Godina István konstruktőr barátunk a maga módján nosztalgiázott egyet.
…” Kedvem támadt, valami nem megmagyarázható okból, néhány vintage AKAI lemezjátszó megszerzésére. Miért is ne alakítsam át a kis hazánkban a nyolcvanas években legtöbbet eladott típust, az AP-100 modellt! Az eredeti funkciói – mármint automata – benne hagyva alkatrészeit minden tekintetben felújítom.
A felújítás fennakadások nélkül kezdődött. A gépet csavarjaira szedtem szét. Minden alkatrészét lesorjáztam, és struktur feketére leszintereztettem. Ami a sorját illeti, ezek a japán alkatrészek nincsenek a stancolás után sorjázva, de olyan mértékben nincsenek, hogy kevés híján megsérültem. Szinterezés után kizárólag rozsdamentes és nem mágnesezhető csavarokkal össze állítottam az eredeti állapot szerint. A dobozát megvastagítva paliszander furnérral borítva Povilaitis Attila (alias: Fakopáncs) készítette. A készülék-káva (sasszi) nehéz lett, ahogyan az kell.
A mechanikából ki lett véve minden automatikát működtető mozgó elem, maradt a „sebességváltó”, és a hálózati kapcsolókar. Kívülről minden eredeti. Mivel a motor 220 voltos szinkron motor, kellett készíteni egy külső tápot. Ennek alapja egy M-102-es transzformátor, (elméletileg sokkal kisebb is elég lett volna), a legjobb Waasner gyártmányú, kimenő trafókhoz használt vassal. (a táptrafó valóban 50 Watt teljesítményű erősítőhöz méretezett, egy 3,5 wattos motorhoz!? Egyben leválasztó is! 230 Volt be, 220 Volt ki!) A transzformátor hat leágazást tartalmaz a kimeneten, a hálózati feszültséghez lehet igazítani esetlegesen a kimenő feszültséget, minél közelebb a 220 Volt feszültséghez. (az Akai AP-100 lemezjátszó 1976-os gyártású!) A be- és kimenet rádiófrekvenciásan alá gerjesztve és kondenzátorokkal nagyfrekvenciásan szűrve. Soros elem nincs a tápegységben. A külső tápegység Amphenol DIN ipari csatlakozóval kapcsolódik a motorhoz, hogy bontható legyen és ne lógjon ki kábel a lemezjátszó házából.
Egyszer csak az ismeretségi körből valakinek vágya volt egy lemezjátszóra. Amikor meglátta a felújított Akai modellt azonnal beleszeretett. Oké, még hátra van a feketeleves. Kar kell hozzá! Ugyanis a felújítás itt majdnem megállt, mert a karban lehetetlen kábelt cserélni. Kétszer szakítottam bele 40 centis ezüst kábeleket!!! Ekkor majdnem feladtam, de mégsem, mert mechanikailag és esztétikailag tökéletesre sikerült. Ez most nem a reklám helye. Ha jót akarunk 12 coll méretű karra lesz szükség, Jelco és/vagy Pro-Ject, amit át kell alakítani. Sajnos már a Jelco karok gyártása megszűnt, de mint a mesében, talán a legutolsó Magyarországon fellelhető Jelco 12 colos kart sikerült megszerezni.
Eddig várni kellett a „kardeszka” kialakításával, amikor meg lett a kar megterveztem a hozzávalót, ami 4 mm-es KO 33-as lemezből készült, alatta egy 2,3 mm-es szilikon gumilemezzel, belülről, átmenő csavarokkal hozzá csavarozva a kávához. Az adott méretek miatt bizonyos kompromisszumokat meg kellett kötni. A kar, POM idomok és KO esztergált gyűrűk segítségével erre a lemezre van felszerelve. A karon a legnagyobb változtatás a már ismert és bevált ellensúly alkalmazása, ami igen komoly hangzás javulást hozott. Mivel nincs megfelelő rozsdamentes csavar, ezért polikarbonát (plexi) csavart kellett alkalmazni az ellensúly rögzítésére:)) Kissé komolyabban, nem véletlenül van polikarbonát csavar pont az ellensúlyon. Az ellensúly hangzásbeli hozadéka mélyebb, de megfogottabb basszus, semmi dörgés és komoly térbeli változás. A hang-színpadon az énekesek ember méretűek, miközben hátrébb léptek, nem az „arcunkba” tolják. A hangszedőt felfogató shell egyenlőre maradt, de ki lesz cserélve, mivel ezzel nem állítható az azimut, a karbakon csak a VTA állítható.
A lemeztányér. Sajnos ezeknek a büdzsé kategóriás, akkoriban tojáshéjnak becézett, lemezjátszóknak az Achilles pontja. Vékony és lepke súlyú, cseng-bong. A tányér belülről két 10 mm vastag POM gyűrűvel lett rezonancia mentesítve. (az ékszíjnak és a tárcsának, tengelynek el kell férnie, ezért kettő) Be lett rögzítve egy speciális szilikonnal, majd a tányérba M-4 meneteket fúrva, KO csavarokkal meghúzva, utóbbiak műgyantával beragasztva. Pár hét után kimaszkoltam és légmentesen, minden apró hézagot kitöltve, kiöntöttem egy magas viszkozitású műgyantával. Ezek után fel kellett varázsolni egy esztergára (nem volt egyszerű) és mind a két oldalát spurba kellett esztergálni, innen a tányér ütése nem mérhető. Megjegyzem: a gépnek még így 45 évesen is meglepően jó tányércsapágya van! A tányér súlya több mint 2 kg lett, ezt a csapágy „észre sem veszi”, kiegészítésként kapott egy merevítő lemezt.
A fenéklemez ahol nincs szükség szellőzésre bitumennel ki lett tapétázva, nem rezeg. Az eredeti lábak a kukában landoltak, helyettük a Pro-Ject Classic lemezjátszók lábai kerültek beszerelésre, nagyméretű, esztergált, menetes, fekete szívű POM idomok segítségével. Az idomok szilikonnal ragasztva a fenéklemezbe, a lábak pedig hozzáférhetően állíthatók”…
Ez az AKAI AP-100 lemezjátszó átalakításának története dióhéjban. Most olyan erényeket csillogtat, amit a kategóriájában jóval magasabb szekcióban sem tud minden gép.
