Tíz évvel ezelőtt ezt írtuk: …”A rádióállomások működtetéséhez megfelelő mennyiségű és szakmai hozzáértéssel rendelkező, zene- és hangzás kultúrával megáldott technikai személyzet volt, köztük sok hölgy alkalmazott, akik a technikai berendezéseket kezelték (magnetofon és lemezjátszó, adáslebonyolító pult, stb.) és a hangarchívum anyagait karbantartották. A mérnököknek és a technikusoknak is szakmai rang volt egy rádióállomásnál dolgozni, gyakorlati ismereteik miatt a rádióknál dolgozók véleményét a hifi-társadalom szívesen fogadta”… – Ennyit a nosztalgiából. Jelen cikkünkben egy kicsit mélyebbre ásunk. Mivel hölgyekről lesz szó a dátumokkal és az évjáratokkal udvariassági okokból csínján bánunk, de betartjuk az időrendi sorrendet.
Akik előttünk jártak, és kikövezték az utat oda, ahol most tartunk sokan a rádió-állomásoknál, a zenei kiadóknál és a lemez iparban dolgoztak. Már akkor bebizonyosodott, hogy a nők nagyobb hallásérzékenységgel rendelkeznek, és érzékenyebbek a magasabb frekvenciájú zajokra. Emellett rövidebb késleltetési idővel rendelkeznek a halló agytörzs válaszaiban, és több a spontán otoakusztikus emissziójuk, mint a férfiaké. De nemcsak ezeket a tulajdonságaikat használták a szórakoztató iparban, hanem rátermettségüket is.
Az egyik legfontosabb képen Frances Densmore antropológus látható, aki az indián népdal felvételek értelmezésének úttörője, éppen a felvételeket készíti Feketeláb (Mountain Chief = Ninna-stako, Blackfoot/South Piegan) Nagyfőnökkel 1916-ban. Frances Theresa Densmore (1867 – 1957) amerikai antropológus és etnográfus, az indián zenével és kultúrával foglalkozó tanulmányairól ismert, modern szóhasználattal etnomuzikológusként írható le. A fényképen Densmore egy dalt játszik le egy Edison hengeres fonográfon, a Mountain Chief pedig indián jelnyelven tolmácsolja a felvételt. A történethez az is hozzátartozik, hogy Edison már 1913-ban készített lemezes fonográfot, így a fényképen használt hengeres technológia 1916-ra már elavultnak tekinthető. Frances Theresa Densmore az indián zene több mint 50 éves tanulmányozása és rögzítése során több ezer felvételt gyűjtött össze, amelyeket ma a Kongresszusi Könyvtárban őriznek. Míg eredeti felvételei gyakran viaszhengereken voltak, sokukat más médiával reprodukálták, és számos más archívumban is megtalálhatók.
Az 1920-as évek eseményeihez és a személyekhez visszatekintve Juanita Stinnette Chappelle énekesnő és vaudeville előadó említendő elsőként. Volt férjével, Thomas E. Chappelle-lel együtt a Chappelle és a Stinnette Records társalapítója. Lemezkiadójukat 1921 körül alapították. Hat lemezt adtak ki, ebből ötön szerepeltek. Másodikként Victoria Hernández afro-puerto ricói zenei vállalkozó említendő, aki az első latin zenei üzletét nyitotta New Yorkban. Noha Victoria kiváló hegedűművész, csellóművész és zongoraművész volt, az ipar üzleti oldalának szentelte magát; ez volt az az idő, amikor cégtulajdonosnak lenni tiszteletre méltóbb volt, mint zenésznek lenni, különösen a nők számára. Azután Laura Boulton is megemlítendő, aki ornitológus volt (a madarak énekét tanulmányozta), a kaland és az ornitológia iránti szeretete világ körüli expedíciókon vezette, ahol különféle hagyományos népzenét és madárfüttyöket rögzített Edison-hengerekre. A második világháború idején a filmiparban dolgozó nők úttörőjeként ismerték el. Több mint 30 000 felvétel (50 éves munka) található a Columbia Studios, a Harvard Egyetem és a Kongresszusi Könyvtár tárolóiban.
Ursula Greville brit szoprán és népdal énekesnő, dalszerző, valamint a The Sackbut zenei magazin írója és szerkesztője. Ő volt az első női felvételkészítő-mérnök. 1934-ben résztulajdonosa lett a Syncrophone cégnek az angliai Hertfordban. Octacros címke alatt kezdtek kibocsátani, (a kiadó nevét Oct-Ar-Cross-nak kell kiejteni) az Octacros felvételek egyoldalas 12 hüvelykes lemezek voltak, amelyeket rövid 16 mm-es filmekkel együtt játszottak le. A mozik 12 hónapos szerződés keretében vásárolnák meg a lemezeket. A lemezeket nem adták el a nyilvánosság számára, ezért ma már ritkaságnak számítanak.
Helen Margaret Oakley Dance kanadai-amerikai jazz-újságíró, lemezproducer és zenetörténész volt. Az 1930-as évek közepén ő készítette Duke Ellington lemezeinek nagy részét Chicagóban. 1937-ben kezdett dolgozni az Irving Mills-féle Master and Variety kiadóknál New Yorkban. A kiadó rövid fennállása alatt több mint 170 lemezt készített.
Mary Shipman Howard szintén egyike legkorábbi női hangmérnököknek és hangstúdió tulajdonosoknak. Howard klasszikusan képzett brácsás volt, aki az 1930-as évek végén kezdett kísérletezni a hangrögzítéssel. 1940-ben az NBC-nél kezdett dolgozni Manhattan-ben. 1947-ben Howard elindította a Mary Howard Recordings stúdiót kiadót. A művészek között szerepelt Ethel Waters, Lucille Turner és Dale Belmont – mind nagy hírű művészek. A stúdió felvételi berendezései között szerepelt Van Eps és Allied Cutting lemezvágó gép, Presto 1-D Heads és Langevin 101-A erősítők. 1955-ben bezárta a stúdiót, de mégis gy is akkoriban neki volt, a női hangmérnökök közül, az egyik leghosszabb karrierje.
Ethel Gabriel amerikai lemezproducer és vezető volt, négy évtizedes karrierrel az RCA Victor-nál. Több mint 2500 albumot készített, köztük 15 RIAA Certified Gold Records-ot, valamint Elvis Presley, Perry Como, Al Hirt, Henry Mancini és Roger Whittaker slágereit. Egy lemez-tesztelőből – akinek minden 500 lemezből egyet meg kellett hallgatnia a minőség érdekében – ő lett az első női lemezproducer egy nagy kiadónál, az RCA Victor-nál. Irányította a zene hangzásának elektronikus javítására és befolyásolására irányuló kísérleteket és módszereket, kísérletezett egy visszhangkamra használatával, és részt vett az RCA legkorábbi diszkó lemez kiadásaiban. 99 évesen hunyt el.
GI Jill (Martha Wilkerson) amerikai lemezlovas – a fegyveres erők rádió szolgálatában a második világháború alatt – a GI Jive című műsor vezetője volt. Ekkor jelentek meg az első női rádiós DJ-k. GI Jill pozitív személyisége és zenei válogatásai az amerikai csapatok moráljának alakítója volt. 1945. január végéig 870 adást készített. Soha nem adta meg igazi nevét, a rádióhallgatók sem tudták, hogy házas. Jill kapcsolata a hallgatókkal túlmutatott műsorán. A szolgálatosok leveleket írtak, amelyben arra kérték, hogy játsszon le bizonyos lemezeket, és megpróbált válaszolni az összes kapott levélre (heti 500 levél!), válasz leveleihez saját fényképét mellékelte.
Marie Killick angol hangmérnök volt, aki 1945-ben szabadalmaztatta gramofon lejátszására a zafír-tűt. Találmányának kereskedelmi neve Sapphox volt. A második világháború alatt a hadseregnek dolgozott különböző hangtechnikai eszközökkel, egy hordozható felvevőt is tervezett számukra. A Decca 750 000 GBP-t ajánlott fel neki szabadalmi jogaiért, de ő visszautasította. Feltalált egy gépet, amely heti 10 000 egységet gyártott. 1945-ben szabadalmat nyújtott be Sapphire Lapping Machine-jére, majd 300 fontot gyűjtött össze, hogy elindítsa a hangrögzítő berendezéseket gyártó vállalkozást a londoni Putney-ben. 1945-ben Marie szabadalmi kérelmet nyújtott be a tűre, 1948-ban megkapta a szabadalmat. 1953-ban a Pye Ltd. megsértette szabadalmát. Pere 10 évet töltött a bíróságon és bár Marie Killick megnyerte az ügyet, soha nem tudott anyagi hasznot szerezni belőle.
Miriam Bienstock cégvezető, aki 1947-ben Ahmet Ertegun-nal és akkori férjével, Herb Abramson-nal közösen megalapította az Atlantic Records-t, és sok éven át vezette azt. Befolyásos volt az Atlantic Records kezdeti napjaiban, majd 1958-ban a cég alelnöke lett. A cég olyan művészek felvételeivel virágzott, mint Ruth Brown, Ray Charles, a Coasters és a Drifters. 1955-ben terjesztési szerződést tárgyalt a Decca Records-al. Nagyon jó zenei ízlése volt. A Billboard magazin úgy jellemezte, mint „a kevés női vezetők egyike a lemez-iparban, amely üzlet eddig a női tehetség hiányáról volt ismert”. Ahmet Ertegun így nyilatkozott róla: „Miriam fontos ember volt az Atlantic Records-nál, de ha nem így történt volna a fejlődés éveiben, akkor a cég bedobta volna a törülközőt.
Wilma Cozart Fine amerikai lemez-producer volt, aki az 1950-es években és az 1960-as évek elején a Mercury Records klasszikus-zenei részlegét vezette. 1956-ban a Mercury lemezkiadó alelnökévé nevezték ki. Több száz technikailag is kitűnő felvételt készített, különösen a Mercury Living Presence sorozatot(!) 2011-ben posztumusz Grammy Trustees Award díjat kapott a lemeziparban nyújtott jelentős munkájáért. Több száz lemezt készített, amelyek még mindig elismertek hangminőségükről. Férje, C. Robert Fine szintén lemezproducer volt.
Dorle Soria amerikai publicista, komolyzenei felvételek producere és újságíró. Férjével, Dario Soria-val társalapítója a Cetra-Soria Records és az Angel Records cégeknek. Közel 500 felvételt készítettek. A Cetra-Soria kiadót azért hozták létre, hogy operafelvételeket forgalmazzanak az Egyesült Államokban. Az Angel Records, az EMI leányvállalataként elismert klasszikus felvételeket készít és terjeszt. Az Angel Records-nál eltöltött ideje alatt Dorle Soria promóciós képességeit használta.
Marion Keisker a WREC rádióállomás műsor-vezetője volt, ahol Sam Phillips bemondóként dolgozott. Vezető, majd Phillips asszisztense lett a Sun Recordsnál. Marion Keisker volt, aki 1953. július 18-án felvette Elvis Presley dalait. Egyedül volt a Sun Records irodájában, amikor Presley két dal felvételére jött. Sam Phillips is azt állítja, hogy ő készítette az első Elvis-felvételt. Lehet, hogy soha nem tudjuk meg véglegesen, hogy ki készítette a felvételeket, mert mindhárom érintett személy elhunyt. Akkoriban nem sok hangstúdió működött, nemhogy nők dolgoztak bennük, ami még mindig hihetetlenné teszi a történetet. Miért tartják őt olyan gyakran Sam titkárának vagy személyi asszisztensének? Ezt sem fogjuk megtudni, bár Marion mindenben segített a könyveléstől az acetát forgács felsöpréséig. Az nem kétséges, hogy Sam iránt elkötelezett volt. Nem volt mérnök, és nem sokat tudott a zenéről, amikor elvállalta a munkát. A „mérnök” egy olyan cím, amelyet akkor adnak, ha valaki felelős a mikrofonok kiválasztásáért, elhelyezéséért és a hang manipulálása érdekében történő műszaki beállítások elvégzéséért. Nincs bizonyíték arra, hogy Marion ezt megtette – még saját bevallása szerint sem. 2009-ben posztumusz bekerült a Hírességek Csarnokába. Kiállítása megtekinthető a Tennessee állambeli Nashville-ben található The Musicians Hall of Fame and Museum-ban.
Ruth White amerikai kiadó, zeneoktató, az elektronikus zene úttörője, leginkább a Moog szintetizátort használó hangzás korai felfedezései miatt. 1964-ben felépítette saját stúdióját és 1969-ben felvette a Flowers of Evil című lemezt, amely Charles Baudelaire francia költő Les Fleurs du mal című verseskötetén alapul. A versek mondanivalóját hátborzongató „elektroakusztikus” zenével emelte ki Moog szintetizátor segítségével. A felvételeket követte a „Short Circuits” (Angel Records), és annak francia újra-kiadása „Klassik o’tilt” (EMI), amelyek 1970-ben, illetve 1971-ben jelentek meg. Ruth White-ot, az úgynevezett „új zene” kérdésében, a kor egyik legtehetségesebb döntőbírójaként tartják számon.
Estelle Axton, testvérével Jim Stewart-tal a Stax Records társalapítója, amely 1958-ban a helyi country és rockabilly előadók felvételeinek kiadására alakult. 1959-ben csatlakozott a Satellite-hez, mint egyenrangú partner, bérelve a Capitol Színházat, amit hangstúdióvá és lemezbolttá alakítottak. Túlnyomórészt sláger-lemezeket kezdtek készíteni fekete előadókkal. 1961-ben a Satellite kénytelen volt megváltoztatni a nevét, mivel egy Los Angeles-i kiadót így neveztek. A nevet Axton és Stewart vezetéknevéből Stax-ra változtatták. Axton aktívan részt vett a kiadó előadóinak kiválasztásában, köztük Rufus Thomas, Otis Redding, Booker T. & the MG., és Isaac Hayes karrierjének irányításában.
Florence Greenberg amerikai lemezkiadó-tulajdonos leginkább lemez-producerként és zenei vezetőként végzett munkájáról ismert. Még 1958-ban elindította a Tiara Records-t, és leigazolta első előadóját, a The Shirelles-t. Az énekegyüttest lánya egy középiskolai tehetségkutatóján fedezte fel. Egy évvel később létrehozta a Scepter Records-t, miután 4000 dollárért eladta a Tiara Records-t a Deccának.
Jean Walton egy audio-gyártónál a Cosmocord-nál dolgozott, szabadalmat nyújtott be egy hangszedőre. Egyes hangkarokkal kapcsolatos kutatásait John Walton néven tette közzé – nagyon nehéz többet találni róla.
Gladys Hopkowitz master-mérnök volt a 60-as évek végén és a 70-es évek elején. Nyugdíjba vonulásáig a Sound Technique, egy mastering- és lakk-vágó stúdió tulajdonosa és üzemeltetője volt New Yorkban. A Sound Technique 1992-ben bezárt. Gladys számtalan lemezt vágott, köztük a Sun Ra „Cosmos” című lemezét.
Roberta Petersen az A&R befolyásos vezetője volt, aki az eklektikára törekedett, Ted Templeman lemezproducer nővére volt, és John Petersen doboshoz ment feleségül. 1971-ben csatlakozott a Warner Brothers Records-hoz, és 1977-re az A&R vezérigazgatójává nőtte ki magát. 1995-ben csatlakozott a Geffen Records-hoz az A&R vezető igazgatójaként.
Liz Dunster 1981-ben megalapította a heavy metal-központú Erika Records Inc.-t Dél-Kaliforniában, és ezzel a lemezgyártó üzem első női tulajdonosa lett. Az Erika Records a szabványos 12”-os fekete lemezektől az elképzelhető színkombinációkig mindent képes volt préselni. Liz innovatív szellemisége és a zene legrégebbi médiumának újragondolása iránti elkötelezettsége miatt a cég az egyedi hanglemezek és képlemezek legnagyobb gyártója az Egyesült Államokban. Az Erika Records az első olyan lemezgyártó, amely csak 100%-ban ólommentes vinyl anyagot használ, és az egész iparágat befolyásolja, hogy környezettudatosabbá váljon.
Suzanne de Passe amerikai üzletasszony, televíziós, zenei és filmproducer. 1967-ben a Motown Records-nál kezdett dolgozni, mint az alapító Berry Gordy kreatív asszisztense. A de Passe már korán kialakította a The Jackson 5 arculatát, és szerves része volt olyan sztárok fejlődésének, mint Lionel Richie. 1982-ben de Passe megkezdte új szerepét a Motown Productions elnökeként, nagy szerepe volt abban, hogy a lemezkiadót a televízióba vigye az Emmy-díjas „Motown 25: Yesterday, Today, Forever” című filmmel, ahol a Supremes újra egyesült, Michael Jackson pedig bemutatta a „Moonwalk” című művét.
Marsha Zazula férjével Johnnal együtt elindítja a Megaforce Records független amerikai lemezkiadót, hogy kiadja a Metallica együttes első műveit. A pár szerényen kezdte zenei karrierjét, amikor elkezdtek vinyl- és kép-lemezeket árulni a New Jersey-i bolhapiacokon. A Megaforce elindítása után a duó nagyban hozzájárult a thrash-metal fejlődéséhez, olyan fellépéseket szerződve, mint a Metallica, az Anthrax, az Overkill és a Testament. A kiadó lemezeit az Atlantic Records, míg az Anthrax 1985 és 1991 között készült felvételeit az Island Records forgalmazta.
Bettina Richards, az Atlantic A&R korábbi vezetője 1992-ben megalapította a Thrill Jockey Records nevű független amerikai lemezkiadót 35 000 dolláros családi és személyes tőkével, miközben egy New Jersey állambeli Hoboken lemezboltban dolgozott, és New York-i lakásából vezette a kiadót. 1995-ben Chicagóba költöztette a kiadót, és azóta tucatnyi befolyásos albumot adott ki az indie rock, heavy metal, kísérleti rock és elektronikus műfajokban.
Sylvia Rhone az amerikai zeneipar vezetője. Ő a Sony Music Entertainment tulajdonában lévő Epic Records elnök-vezérigazgatója, 2019-ben nevezték ki. Sylvia Rhone a zeneipar történetének legbefolyásosabb női vezetője. Korábban a Universal Motown-nál, az Elektra Entertainment Group-nál és az Atlantic Records-nál töltött be vezető beosztásokat. Már 1994-ben kinevezték az Elektra Entertainment Group elnök-vezérigazgatójává, így ő lett az első nő és az első afroamerikai az iparágban, aki egy nagy kiadónál viseli a címet.
Végül álljon itt egy konstruktőr, Judith Spotheim Koreneef izraeli származású mérnöknő, aki a hollandiai Eindhoven-ben él. Judith Spotheim egy audiofil remekművet tervezett a „La Luca” lemezjátszót. A készüléket semleges és pontos lejátszást biztosító anyagokból, rendkívül finom tűréshatárokkal gyártották. Szerkezete nem felfüggesztett kialakítású, önálló motorral és rugalmas szíjjal hajtott. alacsony mechanikai-energiatároló képességű, átlátszó, 2” vastag tányérja tömör akril tömbből készült és egy sor rozsdamentes acél súly van a külső szélébe ágyazva. A kézzel készített csapágyegység egy vonzó fekete krómozott, edzett acél-tengely belsejében helyezkedik el. Nehéz volt ennél több információt találni – az emberek csodálkoznak a lemezjátszó kialakításán, amelyet 18 500 dollárért árulnak.
Aki még nem dolgozott hangstúdióban, annak eláruljuk, hogy ez messze nem egy normális munka. Egy stúdió éjjel-nappal működik, és néhány művész késő este kezdi meg munkáját. Nem tudni, hogy egy munkamenet/felvétel egy óra vagy 12 óra lesz-e, és az egyes pozíciók időtartama 24 vagy 7 órát tart. Már néhány hét fárasztó lehet, ugyanakkor izgalmas, ha egy jó művésszel vagy egy szobában. Van nap, amit egyáltalán nem érezni munkának: „ez nem karrier, hanem függőség.” Van egyfajta bajtársiasság és közös tapasztalat, amit nem sok más munkakörben vagy területen (talán a katonaságot kivéve) jelentkezik. Ahhoz, hogy egy ilyen környezetben dolgozhassunk, elkötelezettnek kell lenni a karrier, a zene vagy az emberek iránt, akikkel „egy csónakban evezünk”.