Örvendetes hír, hogy egyre többen kezdik el újra a hanglemezekkel való foglalkozást, a lemezjátszó leporolását, a lemezgyűjtést. Sok ház pincéjében vagy a padláson lapulnak még a hanglemezek és egy lemezjátszó – miért is ne használnánk ismét? Persze a régen elfeledett masinák kivétel nélkül karbantartásra szorulnak, de ennyit bátran bevállalnak a tulajdonosok. Ebben az írásban igyekszünk értelmes keretek közé szorítani a vakmerőségüket, mert nem minden esetben érdemes messzire elmenni a felújítás költségeivel.
Tegyük meg az első lépést és mérjük fel a lemezjátszó állapotát! Miután előkerestük rejtekéből és megtisztítottuk az évtizedek porától, fontos, hogy ellenőrizzük az egyes részegységek állapotát. Motor és tányér tengelyek, motor és tányércsapágyak, karcsapágyazás ellenőrzése és kenése mindenképpen elvégzendő. Ha nem merev-vázas hanem felfüggesztéses a lemezjátszó-sasszi, az acélrugókat is meg kell vizsgálni, mert gyakran megereszkednek, a gumi csillapító alkatrészek cseréje nagyon ajánlott. (Könnyen meglehet, hogy a padláson lakó egércsalád üknagyapja a gumi-alkatrészekkel rontotta el a gyomrát még legény korában.) Az a szerencsén fog múlni, hogy lehet-e kapni pótalkatrészeket, vagy áthidaló megoldásokat kell alkalmazni, ami időigényes és nagy gondosságot igénylő művelet, de mindenképpen megéri, sőt szükséges a jó működéshez.
Második lépésként el kell végezni a működés ellenőrzését! Most még eszébe ne jusson rá lemezt tenni, csak kapcsolja be a készüléket és nézze, hogy megfelelő sebességgel forog-e! A direkt meghajtás csak akkor valószínű, ha igazi, helyi „menő csávó” volt régen, ebben az esetben a meghajtó szíj vásárlását megússza, amúgy garantáltan nem. Olajozza meg a csapágyakat, és végezze el a szükséges karbantartást!
Harmadik lépés a tű állapotának ellenőrzése. Erős nagyítóval kell ellenőrizni a tű állapotát, és csak akkor próbáljuk ki lemezzel, ha minden rendben. A tűt mindenképpen tisztítsuk meg speciális tű tisztító folyadékkal!
A negyven évvel ezelőtti (Tesla NC440, Akai AP-100, Pioneer Pl-200, Taya, Lenco L-75, 85, Hitachi, Dual, stb. típusok) lemezjátszókban nem volt előerősítő egység. Az akkor a kereskedelemben kapható Videoton, Orion és egyéb KGST-relációkból származó integrált erősítőkben, rádiós erősítőkben, hifi-torony erősítőkben viszont gyakori volt – általában a gyárilag beépített előerősítő-egység megfelelő illesztést biztosít. (ügyeljünk a jelszintre, mert más volt a DIN szabvány, mint a ma elfogadott, modern erősítők esetében az RCA) Ha minden összejött, kezdődhet az igazi macera!
És megindul a Hi-Fi bogár! Mihelyt megszólalt a régi lemezjátszó, azonnal motoszkálni kezd a gondolat, hogy miként lehet a hangján javítani. Ennek több módja van, mi csak a földhözragadtakat ismertetjük. Egy lemezjátszó hangjának forrása a hangszedő, így könnyű elfogadni, hogy ennek jobbra cserélésével javulás érhető el. Észnél kell viszont lenni, nehogy túl sokat költsünk értelmetlenül. Több dolog határozza meg, hogy milyen hangszedő építhető be. Fel kell eleveníteni olyan fogalmakat, mint engedékenység, túlnyúlás és különböző fajta rezonáló tömegek együtthatása. Nagyon nem árt, ha tisztában vagyunk a kar súlyával és a hangszedő rögzítési módokkal. Nincsen ebben semmi ördöngösség, kis kutakodással minden szükséges adatot ki lehet deríteni. Ezek ismerete nélkülözhetetlen, mert alapvetően meghatározza, hogy milyen hangszedőt lehet egyáltalán a karba szerelni. Igen, lesznek kar típusok, amelybe a gyárin kívül semmi mást nem lehet majd beépíteni, de ezekbe nem is érdemes!
Faragna a hangon? Akkor egy tanmese következik. Amikor távoli őseink tenyerét feltörte a kedvenc szakócájuk, szabadidejükben faragtak egy kicsit rajta. Mivel az alap koncepció már készen volt, csak finomításról lehetett szó, hogy jobban lehessen használni. Csekély fáradsággal fokozták az eszköz által nyújtott felhasználói élményt, bár akkoriban ezt biztosan másként nevezték. Az ajándékba kapott, vagy örökölt szakócákat ugyanilyen módon lehetett testre szabni, ezért váltak népszerűvé a maguk korában. Ha létezett volna internetes kereskedelem akkoriban, biztosan lettek volna elismert szakóca készítők, és akadtak volna természetesen bírálók is, akik néhány suhintással „jól megmondják” véleményüket a termékről.
Válasszunk kőkorszaki megoldást! A lemezjátszó hosszú történelme során mindent végig élt, és kiváló analógia a szakócára. A hőskorban mindenkinek volt, és persze mindenki farigcsálta a hangját, hogy javuljon a felhasználói élmény. A tuning lehetőségekről először kósza hírek, később szaklapok, majd az internet alapján lehetett tájékozódni. Mikor aztán a CD és a streaming elterjedése visszaszorította a lemezjátszóval való foglalatosságot, a zenerajongók kicsit leszoktak a farigcsálásról, mert kész hangot vásároltak. Természetesen a kábelek cserélgetése megmaradt, ám a finom kézimunkára, amely a forrás hangját alapjaiban módosította, már nem volt szükség. Manapság, mikor újra népszerűvé vált a vinyl, fel kell eleveníteni a régi kézműves praktikákat. Sietve tudatjuk, hogy eszünkbe sem jut hosszan taglalni ezeket, hiszen oldalak ezrein ezt már mások megtették. Mi ebben az írásban a kérdés legmélyebb gyökeréig nyúlunk vissza, ez pedig a szemléletmód, amivel a lemezjátszóra tekinthetünk.
A legfontosabb dolog, amit a mai teljesítmény orientált világunkban nehéz elfogadni, hogy a lemezjátszó nem egy kész hang. Csak abbahagyni lehet a változtatását, mikor megunjuk a foglalatosságot, vagy úgy érezzük, hogy megtaláltuk a nekünk ideális hangzást. De, mindig akad olyan dolog, amit még nem próbáltunk ki, pedig esetleg javított volna. Mivel ezek a változtatások rajtunk is múlnak, a felelősség nem hárítható át másra. Ha ez a helyére kerül, felpöröghet a lemez!
Ha új területként kívánjuk meghódítani a lemezjátszást és új lejátszót vásárolunk – nehéz kérdés, hogy melyiket – a lemez felpörgésének ára van. Ki ne szeretné a lehető legolcsóbban megúszni, mikor tisztában van azzal, hogy később majd még biztosan költeni fog rá? Ez a legfontosabb dolog, rengetegen itt hibázzák el! Ugyanis, meg kell próbálkozni a jövőbe látással. Ha olcsó modellt választunk, nem sok jövőt jósolhatunk a lemezjátszózásnak, ugyanis a belépő kategóriás egységek nem fejleszthetők. No, de kinek jutna eszébe fejleszteni, mikor alapállapotban is egészen jó a hang? Legyünk erősek, mindenkinek! Ha a sasszi, a kar, vagy a zajos motor miatt akadályba ütközünk, másik – vélhetően jobb – lemezjátszót kell vásárolni később. Csendesen kérdezzük: van elherdálni való pénz? Nos, emiatt kell választani már elsőre olyan lemezjátszót, amely a majdani igények szerint jól fejleszthető.
Ígérjük, hogy drágább lesz elsőre, de hosszú távon olcsóbb. Miért csámcsogunk ezen a fejlesztés témán ennyit? Mert a gyártó az új lemezjátszóba tett ugyan hangszedőt, de azt tudni kell, hogy attól sokkal jobbak is vannak, mindegy milyen árkategóriáról beszélünk! Ha elsőre jól választunk „csomagot”, lesz lehetőség, de főleg értelme később jobb hangszedőt szerelni bele. A fejlesztésre elköltött pénz hozadéka egy a korábbinál jobb hangzás lesz, ami a zene hallgatók számára igazi jó érzés. Örök kérdés: MM vagy MC? Az MM-hangszedők között is akad jó, de mindenki a mozgó tekercsest ajnározza. Ez nem véletlen, de lehet, hogy az adott masinába csak felesleges vágyálom. Hiába férne bele az anyagi lehetőségekbe egy MC-hangszedő, ha annak hangját soha nem élveznénk. Például a zajos mechanikába alapvetően pénzkidobás beépíteni, mert az összes létező “forgást és morgást” hanggá alakítja, amit a kar automatikus kiemelés és visszahelyezés mechanizmusának fogaskerekei okoznak.
Könnyebb lehet a dolga annak, aki korábbi lemezjátszóját a pincéből egyszerűen csak felhozza? Az attól függ, miféle masináról beszélünk. Régen is árultak kacatokat, amikre nem érdemes, sőt néhány esetben teljesen felesleges költeni. Nagy divat volt akkoriban, hogy csak a gyári hangszedő az egyetlen, ami beszerelhető a karba. Ha ezt tapasztaljuk, választhatjuk a kényszer pályát, vagy nem, de az többe kerül. Vegyük a szerencsés esetet, hogy a gyári kar támogat néhány újfajta hangszedőt! Ekkor is észnél kell lenni, hogy meddig menjünk el árban. Van az a pont, ami felett felesleges pénzkidobás jobbat választani. Ezt a pontot célszerű szakembernek megállapítania, ellenkező esetben drága lehet a tandíj. Keresni kell olyan üzletet és szakembert, aki be fogja építeni a náluk megvásárolt hangszedőt, és majd ők meghúzzák az ésszerű határt. Miért? Mert mindenki utál feleslegesen dolgozni! Gépátvételkor úgy is megszólaltatják, és biztos, hogy nem akarnak problémát maguknak. Abban is biztos lehetünk, hogy azonnal javasolni fognak további fejlesztési lehetőségeket, mivel az eladásból élnek. Ezeket aztán később megfogadva több lépcsőben javíthatunk a hangzáson.
Ahogy az a fenti szösszenetből kiderült, addig nincs mit beszélni rezonancia-frekvencia számításról, felfüggesztési módról, karmagasság állításról, sőt az egész LP-lejátszásról, amíg be nem látni azt, hogy a lemezjátszó nem egy állandó, hanem egy félbehagyott hangú műsorforrás. Jó esetben a hangját kiváló állapotban hagyták félbe akár gyári újról, akár a régi leporolt darabról van szó. A fejlesztést azonnal, rövid idő után, de akár évtizedek múlva is folytathatjuk.
