Kezdetben vala az Idler. Már az 1940-es évektől egészen az 1960-as évek végéig a „közlőkerekes” meghajtási mód uralta az ipart és ezáltal a lemezjátszó-piacot. A köznyelv dörzskeréknek hívta és ez a megoldás, az „aktatáska-típusú” lejátszóktól a legdrágább stúdió-gépekig, mindenhol megtalálható volt. Azt még a lemezjátszással most ismerkedők is tudják, hogy a meghajtó motor nyomatékát valahogyan át kell vinni, a lemeztányért forgásba kell hozni – nem is akármilyen módon – és az ezzel kapcsolatos követelmények a hanglemez hallgatásának, a muzsika élvezetének szempontjából nagyon lényegesek.
A lemezjátszó működéséhez szükség van egy megfelelő módra, hogy egy motor gyors és egyenetlen forgását a tányér lassú és egyenletes mozgásává alakítsuk át. Az idler-hajtás esetében a megfelelő fordulatszám-csökkentést a kis átmérőjű motortengely és a nagy átmérőjű tányér között elhelyezett gumiperemes kerék, mintegy „futómű” biztosítja. A motor és a tányér között létrejön egy elég merev kapcsolat. Valójában a motor forgórészének tehetetlenségét növeli a tányér viszonylag tetemes tehetetlensége. Az idler-hajtás egyedi megközelítést képvisel a nyomaték-ingadozás (sebesség ingadozás) kompenzálásában. A fordulatot, bármiféle elektronikus beavatkozást nélkülözve, a nagyobb forgó tömeg „simítja” ki. Egy viszonylag rugalmatlan láncszem megoldja a terhelés változásával történő energia-utánpótlás problémáját is.
A tányér gyakorlatilag a motor meghosszabbítása, viszont a motor és a tányér „kemény csatolása” mindenféle zajt/rezgést közvetlenül a tányérba továbbít. Trafó- és motorzaj, csapágyzaj, a motortartók nem elég precíz megmunkálásából származó zajok – mindez a lemeztányér felületén gyűlik össze. A hanglemez átveszi ezeket a káros rezgéseket és a hangszedő-tű által bekerülnek az erősítési láncba. Ez a hajtási mód maximális mechanikai igényességet követel a konstruktőröktől. Mondhatni svájci-óra minőségű anyagmegmunkálást, precizitást. Emellett kemény anyagból készült, nehézsúlyú tányérra van szükség a forgatási munkához. Sajnos a legtöbb idler-hajtású lemezjátszó, az árat és a minél gyorsabb elterjedést szem előtt tartva, a legolcsóbb váltakozó áramú motorokkal és könnyű, préselt tányérokkal volt szerelve. Az alapkészülékek és hordozható változataik valóban szörnyű nyávogást (wow és flutter) és még rosszabb idegesítő dübörgést eredményeztek. Nem csoda, hogy a kialakuló lemezrajongók tábora sokkal finomabban üzemelő és stabilabb hajtású lemezjátszókra váltottak, amint azok megjelentek.
De, nem minden idler-hajtás ilyen rossz! A rezonanciákkal kezdünk. Az a nagy dolog az idler-hajtás esetében, hogy ez nincs. A közlőkerék gumiperemének keménysége és csillapítása azt jelenti, hogy ennek a szerkezeti elemnek nincs érzékelhető saját frekvenciája. A közlőkerekehez használt gumikeverék általában keményebb és rugalmasabb. A „gumiabroncs” akár 50 évnyi használat után is jónak tűnhet. Természetesen nem jó, csak annak tűnhet, mert egyetlen elasztomer sem tudja megőrizni eredeti tulajdonságait fél évszázad után. A régi kopott kerekek éppúgy csúsznak, mint a csigák, vetemedik, repedések keletkeznek rajta, amelyek nem láthatók, elvesztik tapadási képességüket. A régi kerekeket cserélni kell, még azokat is, amelyek jól néznek ki! A legtöbb esetben a görgőfeszítő cseréje is aktuálissá válik és ez egy új csapágyat is vonz magával.
A tengelyeltérés is problémát jelent, ha a kerék és a lemeztányér függőlegesei nem teljesen párhuzamosak. Ez függőleges terhelést jelent az idler-csapágyra, egyfajta „kibillentő” erőt hoz létre a tányéron, természetellenes „kaparás” vagy nyikorgás hallatszik. Lehet a mechanikát úgy megtervezni, hogy sokkal kisebb oldalterhelést hozzon létre és elég nagy erővel nyomja a tányért. Pozitívum, hogy az idler-hajtás tervezése egyszerű. Nincs szükség extra mozgó alkatrészekre, elég a hajtás geometriájának alapos mérlegelése. (A probléma kiküszöbölésének egy célravezető megközelítése a Lenco típusú meghajtó, amely egyáltalán nem hoz létre oldalerőt, hiszen a lemeztányér felületére viszi át a nyomatékot.) Egy másik probléma a tányércsapágy oldalterhelése. A rosszul elhelyezett feszítőgörgők kibillentik lemeztányér fő csapágyát. Szerencsére az idler-hajtás ezt az erőt tekintve rugalmas. Igen, a csapágy pontosan annyira van megterhelve, hogy a hajtás jól működjön.
Mivel minden alkatrész közvetlen mechanikai kapcsolatban van fontos az idler-kerék és a tányérperem megmunkálási pontossága, illetve az elhasználódásból, tárolásból, mozgatásból eredő deformálódás elkerülése. Itt rejlik az egyik fő oka annak, hogy ez a hajtási mód kiesett a vásárlók kegyeiből. Az effektív átmérőváltozás a zenehallgatásra kellemetlen hatást fejt ki. Ez azt jelenti, hogy a forgási sebesség másodpercenként 600-800-szor változik. Ezt egyetlen wow és flutter mérő sem érzékeli, de a fülünk biztosan. A lemeztányér peremét hajtó futóműnél, a nem pontosan kör alakú idler-kerék okozta sebességingadozások 120 és 200 Hz közé esnek, és a vevőközönség felhagy az „alsóbbrendű” lemezjátszók vásárlásával.
Azért akadnak kivételek. Az 1950-es évek végén a svájci Lenco cég egy zseniális variációval rukkolt elő. Vízszintesen helyezték el a motor tengelyét, és a tányér alját egy függőleges keréken keresztül hajtották. Ez az elrendezés gyakorlatilag kiküszöböli a tányércsapágy oldalsó, kibillenő erőit. Függőleges síkba helyezi a motor rezgését is. (a vízszintesen modulált barázdájú mono lemezekhez tervezett mono hangszedők a rezgést egyáltalán nem vették fel!) Sajnos a hangzás-teljesítmény más aspektusainak javítása helyett a Lenco kihasználta ennek a hajtástípusnak előnyeit, viszont csökkentette a gyártási költségeket. Ennek ellenére a Lenco L75/L78 lemezjátszók versenyképesek maradtak az 1970-es évek végéig, sőt, a használtcikk piacon keresettek még ma is.
Az Idler meghajtás alkalmazására legjellemzőbb lemezjátszók a Braun PS600, az ELAC MIRACORD 40, az EMT 930, a Dual 1009, 1219 és az 1229, a Garrard 301 és 401 és a Perpetuum Ebner Studio 33 voltak. Még Magyarországon is készült két kiváló, általában a stúdiókban és a rádió bejátszó-szobáiban használatos lemezjátszó a EAG Studio lemezjátszó 010 és az EAG GL 911 SL. Viszont mindközött a legelegánsabb a Thorens TD124 modell volt.
