf, az elektroakusztikus hangzásképek és a terepi felvételek, és olyan hatalmas zenészeket mutat be mint:
Dennis Rea / elektromos, akusztikus gitárok, orgona, kalimba
Dick Valentine / alt / szoprán szaxofon, fuvola
Wadim Dicke / fretless basszusgitárok
Albert Kuvezin / hang, Greg Kelley / trombita
Greg Campbell / elektromos francia kürt, Stuart Dempster / didgeridoo
Don Berman / dob, ütőhangszerek
Juliana Svetlichnaya és PAVA / ének, hurdy-gurdy, Brian Oppel / dob
Steve Fisk / billentyűsök, hangeffektek, Greg Powers / dungchen kürt
Daniel Zongrone / dobok , ütőhangszerek
A lemez anyaga nem a klasszikus „bemegyek a stúdióba és mindent felveszek” forgatókönyv szerint készült. Amit hallunk az a 2016-2019 időszak termése. Nagy meglepetés fogja érni azt, aki a lemez beharangozott stílusa kapcsán valami fülbemászó, relax hallgatnivalót vizionál. Ugyanis vannak meglehetősen karcos részei az anyagnak. Gondolok itt többek között a „Wind Of The World Next”, amely tuvai torokénekkel kombinált energikus metálzene. De, akár említhetnénk a záró felvételt, a „The Fellowship Of Tsering”-et is. Amely kapcsán sokaknak a Led Zeppelin Physical Graffiti-je fog bevillanni. Aki szeretne egy tradicionális, etno jelmezbe öltöztetett energiabombát, az feltétlenül hallgassa meg Dennis Rea új albumát! A lemez a new york-i székhelyű MoonJune Records gondozásában jelent meg.
