A Nagy-fa árnyékában
Most még csak négy nap jutott a nagyközönségnek a megújult Várkert Bazár megcsodálására, azonban az építők ígérik, hogy augusztusra teljesen igénybe vehető a terület. A Kádár-éra összeomlása óta eltelt időszak talán legjobban szem előtt lévő műemléki felújítása, az 1883-ban épült és 1984 óta zárva tartó Várkert Bazár rekonstrukciója. Tervezője Ybl Miklós születésének 200. évfordulójára készült el és több mint 2500 négyzetméter kiállítási térrel gazdagítja a fővárost.
A Budapest I. kerületében található neoreneszánsz stílusú Várkert Bazár 1875 és 1883 között Ybl Miklós tervei alapján épült és a kertek reprezentatív építészeti lezárását szolgálta a Duna felé. Az legenda szerint Erzsébet királyné „kedvéért” (egy kis SISSY effektus) létrehozott épületegyüttes kiemelt műemlék, 1987 óta a világörökség része. A Várbazár közepén hat méter magas árkádos üzletsor húzódott, két szélén három lakóépületben a királyi testőrséget és a szolgaszemélyzetet helyezték el, emellett jeles művészek műtermei is voltak itt. Szobrait Fessler Leó és Huszár Adolf, falfestményeit Than Mór és Scholz Róbert készítette. A Várbazár épületegyüttese már a múlt század elején romlásnak indult, a második világháborúban súlyosan megrongálódott.
1960-ban a KISZ ötlete nyomán az MSZMP határozatára brigád- és aktivista munkával helyreállították, 1961. augusztus 20-tól a legendás „Budai Ifjúsági Park” néven 1961. augusztus 20-án esztrádműsorral, táncdalok előadóival nyitották meg. A programban Bodrogi Gyula is fellépett, a Bicska Maxi-dallal. Az azt követő években fellépet itt szinte az összes táncdalénekes és természetesen sok együttes. A Bergendy-együttes, Scampolo, Sakk-Matt, Gemini, Hungária, Kex, Illés, Omega, Taurus EX T257582, Mini, P. Mobil, Beatrice, Piramis, Edda, Prognózis, Korál és Rolls Frakció – felsorolhatatlan hányan – kezdték, folytatták vagy éppen fejezték be pályájukat. Nagy Feró a Beatrice frontembere az Ifi-Parkot így jellemezte: ez a „világ legszebb színpada”. Tizenkilenc év működés után a parkot 1980-ban időlegesen bezárták, mert egy koncerten többen megsérültek, amikor leomlott a bejárathoz vezető lépcső kőfala. Az egyre romosabb, életveszélyesebbé vált parkban még négy évet működött a „rock-élet”, az utolsó koncertet 1984 szeptemberében rendezték – Elektromos Temetés címmel, utalva a Black Sabbath együttes azonos című számára – ezután még az állagmegóvásra sem jutott pénz.
Azután 30 évig nem történt semmi, csoda, hogy a mázsás köveket nem hordták szét, így felújítható részek megmaradtak belőle. 1996-ban már a világ 100 legveszélyeztetettebb műemléke közé sorolt Várbazár felújítására, hasznosítására több terv született. A kormány 2011. november 8-án hozott határozatot a Várbazár rekonstrukciójáról és a budai Várnegyed hosszú távú fejlesztéséről, valamint a budavári királyi kertek rekonstrukciójáról, a környék közlekedési problémáinak rendezéséről. Az épületben összesen 2500 négyzetméternyi kiállítótér fogadja a látogatókat és egy 900 négyzetméteres rendezvényterem is helyet kapott. Az Ybl tervei alapján épült komplexumból 8988 négyzetméternyi épületrészt újítottak fel, a mélygarázzsal együtt pedig 17 722 négyzetméternyi új területet építenek hozzá. Továbbá 8734 négyzetméter nagyságú kertet és udvart is kialakítanak, amely a várakozások szerint 250 ezer látogatót vonzhat évente. A fejlesztés második ütemében – amely a tervek szerint augusztus 28-ig zárul – befejezik a multifunkcionális rendezvénytermet, a mélygarázst, valamint a budavári királyi kertek rekonstrukcióját is.
Tehát várjuk az augusztust. Aki emlékszik, elkönyvelheti, voltak itt nem is akármilyen tavaszok, nyarak és augusztusok. Mára már hiába reménykedünk, hogy újra rock koncertektől lesz hangos a Várkert, de jó felidézni hogyan is volt… Nemcsak azért mert akkor voltunk fiatalok, sokunk habitusa folytán nem érzi ma sem öregnek magát, de ekkor volt a „mi zenénk” nagy korszaka, a Park -nak vitathatatlan jelentősége volt ebben. A fiúk ingben, nyakkendőben, rövid hajjal léphettek csak be, a lányoknak megszabták a szoknyahosszat, s tiltott viseletnek számított a farmer. A „rendfenntartást” az akkori igazgatóra (Rajnák László ex-birkózó) és vér-brutális, gumibotos bandájára bízta a hatóság és a „szerv”. Később az akkoriban cseppet sem ritka visszaélések és sikkasztások miatt – talán a közvélemény erős nyomására a hatalom önkritikát gyakorolt – „kimértek” rájuk vagy tizenöt évet.
Jellemző volt, hogy egyes klubokba, mint a Műszaki Egyetem E-épületében működő az Omega együttes törzshelyéül szolgáló E-klubba is, csak tagsági igazolvánnyal lehetett belépni. Tagságit úgy lehetett váltani, ha az igénylőlapon igazolta az iskola vagy a munkahely a „jó magaviseletet, jó tanulmányi eredményt és a szorgalmat. Egy fiú tagságival a birtokban igen „jó partinak” számított, ugyanis bevihetett magával egy tagságival nem rendelkező lányt (pestiesen szólva – ez nem semmi!).
A szabályoknak ellenszegülőket be sem engedték. A kívül rekedt, huligánnak minősített fiatalokból megalakult az úgynevezett „Nagy-fa galeri”, tagjai a park mögötti hatalmas fa ágain csüngve és a fa alatt leheveredve hallgatták a zenét. A „nagy fa” környékének a legendás figurái, a „Nagy Kennedy” (Szandbauer Gyula road), a „Kacsa”, a „Szerzetes”, a „Szőke Lord”, az „Indián” (Fogarasi András) vagy a „Herceg”. Az ifipark egyébként más galeriknak is helyt adott, s nevüket azok is elfoglalt helyükről kapták: „lépcsősoriak”, „nagyteraszosok”, „kupolások”. Egyszer még cseh hippik is eljutottak a nagyfásokhoz, akik egy időre „befogadták” őket. A hatalom hamar ellenségképet kreált belőlük. Akkoriban meg kellett küzdeni a hosszú haj viseléséért, a farmernadrágot „szerezni” kellett külföldi csomagból vagy a Teleki téri és Ecseri piacról, és ha a Nagy-fánál töltötted a „jól megérdemelt” szabadidődet, rád sütötték a bélyeget – huligán. Pedig ezek a srácok egy-két ma már csekélységnek számító balhén kívül a „légynek sem ártottak”.
Bátor lépés volt másnak lenni, mert az akkori rendszer nem szerette a változásokat, célja a mindenkori status quo fenntartása volt. Az egész nem értelmezhető a kor ismerete nélkül. Naivabb időket élt akkor Magyarország, a nyugat alig szűrődött be, a Tv-ben alig volt adás, nem volt mindenhol telefon, a fiatalok egymás társaságát keresték, nem a számítógépek előtt ültek. „Mondd el mire van a perc, hogyha nem engem ölelsz?” A galeritagok legfőbb bűne az volt, hogy teljesen szabadon, minden gátlás nélkül, saját ízlésük és elképzelésük szerint szórakoztak. Arra a kis időre a zene és a dalszövegek segítségével szabadnak érezhessék magukat. Ma már persze jóval kisebb jelentőségűnek tűnik és kevesebben értünk meg, fogunk fel azokból a finom szövegi utalásokból, melyek a vasfüggönnyel körbevett szocialista táborban mindennapjaikat élő emberek helyzetét sűrítette egy-egy találó mondatba.
Az akkori kormány egyfajta morális pánikkeltés politikáját folytatta a galerikkel és tagjaival szemben. Szerintük a galeri nem csak a nyugatmajmolást és az erőszakoskodást jelentette, hanem a rendszerellenességet, egyúttal a társadalmi rendet és morált leginkább veszélyeztető csoportosulást is. A közbeszédben a huliganizmus fogalmát összekapcsolták a galeri fogalmával.
Pontosabban egyszer mégis akartak valamit, mégpedig 1969 júliusában, amikor még Magyarországra is eljutott a híre, hogy medencéjébe fulladt Brian Jones, a Rolling Stones egyik gitárosa. Úgynevezett beatmisét rendeztek volna az emlékére, de a Bazilika zárva volt, ezért aztán útnak eredtek, hülyéskedtek, énekeltek, és így jutottak el a Szabadság térig. Noha a Magyar Televízió székházát nem gyújtották fel, az egész infantilis hecc elég, pontosabban annyira sok volt egy öntudatos buzgómócsingnak, hogy legott jelentést tett az V. kerületi munkásőrségen. A vége egy nagy összeesküvés-regény lett (melyet természetesen nem az élet, hanem a rendőrség nagy szocialista-realista szerzői írtak), és persze komoly börtönbüntetés a „hangadóknak”, kinek-kinek mennyi, de annyi biztos – mint a komolyan feltárt és elemzett tényekből most kiderül –, hogy gyakorlatilag véletlenszerű ítéletek születtek, melyekben az igazságszolgáltatás ászai olykor még azt sem tudták eldönteni, ki is legyen az elsőrendű vádlott, és voltaképpen miért is. Utóbbiról eszünkbe juthat a híres sztálini vicc: „Mennyit kaptál? Húsz évet. És miért? Semmiért. Ne szédíts, semmiért tíz évet szoktak adni!” Persze a dolog csak manapság vicces, mert ez az ítélet voltaképpen mindegyikük életét tönkretette, még akkor is, ha mostanában megbocsátó toleranciával és lyukas emlékezettel idézik vissza az ügyet, sőt még nem is haragszanak egykori spiclijeikre.
Sajátos jelenségként azonban a kint-lét és a bent-lét, a kívülállás és a belül levés együtt teremtett azonosulást, még ha ellentmondásos identitást is. Az Ifipark ugyanis nem az ott játszott zene, az ott rendezett programok minősége miatt vált legendássá. Hiába nyíltak később Kőbányán, Csepelen és más külső kerületekben az Ifiparkhoz hasonló helyek. (sajnos már ezeket is elvitte a „rendszerváltás”, még a helyüket is eladták bagóért) A „Park” az más, abból csak egy volt, s a légkör, az odajárók igénye létrehozott kifejezetten parkos zenekarokat. A 60-as évek közepétől a Ki Mit Tud? sikerén felbuzdulva a Táncdalfesztivál keretein belül szinte államosították a fiatalok szórakozását. A magyar élvonal – az Omega, az Illés és a Metró – mind nagy sikereket értek itt el, de a fő programok mellett a hétköznapok műsorainak meghatározói mégis más együttesek voltak.
Amikor az Omega 1969-ben hazajött Angliából, itt lépett fel először. A tömeg döbbenetes látványt nyújtva átvonult az Erzsébet hídon egy teljes szélességben kifeszített molinóval és kórusban kiabálta a feliratot: „Aratjuk a gabonát, szeretjük az Omegát!”
Az első ilyen igazi parkos zenekar a Sakk-Matt volt, amely az összes visszaemlékező, s a korabeli felvételek tanúsága szerint sem képviselte a már „megtűrt” zenei irányvonalat. A Sakk-Matt volt az elherdált tehetsége és korai halála miatt legendássá vált Radics Béla első formációja, de az együttes – miként alapító vezéralakja – sem futotta ki a benne rejlő lehetőségeket. Még utolsó formációjával a Taurus EX T 257582 -vel is olyan nagy sikerű koncertet adott, hogy a kint-rekedtek többszörösen többen voltak, mint az Ifi-Park kapacitása. Természetesen jó szokás szerint mindenki be akart menni, a rendet vigyázó „rendőrök” belülről akarták ezt megakadályozni. Míg kis idő elteltével a hátsó gazdasági bejárat kapuját több vasmarkú legény – akik nem voltak tornából felmentve – egy rántással kitépte a helyéről. A „szerv” csak tétlenül állt a meglepetés és a tömeg erejétől.
A park egy másik, szintén legendás alakja, Baksa Soós János a 70-es évek Kex együttesének vezetője volt, talán az első alternatív figura. A mindössze két évig működő együttes köré szerveződő értelmiségi közönség alakította ki mítoszát. A Kex volt tulajdonképpen az első art-rock formáció, amely megélt a parkban is. Fanyar volt és rezignált humorú, mely attitűdöt mi sem példáz jobban, mint amikor Baksa Soós László a legendásan sok műfajú happeningmester, színész, képzőművész és énekes a közönség sorai közé háztartási kekszet szórt. Aztán együttesével Amerikába távozott, ahol műfajában nem csinált karriert, de megmaradt a közönség jó emlékezetében, szelídnek, gúnyosnak, csendben lázadónak.
Önerőből egyszerűen innen képtelenség volt bármit elérni a világban. A gáncsoskodásoknak, hivatali packázásoknak az lett a vége, hogy beszorultak kis hazánk és a KGST blokk területére, és többet soha nem értek el, minthogy ma a magyar minőségi zene etalonjaiként tekinthetünk rájuk.
Pedig a hetvenes években óriási rockélet zajlott idehaza, hasomló, mint nyugaton. Sajnálatos módon a hatalmi pozíciókban lévők (többnyire korosabb elvtársak) ellenszenve miatt a legtöbb magyar rockzenekarnak nehéz volt érvényesülni. Nem szerepeltek a Tv-ben, nem lehetett lemezfelvételük (ezt egy ember döntötte el, Erdős Péter jogász, menedzser, valójában a teljes magyar popzenei világ irányítója a Kádár-rendszer alatt, popcézárnak is nevezték), sőt létüket is kikezdte az akkori rendszer. Amiatt, mert nem lehetett lemezük (például a P. Mobil vagy a Beatrice) sok magnós közönségfelvétel készült a koncertjeikről. A felvételek „minőségén” a hangosítási eszközök és a magnók technikai színvonala meghallatszik.
Az Ifi-Park színpadát háromszor is átrendezték a környéken lakók és a Duna túlpartján lévő Hotel Intercontinental szálló vendégei miatt, mert a vízfelület hangterelő segedelmével ott jobban lehetett hallani a zenét, mint a parktól kis távolságra lévő Nagy-fánál. Talán közönség szempontjából a legjobb hely a rövid oldali oszlopokon felépített színpad volt, alatta lehetett táncolni, nagy volt a hangerő és a hangulat. A vég kezdete 1980. május 27-én, egy Edda koncert közben érződött először. A park bejáratához vezető feljáró mázsás kőkorlátai közül kettő leomlott, aminek során több, bebocsátásra ott várakozó fiatal megsérült. Az Ifiparkot akkor két hónapra be is zárták, a park végül 1984-ben zárt be véglegesen, és 30 évet funkció nélkül, gazosan, elhanyagoltan, kitéve a városi szmog és az időjárás erodáló hatásának, üresen állt.
Az Ifipark a „nagy-generáció” életének volt közös élményt adó helyszíne, vált életformája részévé, majdnem két korosztály fiatalsága kötődik oda. Aki 1948-ban született, az 1968-ban volt húszéves. Márpedig az a generáció kétségtelenül egy nagy, lázadó, újító generáció volt. Valami lehetett akkor a levegőben. Érdekes módon az akkori „másként gondolkodók” tudtak egyformán gondolkodni. Összekovácsolta Őket a szórakozásukban korlátozó hatalom elleni közös ellenérzés, hiába a törvény szigora, mindenki a kiskapukat keresve meg találta a boldogulás útját aminek később már nem lehetett gátját állni. Az Ybl Miklós tervei alapján épült épület az Ifi-Park idején volt a legsikeresebb, hagyományainak újraértelmezése ma is a legideálisabb funkciót jelentené. Reméljük a Várkert Bazár mint a világörökség immáron kirakatba tehető része legalább ilyen emlékezetes és talán építészeti rangjához méltó korszak elé néz!
Források: Magyar Hírlap, Rockmúzeum.ini.hu. Fortepan.hu, LHP.hu Balázs Magdolna: Az Ifipark Sebők János: Magya-rock Zene.hu – Egy Ifipark emlékére – Huszonöt éve zárt be a Budai Ifjúsági Park Kiss Orsolya – Volt egyszer egy Ifipark hg.hu Blog – Ötven éve nyílt meg az Ifipark „Azok a fiatalok” – Ötven éve nyílt meg a Budai Ifjúsági Park A legendás ifipark – Tombolás, zene, pofonok Horváth Sándor: Kádár gyermekei Tancrend.hu, építészfórum.hu Wikipédia.hu
